Május elseji felvonulás

DSC_0977

Május elseji felvonulás

Behunyom a szemem, kinyitom a szemem és téged látlak. Olykor formaként csillansz fel, máskor anélkül. Nem tudok elbújni előled, nincs napernyőm, sem esernyőm, a falakat már rég lebontottam magam körül.
Első eszmélésem óta valami szüntelen fájt, s noha szüleim mindent megtettek azért, hogy ne emlékezzek erre a fájdalomra, szeretetben, békében nőttem fel, mégis ez az érzés át-átviláglott jelen életemen. Valami megmagyarázhatatlan hiány  kínzott, csak évekkel később jöttem rá azért, mert elvesztettem a legkedvesebb barátom, társam. Mintha együtt indultunk volna el, de ő útközben lemaradt, elveszett. Életeken át kiabáltam utána, körbejártam érte az egész világot, elbuktam miatta, újjászülettem hányszor feleslegesen, de nem leltem rá.  Egykori pompámból már semmi sem maradt, koszos voltam, koldus, földön futó, senki fia vagy annak a lánya. Legdrágább kincsem a szívemben rég eladtam. Ennél mélyebbre nem tudtam már zuhanni.

Aztán egyszer csak eljött ez az élet, s velem együtt  ő is megjelent, akkor és ott, amikor már nem is vártam rá. Már elfogadtam, hogy lehet egyedül is élni, s felcseréltem az egyet a nagyon sokra, apró szilánkokból rakosgattam össze egykori tükrömet, hogy aztán belenézzek. Százszámra szeretgettem a sokat.
Megjelent. Már csak a szeme emlékeztett rá, az a különös mandulavágású, mint annak idején Egyiptomban. Mára már szinte teljesen eltűnt ez a szemforma, még a piramisok árnyékában sem születnek ilyen típusok. Nem győztem betelni a látvánnyal, minden más rajta elhomályosodott.

 

index

 

Tényleg mindegy volt, fiú vagy-e vagy lány. Kiderült,  a szerelemnek semmi köze a testekhez. A szemben gyullad lángra az, de mintha a szemünk nem is evilági szervünk lenne.
Másfél esztendőt kaptunk, abból is  kevés olyan napot, amikor zavar nélkül csak egymással lehettünk. Együttléteink megterhelőek voltak, mintha egy magasabb feszültséget vezettek volna belénk, mint amit a test  kibír. Napokig kellett pihennem egy-egy találkozás után olyannyira megviselt gyönyörűsége. “Szűz Máriához” mentem el kölcsönkérni a ruháját, hátha az segíthet, hátha abban megvan ehhez a találkozáshoz szükséges erő. Mintha sok-sok kihagyott “életet” kellett volna gyorsan bepótolnunk.

mária2 - Copy - Copy

Öltöztetős babáink (2015) 85*85cm

Megjelent, hogy aztán újra eltűnjön, hogy csalóka létével megtréfáljon engemet, s újra az én legyen a vesztes, aki a semmi helyett itt még valamit akar. Az én, aki diafilmkockák után nyúlkál, önmagából kivetített terülj-terülj asztalkámról szeretne jóllakni. Délibábölelésektől megmelegedni. S azzal áltatja magát, hogy megszületett és meghal majd megint.
Megjelent, hogy aztán újra eltűnjön, hátha ennek okán végre eszmélek.
Aztán úgy döntöttem, csak elutazok egykori ragyogásunk helyszínére. Csónakkal mentem, Micivel. Belőlem is kettő, Miciből is, egy aki van, s egy aki lenni látszik. Felvonultunk a piramisok előtt, 2017. május elseje volt.

 

DSC_2557

Zalai Mici

Ott derült ki, hogy szerelemből még egy sincs, hogy lehetne akkor kettő. A szerelem nem elkülönülés, a szerelem a különbségtétel elutasítása. Miért kellett ezért az egyszerű felismerésért ennyit szenvedni?

 

DSC_0977

Május elseji felvonulás (2017) 85*85cm

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.