Make waves, move mountains!

49204687_10218099398626749_4093431079531184128_n

Make waves, move mountains!

Szavakkal takartam be magam. Mint július, kánikula, erdőtűz, óceán és nyár, nyár, nyár. Aztán kicsikék lettek a szavak, nem fedtek be igazán, fáztam. Mondatrészek kellettek már, például ilyenek, mint május negyedike reggele, csukd be a szemed az autónál és úgy várj rám, kell egy kis idő nekem, hogy megérkezzek, miután leszáll a gépem. Meg olyanok, hogy zavar, ha hallom a szomszédot tévénézés közben, hiába nem értem, mert portugál…és, hogy úgy érzem, egyetlen szerelembónuszt kaptam az életre, azt meg ellőttem már. A túlzott érzékenységemet ember ki sem bírja, én sem ám.

49204687_10218099398626749_4093431079531184128_n

Hiába nem voltak a legszebb szavak, mégis jólesett alattuk kuporogni, finomka akolmeleg áradt belőlük. Az a fajta, mely kecsegtet valami úttal, feladattal, mellyel időt húzhatok végestelen végig..Az életnek az a melegecskéje, melyben minden erőfeszítésünk afelé irányul, hogy elkerüljük a szakadékokat, ahol védőbástyákat építünk, hisz sziklafalon próbálunk utakat kiteríteni magunk elé.

Aztán egyik reggel mégis takaró nélkül ébredtem, nem tudtam tovább elbújni, áltatni magam..Nem takarózhattam a tegnapokba. Megtörtént itt már minden, sokadszorra ismétlek. Egy szál testben reszkettem a téli ég alatt. Hiába szültem, szerettem, öleltem és szinte öltem az ölemmel, nincs az a szó, az az emlék, mely alá elférek és betakar. Hiába mozgatok hullámot és vájok ki azokkal hegyeket, majd zúzom őket tengerparti homokká, hogy aztán ott, hol sosem havazik, hóembert építsek.

49204687_10218099398626749_4093431079531184128_n másolata

Hiába sikerült a lehetetlen..Hiába könyörögtem még és még hóért – ott, hol nem ismeri a táj a fehéret -, hogy tovább tartson a tél, mert mindegy volt már milyen alakban, csak maradhassunk még az ismert színek között. Maradhassak még itt, ahol volt hova lépnem .

49324206_208215453350739_740296518942064640_nHiába kulcsoltam egyik kezem egy képzeletbeli másikba, melyről azt hittem, megtart még, hiába húztam havas egű zoknimat magamra, hiába díszítettem ki a pálmákat a parton karácsonyira, hiába akartam, hogy maradj itt fehér, mert ha elmúlik a tél, hova lesznek a hóembereim..

A napkorong egyre csak emelkedett, s noha még napokig havazott, fénye egyre erősebb lett és mire leértek volna a hópihék, eső lett belőlük.

Nem szeretném végignézni teljes olvadásuk, de úgy tűnik, nincs más választásom, innen már nem mozdulhatok, mert nincs hova lépnem. És talán ez a pont – ahol most állok – lesz az első olyan hely, ami nem hiába van..Kezet rázhatok magammal, a lehetetlent is megcsináltam, de minek. Talán csak azért, hogy ide megérkezhessek.

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.