2016 adventje van. Rügyet bontott, virággá tárta szét magát, gyümölcsökkel lett terhes. Örült, ha szüreltelték, bánkódott, ha senkinek sem kellett a sok édessége. Ám akkor földre hullajtotta magát, és elrohadt. Leveleit először csak bearanyozta, később mind levetette. Most itt áll meztelen, csontsoványan, éppen még hófehér, ragyogó zúzmarában....
Read More
Egyik nap út nyílik a lehetetlen tengerén, a másik nap pedig ugyanaz a víz csap majd össze felettem, és visz el magával, hogy feledtesse el egyszer s mindenkorra, hogy valaha névnek és formának hittem magam. Pedig szerettem volna egy jól kijárt makulátlant, egy szent életűt, társaságban...
Read More
18 évesen, a gimnázium végén kezdett el romlani a szemem. Gondolom a tépelődéseimmel, útkeresésemmel, félelmeimmel bőven tettem is ezért. Azzal, hogy rettegtem előrenézni. Mert önmagában az, hogy élek teljesen értelmetlennek tűnt valódi célok nélkül. És itt nem olyan célokra gondolok, hogy mi leszek, ha nagy...
Read More
Talán a nagy vágyódásom oka észak felé Kai miatt volt az Andersen meséből. Mintha valahonnan emlékeztem volna rá, hogy miközben én itt Közép-Európa kellemes vidékein élek, ő ott fagyoskodik a fehér északon, elragadta a Hókirálynő. Ahogy alkalmam adódott, el is kezdtem tanulni az egyik északi nyelvet,...
Read More
Egy vezérelvet írt fel magának az elején, addig vigye a lába, míg az Igazira nem talál. Előbb meg ne álljon! Mely önmagát támasztja meg, független mindentől, nyoma sincs sehol, mégis mindent áthat. Vándorlásra buzdította hát magát. Betért az összes városba, eldöntötte, élni fog, nagyon. Eseményekkel, élményekkel zsúfolja teli...
Read More
Nézz a holdra! (akkor is, ha épp nappali 12 óra van!) Így szól a Mester, és a tanítvány minden egyes idegszálát, annak végződéseit, minden egyes sejtjét, sőt atomját abba az irányba állítja, ahova a Mester mutat. Odanéz, amit nem lát, de bízik a Mester szavában. [caption...
Read More
Már nagyon készülök arra, hogy az iskolakezdéskor, mint évet ismétlő- mert mi mást csinálok itt 42 éve már - újra odaüljek a selyem elé. Nyáron túl sok a mozgás, két hónapra szigorúan abba kell hagynom a festést, akármennyire is könnyű ügynek tűnik, hisz csak ücsörögni...
Read More
Június 6-a délutánján temettük el Svárcit, az egyik szilvafa alatt ástunk neki sírt. Én hoztam haza az állatorvostól a testet, melyet itt hagyott. Éreztem, hogy utaztatom a halált. Sűrű, mély csend volt az autóban, holott odakint napközbeni forgatag. De mégis..de mégsem azt hallottam. A sírba beletettük...
Read More
A Mester kinyitotta kertjének kapuit, még a hajnal óvatos rózsaszínje sem húzott csíkot az éjbe, oly sötét volt. De az első énekesmadarak már koncerteztek, és sorjában kapcsolódott be az összes többi, lassan olyan zsivaj volt, hogy nem lehetett már aludni. Felkeltem hát, pedig nagyon nem szeretem...
Read More
Tréfát űzök magammal már lassan 42 esztendeje, annyi szóljon mentségemre, hogy tudok erre a tréfáról. Arról is van egy sejtésem, hogyan csíphetem el a velem tréfát űzőt. Igen, megviccelt, elég jól. Elhitette velem, hogy megszülettem, most meg itt a közepiben azzal riogat, hogy majd meghalok, és...
Read More