Megnyitóbeszéd tőlem a KESZI-ART Egyesület 4.tavaszi tárlatán

13055916_1030699587010109_1167349842954174791_o

Megnyitóbeszéd tőlem a KESZI-ART Egyesület 4.tavaszi tárlatán

Köszönetet szeretnék mondani neked Művészet, hogy eddig elhoztál. Lassan 42 éve a leghűbb barátom vagy, mankóm, akire támaszkodhatok. Te vagy, aki végighallgatsz, nem adsz tanácsot, nem akarod jobban tudni nálam merre az előre, csendben vagy, és ez pontosan elég.
A művészet egy nagy közös nevező, itt él a remény, nem különálló szigetek vagyunk, hanem lényegünkben összetartozunk, a nevezőnk ugyanaz. Engem csakis az azonos érdekel, itt lehet igazán találkozni a másikkal, mert itt nincs másik.
A művészet iránti szeretetemet anyukámtól kaptam, most, hogy pár hónapja már csak a szívemben él mind jobban érzem, azt amit ő nem végzett el, nekem hagyta itt. A vágy, hogy kifejezzem magam egészen kiskorom óta él bennem, valamit nagyon kerestem, sok évig fogalmam sem volt, hogy mit.

 

1200x-514-Zsámbék

Keszi-Art csoportkép(majdnem teljes stáb)

Aztán egy 20 éves kori megtapasztalás okán darabjaira hullt az addig ismert világ. A megszokott  énem addig jól lezárt tintapatron volt, talán lila, melyet  mintha kádnyi vízbe oldódottak  volna fel. Az élmény radikális volt és visszafordíthatatlan. A kislány, aki folyton a dolgok valódi arcát kutatta, s idejekorán feltette magának az egyetlen és lényegi kérdést, mely ebben az életben megjelenhet:  Ki vagyok én valójában? Ki az, akiben a világ, az isten, az egész univerzum képzete felbukkan, megégette magát.
Innentől semmi más nem érdekelte, mint az, hogy megsejtse, vajon mi is történt vele. Hol kezdődik önmagában a valódi és meddig tart a látszat. Sem filozófia, sem vallás, sem tudomány nem elégítette ki, titkon tudta, az Igazság ő benne lakozik, és meg kell találnia azt az eszközt, mellyel saját mélységét feltárhatja.
Nem festő akart lenni, hanem magához akart szólni, ehhez  keresett eszközt, és éppen a festészet jött vele szembe. Nem tudták egymást kikerülni, végzetes találkozás történt. Ugye ismeritek? Ugye mindenkinek, aki itt kiállít volt egy ilyen pont az életében. Mint a nagy szerelemnél, amiből egy biztos van, és akkor ott az ember tudja, na ez az. Nem lesz könnyű, de nem kerülhetem ki.
Rajzolni kezdett, hevesen, tüzesen. Nem játékból, időtöltésből, nem munkából,hanem az önmaga iránt érzett szenvedélyből.Képeivel a minden ismert előtt lakozó ismeretlennek feszült és feszül neki.
A festés, de bármily más őszinte elmélyülés a művészet más ágaiban  létra ég és föld között. Leegyszerűsítve, kevésbé misztikusan szólva az ismert önmagunk  és az Önvaló között.
A művészet Önmagunk valóságának küszöbéig hoz el, nem tovább, itt az alkotó felteszi a kezét, megadja magát azelőtt amiről embernek, elmének semmi de sejtése nem lehet..
Az életben a legszebb pont itt van, ahol feltett kézzel, térdre rogyva megadjuk magunkat, a jól sikerült művek idáig hoznak el.
Én mindig az egyenességet és a közvetlenséget vágyom. A direkt megtapasztalást. Magamat is elsöpörném az útból, mert a közvetlenségben én is zavarok. .
A jó művészetben előfordulhat az ilyen találkozás. Jó művészetnek nevezem azt, amely közvetlen, ahol a mű elé állok és az direktül énhozzám szól. Szívből alkották és ilyenkor nincs más választásom én is csak a szívemet adhatom oda neki.

 

klee_giardino-rose2

Paul Klee: Rosengarten

Művészetet tanulni nem lehet, technikát igen, de ahogy Hundertwasser mondta  a tanítványainak valamelyik főiskolán,  menjetek szépen haza, én nem tudok nektek semmit tanítani, nektek kell feltárnotok önmagatokat. Elég botrányos kijelentés lehetett ez egy művészeti főiskolát, ahol a diákok tanulni  akartak volna.

 

images

Hundertwasser: Good Morning City

Szeretek odaállni egy-egy mű elé, és várni, míg az hozzám szól, elmeséli nekem az alkotója történetét. Ha az alkotó nem egyenes, az is egyből ott van a művön. Nagy modern múzeumokban érzek gyakorta ilyet, ott sajnos egyre többször veszik ki az ártatlanság az alkotásokból.. De nem megyek most el sopánkodni, hanem maradok azoknál a műveknél, melyek elé, ha odaállok és egy ponton túl becsukom a szemem valami nagyon ismerős meleg helyre érkezem. Amolyan otthonillata van mindennek. Felcsillan a remény, akár még így emberként is hazaérhetek ide, ahonnan valójában soha nem mozdultam el, csak az elmém űzött ennyi tréfát velem és én neki hittem, s nem a szívemnek..
Szóval, hogy pontosítsam magam, mit is értek jó művészeten, annak  otthonillata van.
Úgyhogy szaglásszuk végig jól ezt a kiállítást.

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.