МИР – biztonság kedvéért megváltom önmagam

thumbnail (2)

МИР – biztonság kedvéért megváltom önmagam

A mellettem lévő férfiak korábbi vagy párhuzamosan tartó kapcsolatai nőkkel mindig is sokkal jobban érdekeltek, mint a sima lánybarátságaim. Mintha rajtuk keresztül, a szeretett férfi érzéseit lemásolva,  átélni vágytam volna azt, milyen érzés lehet nőbe szerelmesnek lenni. Mivel egyértelműen heteroszexuális beállítottságú vagyok, így a saját nememmel való testi-lelki  eggyé válás számomra  kimaradt. Örök hiányérzet ez, hisz a teljesség felét így meg nem érinthetem, meg nem ízlelhetem, így igazán meg sem ismerhetem.

274314681_921021921929320_1528926699541619416_nE  női csoporttal  nagyon elfogult vagyok, nem vetem őket mélyebb analízis alá, mint amit egy klasszikus női barátságban alapból megteszek. Hanem csukott szemmel, a férfi ízlésében és választásában megbízva, zuhanok bele lényükbe, remélve azt, hogy szíves lesz a fogadtatás..

Ám hiába múltak el az évek, nem tanultam,  hisz már tudnom kéne, óvatosan a nőkkel, hisz elsősorban nem a férfi, hanem a női elutasítástól sérültem sokat. Az édes kis, csípős félmondataiktól, s attól, ahogy zárt ajtajaikba csapódtam. Hisz még mindig naivan azt hittem, annak a ténye, hogy ugyanazt férfit szeretjük szövetségünk alapja lehet.

Ám hiába írunk 2022-t, a legtöbb nő még mindig birtokolni akarta a férfit,  megjelenésem figyelmen kívül hagyta, sőt közeledésemre el is zárkózott. S noha eztán én is egy időre beálltam  az önmagukat védők közé, mint itt szinte lassan mindannyian a szerelemben átélt traumáink miatt, ám  egyszer csak szörnyen ráuntam a kínjaimra és a legnagyobb női ellenállás idején is  a továbbhatolást választottam.

A legutóbbi nagy gondolati zarándokutamon egészen a Szentföldig jutottam, s ahogy odaérve felnéztem az égre észrevettem, hogy a betlehemi csillag minden éjjel, sőt napközben is világít. Csak követnem kellett a fénysávot, melyet rám rajzolt, és erejét segítségül hívva áthaladni az összes fájdalmon, elutasításon,  és végre felfedezni, a női szívek előtt becsapódott ajtók nem is léteznek. Mind csak káprázat.

DSC_0872 (4)

Szétnézve itt a tájon rájöttem, már rég nem hiszek semmilyen kívülről jövő megváltástörténetben, és eldöntöttem, a biztonság kedvéért akkor most gyorsan megváltom önmagam. S, hogy jobban nyomatékosítsam, mindezt három nyelven tettem, és magam mellé hívtam a történet svéd női és olasz férfiszereplőjét is, belőlünk magyarokból kettőt is vittem. Boldog voltam, hogy noha még negyvenegy betű hátra volt az ABC-ből, de az A, mint Alexandra, az Á, mint Ágnes és az R, mint Réka már megvan. És ennek örömére elszívtam magammal, mint a rám nézve  legveszélyesebb nővel a békepipát, mert csak egyesítve erőinket győzhetünk minden háború felett.

(biztonság kedvéért megváltja önmagát = nel caso in cui sarò io stessa a redimermi = för säkerhets skull frälsar jag mig själv)

DSC_0872 (3)

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.