Pihekönnyű nehéz

DSC_0164 (2)

Pihekönnyű nehéz

lajtorja másolata (2)Hetek, hónapok, de lehet, évek is voltak azok, mióta feszített, forrongott. Vulkánon ültem, sőt én voltam a vulkán maga. De kár is időbe helyezni, hisz az idő is e forrongásból bukkant elő. Az izzás előbb volt jelen, minthogy a percek megszülettek volna, úgyhogy be kellett lássam, esélytelen vagyok vele szemben. Hiába vágytam mindig is mozdulatlan tükrű énre, meg voltak számlálva a perceim. Hiába másztam fel égig érő lajtorjára, s löktem le az összes angyalt, ki utamat állta, fel kellett ismerjem, nincs itt hova menekülni.

S a perc elért, a robbanás feltartóztathatatlan volt. Talán mindig is itt volt, és időtlen idők óta tart. A semmiből előbukkant a valami, hogy rögtön el is múljon, s innen tűnt csak úgy, hogy óriási csinnadratta kíséri a jelenséget, pedig közben csak a csend volt.

A robbanás, a vulkán mindig is itt volt, csak eddig egy óvóhely oltalmával nyugtattam magam, de most már ez sem megy. Itt az idő, melyben az én sikítva szórja szét az utolsó szavakat.

lajtorja másolata másolata (2)E helyen érek véget. Csődöt mondott az én, elfogytak az ötletei, kiürült a szókészlete, az összes szerepét felaggatta már magára, szólamait kivülről fújja.S hiába mászik mind magasabbra, majd zuhan onnan míg földet nem ér, talán még a halála sem lesz a megváltása.

De a megszokás továbbkísér, a mozdulat, hogy rajzaival, mint madárröpte az égen, vonalakat húz a semmibe, még kitart.

 

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.