Már nem szép, hanem kék – Yves Klein művészete

YK-ph_3515-1024x744

Már nem szép, hanem kék – Yves Klein művészete

Szerencsés ember volt ez az Yves Klein, már életében eljegyezte magát igazi szerelmével. Közben ugyan voltak szeretői, piros lámpás házba járt az élethez, de  tudta, ezek csak kalandok. Hisz egyetlen valódi imádottjával, a halállal való nászát várta és az ittléte rövidke intermezzo, felkészülés volt csupán.

untitled3Kék; csak kívülről tűnik ily dermesztőnek, s minél mélyebbre hatolunk bele annál jobban melegszik, míg fel nem forr és benne égünk.
Kék; nem sötét, nem király, nem ultramarin és nem is türkíz, hanem yvesklein. Egy tulajdonnév, mely melléknévvé lett. Egy emberi élet, mely egyetlen színné vált, s védjegye lett 34 évnek.

untitledIgencsak rövidke történet ez, mely már útközben sokat gyakorolt az egyetlen valódi ugrásra… A híres 1960-as fénykép, mely azóta is a fotóművészet egyik nagy talánya ennek a gyakorlásnak  egyik tanúbizonysága. Mi is az élet – hadd gazdagítsam hát a közhelyek tárházát – talán semmi más, mint egyhelyben toporgás a szakadék szélén, ahol főként azzal töltjük az időnket, hogy eltakarjuk a semmit, mellyel születésünk pillanatától kezdve farkas szemet nézünk. Történetekkel kendőzzük el, sorsba csomagoljuk magunkat..De vannak életek, melyek nem kapnak történetek általi védőburkokat. Ilyen volt Yves Kleiné is.

Kék. A semmi előszobája, az utolsó látható talány, a meg nem érthető gyönyörűség. Melynek előterében ugyan feldereng még egy-két másik szín, de mely aztán magába olvasztja az összeset, és egy ponton túl nem lesz értelme semmi másnak, csak az ő ragyogásának.

untitled4Míg nem ismertem Yves Klein művészetét közelről szimpla gag-nek hittem azt, polgárpukkasztásnak, méltatóit pedig a sznobság díszpéldányainak. Aztán egyszer megálltam egyik kétméteres képe előtt, és akkor fordítottam hátat addigi elképzeléseimnek. Azon a helyen  lényegében rólam is leoldódott az összes történetem, és hiábavalóak lettek addigi próbálkozásaim, melyekkel önmagam megvédeni vágytam. Nyilvánvaló lett, itt egyedül ez az irtózatos semmi óvhat engem meg, ez a kékké lett tágasság, mely csak az élet felől nézve tűnik magánynak.

Mint hőn áhított nagy randevút vágyta Yves Klein a halálát, mert tudta, hamarosan övé lesz a  világmindenség legnagyobb műterme, ahol anyag nélkül alkothatja tovább a legszebb műveit. Az életét pedig mintha este lenne leveszi csupán és vállfára akasztja..
Itt a kéknél már tudjuk, ez a cél. Egyszerűen emlékszünk rá, felismerjük.

landscapeValószínű már Caspar David Friedrich is ezelőtt a kék előtt hódolt, aztán Yves Klein eltűntette a romantikus festő “vadhajtásait”. Hisz minek nekünk szerzetes és tengerpart, nála már mindent felölel az egyedüli kék.

Halála, noha pompás felkiáltójel volt egy erőteljes mondat végén, s mely  akár lehetne önmagában egy gyönyörűség is, mégis szörnyű tragédia, hisz magára hagyta várandós feleségét, Rotrautot, aki alkotótársa és szellemi támasza is volt..Rotraut csakis a kisfiúk születésének köszönheti, hogy túlélte férje elvesztését. 4 évig tartó házasságuk akár 100 évnyi történettel is felért, oly intenzív volt..

Rotraut megtört, időskori interjújában már semmi sem hasonlít belőle ahhoz a fiatal lányhoz, aki Yves mellett volt, de mégis ebben a formában jut el ő is férje kékjéhez, mely talán rá is, mint rám ott az óriáskép előtt állva kiömlött és átfestett.

Nézem, nézem Rotraut arcát, már nem szép, hanem kék.

untitled2

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.