Egyszer volt, hol nem van

borsó2

Egyszer volt, hol nem van

Talán átaludtam azt a napot, amikor a herceg a fehér lovon megérkezett. Mert biztos eljött, az elején a mesében nekem is megígérték. Én vagyok a hibás, mert jobban szeretek aludni, mint élni. Igy hiába lehelte rám finom csókjait, majd már rázott, hogy ébredjek. Ha el is jött,  észre sem vettem.


borsó1 másolata másolata1

De persze az is lehet, egyszerűen kifelejtettek a meséből, ez a fajta páros tánc nem jár nekem. Egy helyett igazából mindig is a kettőt vártam, jobbról is, meg balról is valakit. Hisz ha jobb oldalról átölelnek, ki melegíti a bal oldalamat és az ő másik oldalával mi lesz? Összeölelkezve pedig nem lehet sétálni..bár, ha lehetne, az sem lenne jó, mert akkor meg a hátunk fázna.

Telhetetlen lennék? Ha kell, hát bevállalom. Ám mindig is úgy gondoltam, egy ember úgysem tud teljesen befedni engemet, s nem azért mert oly hatalmas lennék, hanem mert nincs az a tökéletes mértani számítás, mely kettőt tökéletes pontossággal ugyanolyannak teremtené. Szóval, bárhogy is borított be az egy, valami belőlem mindig is kilógott.

Cseperedtem, növögettem, aztán így maradtam. Ha bemutatkoztam, már rögvest úgy kezdtem, örülök, hogy jöttél, de egyetlen pillanatra se zárjuk be az ajtót, ablakot, mert bármikor megérkezhetnek a többiek. Pont betérhet ő, aki téged a másik oldaladról támogat, és akit te is ott fogsz,  ahol az élet épp nem tartja meg.

Egyszer volt, hol nem van egy olyan ölelés, mely egyszerre simogatta a fejem búbját és a talpamat, és ugyanakkor borította be a hasam és a hátam is, de nem csak kívülről ölelt, hanem ugyanazon percben a legbenső járataimat, zsigereimet is áthatotta. Ez volt az egyetlen pillanata az életemnek, hogy nem aludtam.
Azóta ébredésem próbálom megvalósítani itt az álomban is.

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.