A három a lehetetlen..

77378711_535442930631705_3122136126895161344_n

A három a lehetetlen..

A kettő inog, billeg, felborul, találkozni, kapcsolódni valójában képtelen. Mikor a kettő ölelkezik, nyomják, szúrják egymást, de nem ismernek mást. A kettő alapjain áll a világ, a nő férfi után sóhajt, ami hideg az a meleget vágyja, a nappal az éjszakát, ünő meg a bikáját.

77378711_535442930631705_3122136126895161344_n másolata (5)A kettő a nyár, a rózsakert, Ámor kitéphetetlen nyila, mely szerelmi nászt gyújt szívünkben az élet iránt.

A kettő a döntés, melyben trónra ültetjük az életet, s ledöntjük onnan a halált. A kettő a június és július kitárulkozása, mely aztán augusztusra már csak vonszolja magát, a kettő a kezdőponttól való észnélküli eltávolodás.

Január útra kel, hogy a decemberben végre megpihenjen. Márciusban még emlékezik télmélyi nyugalmára, de a hatodik hónap felé közeledve már azt sem tudja, miért is indult el. Felolvad, izzad, csöpög, majd jő az őszig tartó kilátástalan aszály, mely  október vége felé csillapodni látszik.

A kettő az élet, melynek önmagában  se célja, se értelme.

A  hármat szeretem, és annak többszöröseit.

77378711_535442930631705_3122136126895161344_n másolata (3)Túléltem  a nyarat és az örök télben élek,  de mostanában mégis gyakran ébredtem csatakosan, rémálmaim voltak holmi letűnt júniusok miatt. Úgy sejlett fel, újra kell kezdeni, még egyszer végigjárni azokat a részeket, ahol csak a kettő okozta  magány volt jelen. Pedig mennyi próbálkozás volt ellene, hányszor igyekeztem a két részt eggyé kovácsolni, szögelni, tapasztani, aztán már csak könyörögtem nekik, legyetek ismét egymáséi az örök egyben, ami még az egy sem. Bicegő, csoszogó, egymást folyton sebesítő párok végeláthatatlan sorában vándoroltam én is, vélt társakkal állítólagos sorsfeladat okán összekötve, csomózva, forrasztva vagy csak időszakosan illesztve. És közben tűzött a nap, kilátástalanul fehér volt a nyár, a napfény már mindent kifakított, semmi remény nem volt a változásra, mégis újabb és újabb kettesek jöttek.

77378711_535442930631705_3122136126895161344_n másolata (4)Csak nehogy még egy ilyen éj, véget kell vetni a rémálmoknak, ahol nem hallok mást csak a kettő himnuszát, melynek első strófája az egymást ajnározó üdvrivalgás, harsona és dobszó, a második pedig  az égig érő gyűlölködéseké.
Nekem a három kell, mely a kettő alapjaiban téves próbálkozásait végre orvosolja. A három a lehetetlen, mely irányába, mint ugródeszkáról csak startolni lehet.

A három az örök tél, a nyár közepén is aláhulló hópehelyfüggöny.

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.