Végzetesen édes

DSC_3160 - Copy

Végzetesen édes

Amíg tudtam, hárítottam. Nem gondoltam rá. Aztán egyszer csak nem tudtam már nem mindig csak rágondolni, hisz reggeltől estig hallottam a muzsikaszót a fedélzetéről. Minden perccel hangosabban, mert egyre csak úszott felém. Napszerű, tűzszínű, lángoló óceánon. Ha egy kis békét akartam, bedugtam a fülem, hogy ne halljam már, és csend legyen.  De akkor meg a kezem fáradt el, és festeni sem tudtam. Az utóbbit nem bántam. Úgyis kész voltam már a képpel. Kész voltam már azelőtt, hogy egyik reggel csak rávettem magam, és elhúztam a függönyt. Sőt még az ablakot is kitártam. Mert pontosan ismerni akartam azt, amiről eddig csak sejtéseim voltak.


Akkor láttam meg  egészét, annak égszínű acélkecsességét, melyet megfestettem már azelőtt, hogy valaha is találkoztunk volna. Akkor láttam meg a lányokat, a dobolót, az oboást, a hegedűst és a nagybőgőst, akiknek a muzsikáját ismertem már anélkül, hogy forrásukkal valaha szembe mertem volna nézni.

DSC_3160 - Copy - Copy - Copy

20 évesen egyetlen egyszer kukucskáltam ki a függöny redői közül, onnan volt valami halvány sejtésem róla. De akkor csak  hatalmas kékségének foltjai derengtek fel. És reggelre azt hittem, talán álmodtam a találkozót. Próbáltam elfelejteni különös randevúnkat, de a lehetetlent céloztam meg. Onnantól minden mozdulatomat az ő emléke égette át.

DSC00681

Eztán már csak neki rimánkodtam, hogy  akarom, és jöjjön már. Komolyan vette, és teljes sebességgel elindult felém.

Eddig azt hittem, a vele való találkozás napján számítani fog bármi is abból, amit idáig neki készítetettem. Eddig azt hittem, csak egy picit is kíváncsi lesz rám. Az eszembe sem jutott, hogy lehet, nem is tud rólam. Akkor meg mégis ki az, aki felé elindult?

Hiába nem hagyom abba a zenélést, attól még nem fogok  újabb hullámokat rajzolni hajójának.  Hiába vettem fel a külön erre az életre csináltatott égmintás ruhám. Hiába bújok be halott anyám szoknyája alá. Hiába próbálom megfogni az estéket, amikor még van remény, hogy mégis volt értelme egyetlen mozdulatot is tenni önmagáért az életért.

DSC_3160 - Copy - Copy

Nem volt. Végzetes nász előtt állok. Amikor találkozunk véget érek. Nem hiába rettegek most, mert elhittem, hogy elkezdődtem.

 

eredeti kép: 85*85 cm, kerettel 1m*1m

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.