Vetítőgép az időn kívül – Pintér Béla színháza kapcsán

pintér2

Vetítőgép az időn kívül – Pintér Béla színháza kapcsán

2 órás zenés-táncos szuperprodukció az Ascher Tamás Háromszéken. A cselekmény leginkább egyszerűke, nem a sztori viszi el a hátán az estet. Szinte mindegy, miről beszélnek, mi miatt sírnak az egyes színészek, mert nem a történet a lényeg, hanem az a forrás, az a központi, még legutoljára megnevezhető tér, mely már régen összemosódik valamivel, melyet még az  örök, az univerzális szó is eltakar..

Elsősorban nem a történet miatt nézek filmeket, járok színházba, múzeumba. Sztoriból tele van a padlásom, persze szívósak a gerendáim, elbírnak még jó néhányat..Hanem az egyes alkotások “mögötti tér” miatt, ahonnan felbukkan egy-egy mű.

pintér1

Az ember saját szívében megpihenve egyedül igazán önazonos. Ez az utolsó hely bennem, ahonnan  még beszélni tudok. Kimondhatatlanul leegyszerűsödök itt. A bonyodalmak, a színek csak később, innen “kijjebb” jönnek felém. Itt még előbb vagyok mindattól, amit tanultam, hallottam. Az Én-re, a gyökérokára minden egyéb képzetemnek itt kérdezhetek rá.

Erről a helyről kirándulok kintebbre, ahonnan tudást, tapasztalatot, színeket, ízeket, arcokat, emlékeket hozok, de minden egyes kirándulásom után  ide térek vissza. És ha megvan egy-egy téma, ha a mozaikok összeálltak, akkor saját szívemből robbanok ki egy-egy alkotással, és feszülök neki a művel a semminek. Nincs ennek a mozdulatnak célja, itt az alkotás azért történik, hogy elősegítse ezt a nekisimulást.. A megszülető és meghaló én  önmaga valóságának felismerése miatt gyakorlatokat végez, magát szeretné mind jobban méltóvá tenni arra a nagy találkozóra, mely megtörtént már mielőtt én megszülettem volna…

Évek óta szinte csak Pintér Béla-színházba jártam, szerettem a Szkénében az első sorban párnán kuporogni. Szerettem, ahogy szinte a szívdobbanását, ziháló lélegzését hallom a színésznek. Nem akármilyen színésznek. Pintér Béla egyik nagy érdeme, hogy nagyon jól válogatja darabjai szereplőit. De azt hiszem, ez valami más irányú mozdulat. Pintér Béla színészei a belőle felbukkanó egyes tulajdonságok manifesztációi. Béla egy nagy közös szív, egy időn kívüli vetítőgép, mely a színre projektálja önmagát, és senki mást.

pintér3
Pintér Béla

Azt az önmagát kereső lényt, aki a művészetet lajtorjának használja..És tud róla, nincs létra a megnyilvánult és a megnyilvánulatlan között. Az ember csak egyet tehet, minden pillanatban készen áll és várja a pillanatot, mikor ez e tudás az elme tárházából a szív legmélyebb pitvarába zuhan bele..és addig alkot, gyakorol, önmagából alakokat húz elő. És mert mind ő maga, mert minden papíron megformált szereplő önazonos, szóval Béla mindegyik számtalan formában testet öltve. Ezért mikor a dráma életre kel, maga a színpadi kép is tökéletesen egységes, mert egyetlen forrásból indul ki annak minden mozzanata.

Az ilyen alkotásnak nincsenek hátsó szándékai, nem akar  valami eszmét eladni, nem a tapsért született, hanem létszükségletből. A szívbe visszarendeződés irdatlan igénye miatt.

S az őszinte néző felismeri ezt, érzi, hallja, szagolja, szinte tapintja a színpadon ezt a tárgy nélküli sóvárgást, ahol minden egyes szereplő egyetlen irányba van állítva, ez az irány meg persze  “Béla szíve”…sarkítva.

Imádtam a Pintér Béla színházat a kicsike Szkénében, ahonnan a rendező most egy Kőszínházba indult el. A bajnoknál – Pintér korábbi Katonás rendezésénél, noha minden elismerésem a témaválasztás bátorsága okán… rossz az, aki rosszra gondol, vessen magára, aki a darab kapcsán aktuálpolitizál – nem voltam teljességgel elégedett. Az a darab  nekem még “hideg” volt. Kicsi még akkor a pintérbélai szív, és nem töltötte be a Katona nagy terét, a színészek Bélához képest idegenek maradtak. Vágytam vissza a Szkénében, de aztán meghallottam, a folytatás ismét a Katona. Olvasva az előzetes kritikákat, hogy bizony ide insider ismeret kell, amolyan belterjes Katona-mese ez,  voltak előzetes félelmeim, és már gondolatban kezdtem leszámolni Bélával, hogy na majd a nagyobb fényszórók erőterében ő is elfeledi, miért is alkot.. És akkor felcsendül az első hang, dalra fakad a színészsereg, majd egyből a nyitókép után tánccal tüzeli fel a darab, az összhang a színpadot, és ott és akkor láttam, minden rendben van. Pintér Béla műve egy ekkora teret is képes betölteni. Felnőtt a feladathoz, kinőtte a kisszínházat.

Igazán ajánlott, katartikus darab.

pintér4

 

No Comments

Leave a Comment

Time limit is exhausted. Please reload the CAPTCHA.