A hajó tele – Wolfgang Fischer Styx című filmje kapcsán

styx1

A hajó tele – Wolfgang Fischer Styx című filmje kapcsán

Az ember egyedül önmagával versenyez. Idővel rájön, minden egyéb szereplő a saját nagy meccséhez képest délibáb. Az énnel néz szembe, s teszi fel az egyetlen kérdést, mely itt a végére maradt: Ki vagyok én? S vagy elfordítja (a) tekintetét, mert a kérdését feltevén nem talál ott semmit, vagy pedig kitartó és belenéz ebbe az elsőre semmit sem kínáló sötétbe..

Ezt a befelé tartó utat végül is rávetíthetjük a tér és az idő koordinátarendszerére is. Látványosan, széles vásznon manifesztálhatjuk kutató ösztönünk. Az aranykori, paradicsomot rejtő szigetek felé tartó, magányos vitorlás hajóút, na az pont ilyen.

Az én, aki itt önnön lénye felfedezésére vágyik egy Rieke nevű, belevaló, kitartó, hatalmas szakmai tudással bíró, a cél előtt alázattal meghajló doktornő, aki, hogy eljusson a Darwin által tervezett paradicsomi szigetre, egymagában száll egy 12 méteres vitorlásra..

styx-wolfgang-fischer-einhandseglerin.jpeg

..és akkor innentől eláll a lélegeztem..Mert ugye van az, amikor csak a szájunk mondja, hogy a célunkért bármit megteszünk, de az első adandó alkalommal, mikor “fizetni kell érte” meghátrálunk, és van, aki nem is mondja, hanem csinálja.. A világ mit sem sejt róla, leradírozza magát annak térképéről és ténylegesen a legnagyobb semmivel néz szembe. Na jó, látott  a céljáról  a képeket, Rieke egy képeskönyvet visz magával az útra a meghódítandó szigetről, s mikor csendes a víz, abban gyönyörködik..De az odavezető útról mit sem sejt, nincs mellette senki, aki végigjárta volna ezt előtte.

Rieke nem csak mondja, hanem csinálja.. Németes, sebészi precizitással készült fel az útra. Eltántoríthatatlan a szándéka, szeli a hullámokat, félelem nem szegi kedvét, tengerjáró hajók számára is veszedelmes viharokkal néz szembe és győzi le azokat(,) és ébred aztán ismét egy fényes napra, noha a tekintetében még egy ideig ott a rémület.

Válik szinte androgünné, hisz éppannyira szépségesen bátor és férfias, amennyire szelíden és a helyzetbe belesimulva, önmagát annak megadva nőies.

Egyszerűen lenyűgözött a jelensége, a film első felében szinte egy szó sem hangzik el, Riekét látjuk, viharban, mentős orvosként, majd ahogy – könnyű fürdőt véve az óceánban – hajóját, mint egyetlen támaszát nézi.. S végig egyfajta sűrített, koncentrált állapotban van, mint aki kötélen táncol, egy pillanatra sem veszíti el éberségét, fókuszáltságát. Elbűvölő. Mintha tényleg egy földrajzilag is meghatározható úton önmaga feneketlen mélye felé hatolna, ahol útközben ezer helyzettel kell megbírkóznia, hogy haladhasson tovább. De ezen a ponton már nincs visszaút.

..ám hiábavaló a tudás, hiábavalók a tervek, hiába ott a cél, melynek illata szinte a könyv lapjairól érezhető, a “széljárás” közbeszól, és létrehoz egy előre nem tervezett találkozót a nyílt tengeren, mely helyzet a nézőt is, na jó, maradok egyes szám első személynél, szóval engem is rendesen sarokba szorított. Mondjuk úgy, “univerzális” kérdés ez, annak is a megválaszolhatatlan kategóriája, és ennek okán nem kicsit nyomasztó.

Mert ha segítséget nyújt az óceán közepén léket kapó, sokszáz menekültet szállító hajónak azzal saját életét kockáztatja, de lehet-e egyetlen nyugodt napja is eztán, és lehet-e édes innen a hőn áhított szigete, ha nem néz oda és továbbhajt..

images
Suzanne Wolff, Wolfgang Fischer és Gedion  Oduor Wekesa

Az élet olyan térbe löki, ahol nem győzhet sem emberi tudás, sem érzelem. Ha ésszel cselekszem, a szívemnek mondok ellen, ha pedig érzelemmel, valószínű még nagyobb bajt csinálok.. A feladat, amit meg kellene oldani az egynek, legyőzi éppen az egész földtekét, de az egy azért nekifeszül, és ha a sokat nem is, de megment egyetlen egyet.

Egy abszurd helyzet, ahol nem lehet jól reagálni, csak mint szív és elme félreállni, és eszközként cselekedni..és talán az egyetlen életcélként kitűzni azt, hogy felismerjük, ki az, akinek az akarata rajtunk keresztül megnyilvánul..

Reményt vesztett, sötét, poklokba ívelő a vég,  a Paradicsomba tartó vizek helyett Styx-ön evezünk. A világ megoldhatatlan képletet dobott elénk, én számára megmászhatatlan falba ütközünk. De a föld forog tovább, döntések, válaszreakciók születnek lehetetlen helyzetekben is.

..Talán a valódi kincses sziget felfedezése ezután jön majd el, amikor majd felismerni vágyjuk, ki az, aki bennünk, általunk szív és elmén túlról cselekszik..Ki az, aki mozgatott minket ebben a totálisan abszurd helyzetben?

Kívánom Riekének, és a hozzá hasonló, számtalan hasonló helyzetben lévő földlakónak ezt a gyönyörű vágyat, különben soha többé nem jövünk ki az apátiából, amiben a film hagy bennünket a végén.

p_82984_fdmlhfhd

 

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.