A Nyitva című film mottója akár Kötter Tamás IKEA, vasárnap című regényének mondata is lehetne: "Állítólag, ha a hormonszintünket nem emelik meg időről időre újabb vágyak, a sejtek egy idő után úgy érzik, hogy már nincs miért küzdeniük". Kedvenc témáim egyike párkapcsolataink válsága és forradalma, és...
Read More
A sárban, a párolgó tetemek vérében is felcsillan a nap. A rohadó hús jó táptalaja az első virágoknak. Ausschwitzba is beköszönt a tavasz. A nap nem törődik a jelenségekkel. Nem is tud rólunk. Csak sugároz. A fény törése okán úgy tűnik, itt világok születnek. És...
Read More
Amíg tudtam, hárítottam. Nem gondoltam rá. Aztán egyszer csak nem tudtam már nem mindig csak rágondolni, hisz reggeltől estig hallottam a muzsikaszót a fedélzetéről. Minden perccel hangosabban, mert egyre csak úszott felém. Napszerű, tűzszínű, lángoló óceánon. Ha egy kis békét akartam, bedugtam a fülem, hogy...
Read More
Az ember sok mindennel úgy van, hogy míg nem találkozott vele, egyszerűen nem tudja elképzelni, mert a fantáziája töredékes. De amikor testet ölt - itt éppen filmmé lesz -, akkor oda tud mutatni: Na pont ilyen. És ezzel a határozott irányú mozdulattal megérti az összes...
Read More
Ma már nem ismerek senkit magamban, aki a szerelem szó kapcsán a mellkasának bal oldalára mutatott volna. Ma már nem érdekelnek a lelkecském, kertecském égig érő érzelmi fellobbanásai. Pedig én aztán minden nappal találtam tárgyat ahhoz, hogy lángolhasson a szív. Doboghasson hol erősen, hol gyengébben,...
Read More
Időtlen idők óta ez az őrületes hajsza. A fekete a fehéret vágyja, a fehér meg a feketét. Megpihenni egymásban éppen csak egy pillanatig tudnak. Bárcsak zebra lennék, vágyakoztam sokáig. Így egyszerre fehér is meg fekete. Pontot téve ezzel szűnni nem akaró sóvárgásom végére.. S lehetnék...
Read More
Drága testemnek gyönyörű vágyai. Tajtékzó, lankadatlan, szilaj paripám. Megszelídíthetetlen hévvel száguldó, történeteim legvégére utaztató. Mélykék egemen csillagaimmal lángoló, nyugtot soha nem adó. Pompás kéjjel gyilkoló. És akkor egyszer csak hátamon megpihenő, őrjítő sóvárgásom csókjával lehűtő, tekintetemet elfedő, tavaiban lángolásom fürdető. Van egy lovasom, az utat végre ő...
Read More
Megfestettem magamnak a férfiideálom, na jó, a szerszáma csak utalás, abból azért nem ez a kisfiús a kedvencem. Rilke is már körültáncolta gyönyörűszép versében. R. M. Rilke: Archaikus Apolló-torzó Nem ismerhettük hallatlan fejét, melyben szeme almái értek. Ám a csonka test mégis izzik, mint a lámpa, melybe mintegy visszacsavarva ég nézése....
Read More
Egyetlen szerencsém - és nem tudom, mit tettem érte, hogy kiérdemeljem, hány képzeletbeli kört futottam egy képzeletbeli körkörös pályán - hogy jött egy pont, felcsendült egy hang: Elég, megállj! Úgysem futhatsz utána, csak magadat kergeted, hallgathatod élethossziglan a legszebb szent szövegeket, jegybe kelhetsz Krisztussal, fogadhatsz...
Read More
És akkor eljön a legnehezebb rész, meg kell "értsem", mit is festek. Na mert a festés párbeszéd, jajhogyishívjam, mondjuk az éjszakai, tudatalatti és az "isteni" rész között, és én, aki tapasztalom, érzem, hallom, imádom és gyűlölöm ezt a világot, leginkább csak nézem az ő gyönyörűséges...
Read More