Azért rajzolok magamnak egy házat még, ha jön az este meg a tél..

DSC00277

Azért rajzolok magamnak egy házat még, ha jön az este meg a tél..

Sejthető volt már egy ideje, hogy a nagymacskák nem dorombolni jöttek, és, hogy ugyannyira velem vannak, mint amennyire ellenem. Innen persze úgy tűnt, mikor vicsorognak az ellenségeim, és békés, déli álmukkor meg értem vannak. Ám pontosan fordítva volt. Meghosszabbított részeim ők,  tüzes társaim, kik egyből morognak, ha egyetlen miliméterrel is arrébb lépek.

 

DSC00280 - Copy

 

Mondták  az elején, vékonyka ösvényt kapok, pont olyat, ami ehhez az élethez illik, ami az enyém. Útról ne álmodozzak. Évekig a bozóton át jöttem, jobbról is ág, balról is tüskés bokor, sok helyütt én törtem  rést a testnek, melyben lakom, szerencsére nem kellett széleset vágnom. Amikor nem látszódott semmilyen icipicike ösvény sem, akkor szem becsuk, szív kinyit, indulás előre, ami bőven lehet a hátra is. Itt csak a sors van és a vágya annak, e sorsból nyílegyenesen kitörni.
Majd eltűnt bozót, ösvény is, vékonyka kötéltánc maradt, inkább borotvaél. Jobbra és balra a sehol semmi, persze tárgyak, élethelyzetek, mint délibáb felsejlenek és rám vetülnek, de mindről gyorsan kiderül, csak diafilm. Átlátszóak, s sokkal inkább látszik a vászon, amin megjelennek. Akkor is ha nagyon boldog, akkor is ha rettenetesen fáj.

 

 

10365257-35-mm-filmstrip-blank-picture-frames-isolated-on-white-background-vector-Stock-Vector

Ha jártál már borotvaélen táncot tudod, milyen az, ha félrelépsz, ha a figyelmed egyetlen szöggel is arrébb fókuszálod, hisz mondták neked az elején, és azóta is mindennap, hogy szigorúan, 90 fokba haladj. Előre, nyílegyenes kitartással. Nincs tekergés, nincs integetés.

 

19458111_1722332037795600_903459151_n

na pont NE így!

Arról most persze könyvet írhatnék, hányszor és hány helyen volt zuhanás, mert az emberi rész az már csak ilyen, annak nem elég a napfény, mely átöleli, az alább adja unos-untalan. Testnek hiszi magát, érzelmekbe csomagolva, mily arrogáns. S ha létezik bűn, melyre a mi kultúránk sokszor utal, akkor az csakis e téves önazonosítás miatt.

A test a testet vágyja és imádja,  töri összevissza magát a szív az anyagban. Édes, drága icipici,  ártatlan szív.
Egy ideje már  ez az egyik ponttól a másikig kifeszített kötéltánc sem ad támpontokat.  Ám az oroszlánok maradtak, arany bundájuk  csak ragyog és ragyog. Vagyis úgy tűnik.

 

DSC00277

Ami itt van aprócska kert, talán éden. A nagycicák a flamingókat sem bántják,  megint mindenki szelíd. A kertkapuban lerakta az erejét, melyet az életben fitogtatott, nincs dorombolás, de marcangolás sem. Oroszlán, ha éhes bekap egy flamingót, aki meg örömest adja magát tovább. Nincs ebből dráma, megtörténik és elmúlik.
A fa is itt rogyadozik, terhes a sok almától. Emlékszem  ízére, a lére, amely lefolyt a melleimen, s lesimogattam magamról az édességemet. De most nem könnyítek rajtad sem, almafa.
A világ ugyanolyan, egyetlen arasznyit sem változik, irdatlan erővel építi várait szerelemből, égigérő kártyavárakat. Kettőbe próbálva belekényszeríteni az egyetlen egyet.
Ami még az egy sem.
Azért rajzolok még magamnak egy házat, hogy legyen hol aludnom, meg ami majd ugye megvéd, ha jön az eső és a  tél.

 

DSC00279 - Copy - Copy

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.