Nem azért sírok, mert hagymát pucolok

DSC00635

Nem azért sírok, mert hagymát pucolok

Vettem egy zsáknyi lilahagymát, nem, nem a hagyományos vöröset, legalább a színben, a kedvencemben hadd gyönyörködjek, míg dolgozok. Gondoltam, addig vágom, hámozom, szeletelem, tisztítom őket a héjaiktől, míg rálelek a közepükre. Szorgalommal, kitartással díszített életem.

 

large_8caf28752bab99c2faf338786d8f3969

Na meg a lilahagyma nem csípi annyira a szemem,  oda tudok nézni mit csinálok, miközben dolgozok. Nehogy már a könnyeim miatt ne lássak tisztán, mert látni, látni akartam, mi van a hagymáim közepén.
Bár lassan bügyök nőtt az ujjamra, a tenyeremet felsebezte a kés, a csuklómat már borogattam és fásliztam két zöldség között, de nem hagytam abba. Minden egyes hagyma maga volt a nagy lehetőség, a felfoghatatan rejtély. A földön már kupacokban álltak a héjak, egész nap rózsaillatot párologtattam a szobában, hogy senki se sejtse meg titkomat, és úgy tűnjön itt ebben a hosszúra nyúlt márciusi télben a rózsaillattal csak a tavaszra készülök.

 

DSC00617
Noha lassan már mozgatni sem tudtam a kezeim, de mégis minden egyes új hagyma előtt megtáltosodtam, hogy hátha, hátha most sikerül elcsípnem valamit abból, hogy mi van akkor, ha az utolsó héj is eltűnik.
Mert eddig  itt volt valami, aztán eltűnt, és eltűnésében jelent meg mégis igazán. Néztem néztem magam előtt az üresnek tűnő deszkát, és onnan már feltartóztathatatlanok voltak a könnyeim.
Már majdnem üres a zsákom, kívülről még mindig tartom magam, ja ez a mosolygás  jól eltakar, de csak azért, nehogy tudomást szerezzen rólam a világ. Nehogy egy pillanatra is elcsábítson, vigasztalni akarjon, hisz úgysem tud. Ezt a maradék pár hagymát most már a lehető legnagyobb figyelemmel kell megtisztítanom, a világ létezésének egyetlen halvány gondolata is százszorosan  megzavar itt engemet.

 

DSC00622

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.