Szerelmes kariatida

DSC_0627 - Copy

Szerelmes kariatida

Az idejét sem tudta már annak, mikor állt be tartani e súlyos köveket. Nagyképűen azt hitte, az ő ereje cipeli azokat. Meg is sokszorozta magát, idegenekben nem bízott, csak a saját szándékában. Azt látta egyedül ilyen közelről. A többiek csak meséltek neki égig érő vágyakról, világokat megtartó vállalkozásokról, de azok nem az övéi voltak, és nem is ismerhette valódiságukat belülről. A falaknak állni kell, azt hitte, az épület nélküle összedől, pedig ki ő, hogy mázsás kövek súlyát tartsa, még akkor is ha hattá sokszorozza magát.
Mikor néha esett, és a köveken tócsák gyűltek össze volt lehetősége tükörbe nézni, és döbbenten látta, ahogy vállai kiszélesedtek, s hiába kereste egykoron hattyú nyakát.

 

DSC00547

 

Annyira persze még nem volt bátor, ám hiú már nagyon, hogy elhagyja feladatának fő színterét,  félt attól, hogy napi teendői nélkül elveszik, jó ez a kötöttség, ez az egésznapos figyelem, jó, hogy sorsa van, ismerik,  hozzá járnak megcsodálni. Híres lett, hogy kariatida. Arról persze senkinek sem mert beszélni, mit érez, nem is tudott volna, hisz a többiek is csak egytől egyig ő voltak. Most itt magával beszélgessen, megsokszorozódott énjeivel folytasson eszmecserét?

 

kari1

 

Szóval a hiúsága, az egyre vastagodó nyaka miatt cselt eszelt ki. Ám azt is be kellett vallania, sosem volt jó tartópillér, mert két lábon állva amióta az eszét tudja csak billegett. Eszébe jutott, hogy még mielőtt elvállalta volna ezt a feladatot kislányként sokat állt fejen, néha fél órákat is ebben az egy pontban a földhöz kapcsolódó stabilitásban időzött, sőt ilyenkor észre sem vette, hogy múlnak a percek. A két lábon állás okozta billegést feloldotta ez az egy pontban rejlő stabilitás. A feje búbja határozottabban és biztonságosabban tartotta meg, mint a lábai. Úgyhogy egy óvatlan pillanatban pózt váltott, közben észre sem vette, hogy az épületet pillanatokig nem tartotta senki. S ami eddig lent volt, s a talapzatot nyomta, most a tető tartója lett.

 

DSC_0627 - Copy - Copy - Copy

részlet a Szerelmes kariatida c. festményből

 

Ez a nagy változás egy időre kielégítette, egy egész évtized telt el így, sőt annál is több. Volt ideje hát bőven arra, hogy ezt is annyira megszokja, hogy belekövüljön. Én már így találkoztam vele az Akropoliszon.

Aztán egyszercsak óriási vihar jött, a 2018-as év januárjának legelső napjainak egyikén, éppen akkor, hogy én is ott jártam.
Dörgött az ég, szél cibálta a görög zászlót, reszkettem a téltől a félszigeten, mely egy napra megmutatta, hogy ő is létezik. Megrázta a dunyháit, fehérre akarta festeni a tájat,  de mire hozzám ért igaz már csak eső lett, csúnya athéni eső, szürke szemű, a szél miatt meg olyan erős, mintha búzaszemek estek volna rám. A tomboló vihartól megingott a kariatida lába is, egy pillanatra hozzá sem ért a tetőhöz, és láss csodát az egész épület nélküle is boldogult. Nem dőlt össze a kariatida nélkül sem.
Mivel alig voltak turisták  a romok között, én is épp az egyik oszlop mögé bújtam el, a kariatida szabadon mocoroghatott, láttam. Kukucskáltam.
Hangosan beszélni kezdtett, egy időre elfeledte, hogy a többiek is mind ő maga, így fennhangon magát szólította meg, és akkor kimondatott, vége van. Indulok. Eleget szolgáltam az épületet, felőlem akár össze is dőlhet, nem félek, ha feladat nélkül maradok, minden pózban kibírhatatlan ez a feladat, melyet évezredek óta cipelek.
Kilépett a  mozdulatlanságából. És láss csodát, az épület megállt nélküle is.
Akkor sejlett fel előtte a nagy titok, neki itt eddig semmi dolga nem volt, hasztalan időzött egy szerepbe belekövülve.

Elindult.
Ment, ment feltartóztathatatlan elszántsággal, és végre fogalma sem volt, hova, eddigi céljai kifakultak, hiába jött el hozzá a főisten aranyesőként majd hattyúként, hisz mióta látta, hogy az épületek megállnak nélküle is…

 

DSC_0627 - Copy - Copy

Ahol az én festményem véget ér, ott kezdődik a….
Welcome!

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.