Makhult Gabi kiállítása elé

14388774_1228913633827429_1484997987_n

Makhult Gabi kiállítása elé

(elnézést a blog fotóinak minőségéért, sajnos csak ilyeneket kaptam..)

Egyre ismerősebben járkálok Makhult Gabi termeiben, hisz ez a harmadik kiállítása, amelyet megnyitok.  Mind mélyebb, belsőbb terek nyílnak meg előttem a művészetén keresztül. Mind jobban szeretem, amit csinál, mert egyre személyesebb.

 

15253458_1163851006984552_5616795734590411690_n

Makhult Gabi (itt éppen új szerepben, mint énekesnő)

Ez a személyes nem feltétlen egyedi, egy emberhez kötött, hanem sokkal inkább egy általános névmás, németben van erre jó kifejezés a “man” szócska.
Krónikása vagyok kicsit Gabi életének, átköltözöm hozzá, nem kell  nagy utazást tettem, sok ponton fedik át egymást a történeteink, de ami a legfontosabb, ugyanaz a cél lakik mindkettőnk szívében..

 

dsc04265

Gabi, Réka

Na de nézzük a képeket,  miről is mesélnek.
A kiállítás anyagának egyetlen kétszemélyes képétől indulok, mely látszólag egy békés teázás, kisebb malőrrel, mert kifolyik a tea.

 

14388774_1228913633827429_1484997987_n

2-részes linómetszet

A tea nékülünk is tudja, merre akar folyni, hiába a komoly elhatározás, a kőkemény akarat, a dolgok nélkülünk történnek, és itt a végére, ami  a kiállítás eleje ugyan, egyetlen egy valóban fontos kérdés marad. Na de mégis, ki irányítja a tea folyását?
Mint a tárlat kakukktojása itt jelenik meg egyedül a párosság kérdése, az én értelmezésem szerint roppant realistán.
Nézzétek csak meg a mozdulatot, ha a férfi a nőhöz akar érni, magát kell ketté vágnia, ki kell nyúlnia saját teréből.  Átérni egy másik képbe. Önmaga sérül így, naná, hogy fáj. Mindenkinek és mindig. De talán éppen ez a fájdalom sürgeti szükségét annak, hogy valódi társ után nézzünk, aki ugyanazon a képen lakik, sőt…Aki igazából nincs is itt, a világ jelenségeivel, a szavakkal éppen csak mutatni lehet felé. És itt indul el az, amire e kiállítás valóban utal.
No mert szűkösek a lehetőségeink így emberként. Azt, melyhez mindannyiunk szíve bejárat csupán semmilyen eszközzel meg nem szólaltathatjuk. Az mindig láthatatlan és megnyílvánultalan marad. Minden jelenség, noha belőle bukkan fel mégis csak körülírja, körbetáncolja..
Az ember bolyongani kezd az életben. Dzsungel ez, számtalan csábító virággal, melyet ha megérintesz akár meg is harap..
..hogy valamelyest felvérteződjön, védőgúnyát ölt magára. Biztos mindenkinek van erre valami trükkje. Én csak a sajátomat ismerem.
Olyan ruhára vágytam, mely megvéd, de ugyanakkor nem is takar el.  Kezdetben a kelmék színét, mintáit néztem, később csak az anyagát. Legszívesebben magamra írtam volna, ki vagyok.  Persze erről fogalmam sem volt, de mégis. Hogy aki elindult felém abból a világból, melyet nem érint meg a halál de a születés sem, minél gyorsabban felismerjen.
Öltözékeim tarkák voltak, feltűnőek, de szinte áttetszőek. Ám a nyugtalanság a szívemben nem enyhült..
Akkor sejtettem meg először ezt az anyagot.
Nem is volt igazán anyag.  Ha kéz ért hozzá elillant, ha szem vetette rá pillantását elbújt előle. Egy anyag, melyet csak tagadással lehet kifejezni. Nem volt egyetlen színe, mintája sem, de ő adott  színt és mintát az összes többinek, azért volt tele a világ annyi tarka szőttessel, mert ő létezett, mert ő létezett egyedül és igazán.  Ám a mintákon keresztül nem lehetett hozzá visszajutni. Hiába tapogattam át  számtalan  anyagot, őt teljességében egyikben sem leltem fel. Az én, akinek hittem magam, választott el tőle.
Ez az anyag nem tárgyiasítható, itt lakik ahol még nem bukkant fel én meg te, ő tartja egyben az  összes megnyilvánult világot, de mégsem egyezik meg egyikkel sem.
A sejtésből szerelem lett, izzó és kínzó. Nem volt elég sejteni, érezni az illatát na mert az van neki. Otthonillata van,  minden nagyon ismerős már csak a közelében is, melyhez képest végtelen idegen hely még az anyaméh is.
Akartam, akartam, bele akartam bújni,magamra akartam ölteni, bízva abban, őt viselve majd én is hasonló leszek hozzá és elmúlik a képzete annak, hogy én vagyok, hogy tőle különálló vagyok.
Ezt a páratlan találkozást, a felismerés semmihez sem hasonlítható, egyszerű örömét festik körbe ezek a képek.

 

dsc04273

5-részes linómetszet

 

Amikor a sokat próbált, fáradt kereső végre és valahára hazatér..Szerelmese még csak meg sem öleli, nem is köszönti, csak annyit sugall felé, nem is értelek, hol bolyongtál eddig, hisz itt voltam veled végig, soha egy pillanatra sem váltunk el. Csak aludtál, és álomképekkel fárasztottad magad. A világból próbáltál rám nézni, ahonnan szemlélve se formám se semmim, onnan a nagy üres semmi vagyok.

Gabi teás képe engem is megihletett, nem tehetek róla, elég sokat foglalkoztam a témával, átmosott engem is.

 

hokir3

Ez egy bár azoknak, akik szeretik az üres csészéket, és extázisban vannak. 85*85cm

 

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.