A fekete gyönyörű szín – 2016 adventje

chili2

A fekete gyönyörű szín – 2016 adventje

2016 adventje van.
Rügyet bontott, virággá tárta szét magát, gyümölcsökkel lett terhes. Örült, ha szüreltelték, bánkódott, ha senkinek sem kellett a sok édessége. Ám akkor földre hullajtotta magát, és elrohadt.
Leveleit először csak bearanyozta, később mind levetette. Most itt áll meztelen, csontsoványan, éppen még hófehér, ragyogó zúzmarában. Megcsinálta, már majdnem kész az évvel.

 

chili3

 

Jövőre talán újrakezdi, mert így szokás ebben a körforgásban, de tudja, lényegében ő mindig ilyen halálvékony marad. Az év majd csak megjelenik rajta, mint diafilm rávetül a sokféle forma és szín, de ő mozdulatlan és érintetlen.
Jó volt rügyet bontani, sütkérezni az első meleg napokon, jólesett a nyárvégi kánikula is. Akkor még  félt a téltől, mert imádta a pompáját, de egyszerre csak nagyon terhes lett. Ezt most innen látja csak, amikor végre megpihent.
Nyugpontja így teljes most a chilivel. Nem, nem volt elég a piros, az Erős Pista-féle magyar, az csak amolyan bosszantóan, pimaszul csíp. Éppen csak lángra kapott tőle itt belül. Drámaibb, mélyebb íz kellett, a fekete chili ki nem alvó tüze.

 

chili1

Sokáig csak hallomásból tudta, hogy létezik. És, hogy fekete és fekete chili között van különbség. Látszólag ugyanaz a forma,  szín, de ő meg akarta vizsgálni a kertészt is, aki ápolta, öntözte, vigyázta.
10 éve  annak, hogy megtalálta e kertészetet, és ez az idei  volt az az év, amikor meg is merte kóstolni. És amíg nem tudod, hogy van annál “több”, mint amit el tudsz képzelni, addig megelégszel a képzeteiddel. Ő is így volt vele. De most itt ennek a 2016-os évnek a végén kért először belőle igazán. Mostanra lett elege abból, hogy csak elképzeli.
Ennek a találkozásnak a lenyomata ez a kép.

 

dsc00080

A fekete gyönyörű szín (2016 adventje) 85*85cm

 

Az elmúlt években is körbefestettem adventet. Így és így és így

 

karacsony3

advent 2011 (85*85cm)

 

advent12

advent 2012 (85*85cm)

 

advent13a

advent 2013 (85*85cm)

 

sam_5803-copy

advent 2014 (85*85cm)

 

dsc09123-copy

advent 2015

Save

Save

Save

Save

Save

Save

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.