Bárcsak zebra lennék..

DSC_3103

Bárcsak zebra lennék..

Időtlen idők óta ez az őrületes hajsza. A fekete a fehéret vágyja, a fehér meg a feketét. Megpihenni egymásban éppen csak egy pillanatig tudnak. Bárcsak zebra lennék, vágyakoztam sokáig. Így egyszerre fehér is meg fekete. Pontot téve ezzel szűnni nem akaró sóvárgásom végére.. S lehetnék e végpontok egymáshoz feszülő  imádatának színtere.

DSC_3103 - Copy (2) - Copy

Ám sokat hittem magamról, a kezdők kényelmes üdülőhelye ez. Halandóként akartam megkaparintani a halhatatlant, pohárkával átmerni magamba az óceánt. Fejlődni, szépülni, érni, akarni..
Ha kellett, mindezért fájdalommal is fizettem, e különös valutából jól álltam én.. Kínokkal égettem magam. Úgy véltem, ha eleget szenvedek, talán méltó leszek e feladatra.

Kiskorom óta gyakran rajzoló kézzel álmodok. A testet sosem látom, csak a mozgó kézfejet, mely – míg én pihenek – azon fáradozik, hogy reggelre készre alkossa a világom. S ébredésemmel feltűnhessenek ismét vágyakozásom tárgyai. A “céljaim”..A zebracsíkos ruhám, amelyből nem is egyet kértem, hanem egyből hármat. Ráadásul magamból sem volt elég egy. Kéz rajzolja önmagát rajzoló éneim.

DSC_3103 - Copy (2)

Negyvennégy nyaram ment el a tökéletesítéssel. Zebraruhám már maga volt a csúcs. Legapróbb részleteimet naponta rajzoltam át. Ha nem voltam elégedett, hát újra nekifogtam. Ha nem ragyogott eléggé a feketeségem, megvártam a holdfogyatkozást, és annak egével  festettem át magam. A fehérért meg Grönlandra utaztam.

Ám hiába lettem makulátlan gyönyörűség, így sem kellettem.

Pedig akire annyira vágytam, ugyanúgy szomjazott engemet.. De hiába.. Nem tudott beleszeretni egy tökélybe öntött formába. Hiába tudtam sokat, olvastam el könyvtárnyi irodalmat, művelve magam évtizedeken át. Hiába gyakoroltam az ölelést pompás formákon, és könyörögve akartam alávetett lenni, ha lángolok. Hiába akartam az önfeladás szobrává válni.. Az anyag a határaiba ütközött.

Aztán egyszer csak felfogtam. A találkozás, melyre eszmélésem óta szomjazok, megtörtént már jóideje anélkül, hogy én ebből bármit is észrevettem volna.

Életem legfontosabb randevúja ez, melyre ha elmegyek, mindent elrontok. Azóta a torkom szorítja valami, ha csak rágondolok.

Azóta minden éjjel egyetlen egy formát rajzolok. Önmagam emlékét ebben az ölelésben.

DSC_3103 - Copy (3)

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.