Majdnem itt

136397104_244821230579928_2671129337705204101_n

Majdnem itt

136455195_2854064638174191_6410581128945187694_n

Addigra már feladtam azt, hogy párban elinduljak. Nélküle, aki kettősöm, kétségeim, kettétörtségem felülről, mint harmadik illeszt újra eggyé és még eggyé se. Hisz addigra már annyit billegtem két lábon, két kézzel, két szemmel, két füllel…és amiatt, mert csak az egyik oldalamon tartanak.

Hárommá válva, hat szerelmemmel, kik végre két irányból fogtak közre, sokáig észre sem vettem az új életet magamban, hisz ez a várandósság nem kilenc hónapig tartott, hanem több, mint negyvenhat évig. Noha egyszer útközben már jelezte érkeztét, de akkor, mert testi változás nem kísérte, még nem hittem neki igazán.

Sokszor ültem le a háromrészes tükör elé, ahol egyszer csak hárommá lettem én is, minden oldalról meg akartam magam vizsgálni, nehogy maradjon egyetlen olyan rész belőlem, akit nem ismerek. Évekig vártam arra, hogy a foncsorozott üveg végre üzen, míg végül egyetlen nagy csörömpöléssel válaszolt az őt ostromoló kérdéseimre.

Hosszúra nyúlt várandósság, hosszúra nyúlt vajúdással, mely még most is tart, de legalább már tudom, miben vagyok. Miért sok, miért terhes és néha miért elviselhetetlenül kényelmetlen már ez az egész.

 

Tél van, befagyott folyó a szülőágyam. Tél van, a legkedvesebbem, a kicsikém, a kivételezettem. Tél, mely éppen csak kivilágosodik, de rögvest siet is sötétjével és hidegével újra betakarni engemet. Takarója végre lehűt kicsit, így nem égek meg lépten-nyomon magamtól és a fájdalmat is jobban viselem.

137311698_1272769856442375_5387395881528743124_n

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.