Lerendezni az életet – Krasznahorkai László új regénye elé

976

Lerendezni az életet – Krasznahorkai László új regénye elé

Szerintem ebben a regénykében Krasznahorkai László meglépte azt, amit eddig nem tudott..minden egyes eddigi szót csakis azért írt le, hogy ide elérjen. Mintha visszafelé írt volna, a szövege lebontotta önmagát. Lefejtés. Mint mikor gyapjúgombolyaggá tekerjük vissza a kötött pulóvert. Visszalélegezzük magunkat az anyaméhbe, hátrafelé hatolunk..


A Krasznahorkai próza egyetlen irány felé tör. A halandó, az önmagát önerőből megtámasztani nem tudó én forrásába beleveszni vágyik. A nagy önfelismerés egek vásznát felszántó, földek mélyét felkorbácsoló gesztusa ez. Egyetlen eszköze ehhez a szó, a karavánként egymás mögött sorakozó mondatok, az egy lélegzetvétellel kimondott 88 oldal. Pont sehol, éppen csak vesszők, kapkodjuk a levegőt, nincs idő nyugodtan és mélyen lélegzeni. Zihálunk. Sietünk. Önmagunkat üldözzük egy ismeretlen pont felé. Útközben ajtók tűnnek fel, melyen anyanyelvünkkel dörömbölünk. Tökélyre fejleszlett szóhasználat. Szinte bűvészi bravúr a cilinderből ilyen formában elővarázsolni a nyelvet.

image.aspx

Krasznahorkai László

A helyszín Manhattan, “egy fékevesztett gonosztevő megvalósult álma”, a megalománia netovábbja. A végpont, ahol az emberi természet saját gonoszságának legutolsó helyszínére ért. Pedig még vér sem folyik, sőt csillog-villog a tér, napfény táncol az égbe törő felhőkarcolók üvegén, majdnem szép is lehetne. Majdnem.

És ebben a semmi sem igazi városban is felbukkan a vágy, a Krasznahorkai művek egyetlen egy igazi óhaja. Egy olyan tér után sóhajtozik, mely noha e városban bukkan fel, mégsem érinti az. A térre, a tájra vágyik,  melybe bezárjuk a legfontosabb műveket. A helyre, ahol érintetlenül pihenhet a Tudás.

Megteremteni, vagyis inkább csak leleplezni vágyja az Örökké Zárva Tartó Könyvtárat, melybe nem hatol be emberi akarat, s mely mégis, mint valami önmagába zárt, pulzáló szív erőt ad az összes jelenségnek. Leleplezés, a fátyol, a függöny elhúzása. Itt volt mindig is, a 23. és a 24.utca sarkán, szinte mindennap elmentem mellette, mégsem vettem észre. Nem a könyvtár tehet róla, hogy nem realizáltam létét. Hanem én, mert csak magamra figyeltem. Vagy én, vagy az önmagába zárt könyvtár. Nem lehet egyszerre két irány felé imádni.

Hogyan léphetek be egy olyan térbe, mely zárva van az én előtt? A Krasznahorkai-próza óriáskoanja ez. A szöveg csomót köt az agyra. A kérdés, noha az írásban bukkan fel,  nem létezik rá válasz abban. A szavak éppen csak utalások, héjak, és idővel levetve azt felfedik, amire utalnak.

E tér, e könyvtár, lássuk csak el újabb és újabb nevekkel, az agy számára bevehetetlen terület, mely sohasem nyíló ajtaja előtt az író most végre nem dörömböl, hanem megáll és meghajol. Anyanyelve a létező utak legvégére hozta, amit ki lehet mondani kimondott.

margofeszt_i_tesla_asap20_171019_midres_nmp_011

Változtasd meg az életed, így szól a híres rilkei mondat, melyet Krasznahorkai szándékosan rosszul fordított. A változtasd igéből “lerendezni” lett. Csakazért is. Ez az a hely, ahol nincs már mit megváltoztatni, végre leszámolt azzal a nagyképűséggel, hogy itt még bármit is tehet, ne adj isten változtasson..Ki és min? Hogyan változtassak egy olyan térben én, én, én, ahol még egy levél sem hullhat le az Ő akarata nélkül. Nélküle, Aki az Örökké Zárva Tartó könyvtár szíve..Egyetlen egy esélyünk maradt, micsoda parádés mozdulat ez, ezt az egészet lerendezni, felszámolni, az én életét az utolsó pontig visszafejteni, kifakítani, kiradírozni..A vágy pedig nem csekélyebb, minthogy valódi változás történjen, ne csak események szintjén. Nem akar már piros helyett rózsaszínt, hanem azt akarja, a valódi szakítsa át életének vásznát, és az hozza el az igazi változást. És ennek az ára nem kicsi, végül is csak az egész egzisztenciánkkal fizetünk, minden napunk, a nevünk a semmi martaléka lesz, a főszereplő még látszólag az ép elméjével is fizet. Az ilyen semmi felé törekvő lankadatlan vágy az ideggyógyintézetbe vezet. Pechje ez a világnak, ő zárja magát börtönbe az ilyen kutató szellem előtt.

Krasznahorkai László mintha minden művével az önfelismerésre, realizációra gyakorolna. Ennél a regénynél hiszek neki, hogy nem csak a szája mondja, hogy akarom az igazit, hanem igazán kivánja..
Legutóbb akkor hittem el neki, mikor keleten megtalálta a kertet, minden kert előtt. Kína nyomorult 21.századi díszletei egy pillanatra lebomlottak, és felfedte magát a kert. Kert vagy önmagába zárt könyvtár végül is csak jelképek, szófordulatok, próbálkozások. Krasznahorkai belső vidékei ezek. A lehetőségeink végéhez értünk. Nem tudom, örüljek-e neki vagy keseregjek. Végül is itt tényleg csak az marad, hogy felemelem a kezem.

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.