Hadd legyek a visszhangod!

DSC00610 - Copy

Hadd legyek a visszhangod!

Édes Balaton, mindig is láttam rajtad, mennyire szomorú vagy. Hiába ültem le sima tükrű partodra, nem hittem a nyugalmadnak. Dühödnek, sötétzölddé vált tomboló viharaidnak annál inkább.  Mintha a könnycseppek tava lennél, a fel nem oldott bánat nagy vize.

 

DSC00607

készül a Tihany

Hallottam  egyetlen gyermekedről, akinek súlyos betegségét a nyáját partodon legeltető  Tihany éneke gyógyíthatta volna meg. A fiad e tündéri szólamokat hallgatva egyre jobban lett, s közben  mélységesen beleszeretett  a lányba. Az ártatlan dalra  odagyűlt a környék összes szemmel látható és láthatatlan lakója is.
Aztán ahogy az lenni szokott a túl sok taps nem tett jót Tihanynak, és fejébe szállt a dicsőség. Ráadásul, kiderült ravasz üzletasszony is, árulni kezdte hangját, az élettől kapott bőkezű ajándékát.
Eztán csak akkor nyitotta dalra ajkait, ha a hallgatóság fizetett. S te, Balaton nem győzted a felszínre cipelni kincseid, ám tómélyi drágakőraktárod  szép lassan kifogyott. Onnantól hiába kérlelted Tihanyt, gyógyítsa gyermeked eztán is énekszóval, az fukarkodott. Fizess és dalolok, különben csak a néma csend a tied.
Tudok róla, hogy ekkor halt bele bánatába a fiad, testét Badacsony hegyébe temettétek el. Tudok róla, hogy fájdalmad azóta is csillapíthatatlan, bosszúd pedig nem ismer kegyelmet, s a legváratlanabbul törsz azóta is a magasba tengernyi hullámokkal fel, s rázod  meg véget nem érő, hatalmas erejű szomorúságoddal a vizeket és  hegyeket.

Egy ilyen kirohanásodkor Tihanylány felismerte, miatta az összes vihar, s rendíthetetlen haragod elől  félelmében  egy barlangba menekült. Az egyik mázsás kő éppen annak bejárata elé zuhant, bezárva ezzel abba a leányt, akire aztán még egy átkot is vetettél. Ettől kezdve, mert  fösvény volt hangjával, bárki szóljon is hozzá, hétszer kell megismételnie annak minden szavát!

A tihanyi visszhang ott van ma is sziklabörtönében, és gyönyörű hangja engedelmesen ismétel minden szót. .

 

116466068

Borsos Miklós: Tihanyi echo

Múltkor, hogy Tihanyban jártam, és mindennap a hegyet egyedül másztam meg, éppen  én is nagy szomorúságomban voltam, és ilyenkor úgy tűnik, jobban hallok  “át”, és ezt hallottam a kövek közül:

Tihany vagyok, a sziklabörtönbe zárt ártatlan szív, a mázsás kövekkel  eltorlaszolt valódi tekintet, a barlang mélyén raboskodó egyetlen fohász. A könyörgés, hogy hadd váljak azzá, aki valóban vagyok. Engedj ki a börtönömből, leszolgáltam a bűntetést. Visszhang maradtam csupán, nincs semmim, ami az enyém.
Szeretnék kérni  egyetlen egyet, maradok szolga eztán is, lelkesen a rám vetülő hangokat visszhangzó leány. De hadd fordíthassam el tekintetem a világ orcájáról, és nézhessek  szembe azzal, ami nem születik és nem hal. Lehessek a csendnek a hétszeres visszhangja.
Bárcsak a szerteszaladt nyájam is visszatérne hozzám, szükségük van a pásztorra. Segítets őket összeterelni, te ki éppen olvasol. Ha nagyon fáradt egyik-másik, és már nincs ereje lábon járni, vedd a válladra, már nem hiszem, hogy túl nagy a súlyúak.
Mit szólsz hozzám, Balaton?  Megbocsájtasz végre valahára? Úgy szeretnék látni egy boldog tavat! Úgy szeretnék neked újra énekelni. Kimondhatatlan megbántam a bűnömet.

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.