A mozi, mely átégeti a vásznat

DSC_0156 - Copy

A mozi, mely átégeti a vásznat

Az élet közepe, a válság legmélyebbje. Mióta megszületett e pont felé haladt. Szeretett volna már korábban ideérni, minél előbb túllenni rajta, de nem lehetett siettetni, sem lassítani az érkezést. El kellett idáig jutni, a kútnak legmélyére, hol már annyira összeszűkül a tér, hogy esélye se lehessen kifelé menekülni. Meg kellett várni, hogy már mozogni se tudjon, s a film, melyet életének hisz, olyannyira gúzsba kösse, hogy egyetlen lélegzetvétel is hatalmas erőfeszítés legyen.

Tetőtől talpig filmszalagokkal volt összekötözve,  mozdulni csak piciket tudott, de ebben a kiszolgáltatott helyzetben is valamivel csak el kellett tölteni az időt. Mert így is meg lehet szokni az életet, az unalomnál meg nincs rosszabb, hát próbálkozott.  Megpróbálta hát az egyes jeleneteket leolvasni képkockákról, de fény és vetítő nélkül nem sokra ment.

DSC_0133 - Copy

44 éve tartó összekötözöttség, fojtogatás, amelybe kényelmesen bele is lehet szenderedni. Ám neki nem sikerült, mert volt egy titkos reménye, egy minden sejtelmén túli igyekezete valahova, még itt is, ezen a lehetetlen helyen. Tudott róla, a vászonnak nem filmszalagokkal áttekerve a földön a helye, a vetítőt pedig elő kéne szedni már. De mivel maga körül szinte csak ezt az állapotot látta – a nagyanyja, az anyja, a szomszéd, a pék, a hentes, az elnök – ,elfogadta ezt így, nem is hitte, hogy lehet másként csinálni. Na meg sötétben hogyan is kezdjen neki. Az a kis gyertya, melybe szinte kapaszkodott, éppen csak foltokban hozta el a fényt.

44 éve arra várt, hogy majd valaki kicsavarja helyette a mozivásznat. Tudta, hogy becsaptak minket. Eredetileg ez az egész nem ilyen, nem lehet, hogy egy film lekötözze, nem lehet, hogy egy történet, melyet az életének hisz,  ne hagyja őt levegőzni..

DSC_0133 - Copy (2)

Aztán egyik reggel képszakadás..

Talán mert a válság már annyira félelmetesen fojtogató volt, annyira kibírhatatlanul szűk és elviselhetetlen. Nem csak életközepi, hanem univerzális. Az egész univerzum maga a válság, a kettétört világ fékevesztett románcai..Már megint hajnal óta vergődött, didergett, könyörgött, legyen vége egyszer s mindenkorra..Talán mert már annyira vágyta, hogy kiszabaduljon és semmi mást. Talán, talán, talán..nem tudom, de egyszer csak..

..valaki bekapcsolta a sarokban porosodó vetítőt.

 

DSC_0133

Rögtön, ahogy szétáradt a teremben a fény, már tudtam, mit kell tennem, és milyen nagyon egyszerű az egész. Le kell fejtenem a filmet a vászonról, szépen befűznöm azt a vetítőbe, a vásznat meg kitekernem és végigsimogatnom rajta a ráncokat. Ennyi az egész.
Elkezdtem betekerni a filmet, noha sosem csináltam még ilyet korábban, mégis ismerős volt a mozdulat. Létezésem legtermészetesebb, legegyszerűbb pillanata volt ez, ehhez képest eddig minden kínkeserves próbálkozás volt.

És közben tetőtől talpig ugyanúgy körbevett a válság, a test, a szűk, az élet. De ez a mozdulat mégis gyógyír volt minderre.
Ugyanúgy fel kellett kelni reggel, hadakozni árnyakkal, kellemetlen helyzetekbe beleállni, rettegni zajtól, bajtól, fájdalomtól, szakadástól, búcsúzástól, de ez a mozdulat…

A válság maradt, de a figyelem az induló mozira összpontosult. A legszebb és a legszabadabb mozira, amit eddig láttam. A szereplők forradalmi szárnycsapásai. Az egyetlen film, melyben a tűz átégeti a vásznat, majd porig égeti azt. Először oda sem mertem nézni gyönyörűségébe, féltem, én is a vászon sorsára jutok.. De aztán ki mertem – egyelőre csak – kukucskálni..

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.