A vadlovak szelídíthetetlenségének szépsége – Niki de Saint Phalle művészete

Niki de Saint Phalle holds a snake sculpture while wearing a face painting of a snake. --- Image by © Norman Parkinson/Corbis

A vadlovak szelídíthetetlenségének szépsége – Niki de Saint Phalle művészete

 

1200x0

Niki de Saint Phalle festő és szobrászművész személyében “vadló” született egy polgári család szigorú rendszerébe, aki- feltehetően a kiskori,  apja okozta abúzus miatt – minden mozdulatával szabadulni vágyott. Már kislányként, hogy az őt tanító apácákat bosszantsa, rendet bontott és szerelmes leveleket írt magának. Hétvégente hazaérve, pedig folyton az anyját idegesítette, mert annak a házimunkára és a férje kiszolgálásra redukálódott mindennapjait rendkívüli módon megvetette. Ahogy lehetett, el is költözött otthonról, és fiatalon férjhez ment. Noha Harry Mathews-ban valódi alkotótársra lelt, a házasság és a gyereknevelés csak egy újabb betonburkot vont köré, melyben rettentően feszengett. Az a vadló, aki fékezhetetlen öntörvényűséggel vágtázott volna, falakba ütközött, és csak az első idegösszeroppanásakor hitték el neki, hogy nem csak tetteti, de számára tényleg nem való semmiféle röghöz kötött, hagyományos családi minta. Vannak lények, akik számára tilos az örökölt forma utánzása, s pont azért jöttek, hogy ezt a kollektív kínt és hazugságot, mellyel magunkat klasszikus monogámiára kárhoztattuk, egész mivoltukkal felgyújtsák. Niki ilyen lény volt, aki nem is válni akart, csak szabad terekre vágyott, és mert a szerelem öntörvényű jellegét szolgálta, ha úgy adódott, szeretett volna jobbra is, és balra is szeretni. Kapcsolatai, szerelmei mélységes nyomot hagytak benne, találkozni azt nagyon tudott, ám búcsúzni képtelen volt. Így férjével törvényes szakításuk után a kapcsolatuk barátsággá, szövetséggé erősödött, és Harry élete végéig támogatója maradt.

Művészete kezdetén még csak tagadott. Elutasította a felmenői mintákat. Gyerekjátékokat és egyéb vörös festékkel teli tárgyakat ragasztott fel hatalmas vásznakra, sok rétegben fehérre meszelte azokat, majd eléjük állt és célzott.

A férfiak iránt érzett mélységes megvetését, meg merem kockáztatni, akkor még gyűlöletét, formálta bele ezekbe a domborművekbe, és amikor kezébe vette a puskát és lőtt, az erősebbik nem volt a céltáblája.

A művekből alácsorgott a vörös festék. A képek véreztek, szenvedtek. Meg akarta mutatni, a kész műnek is fáj ez a képmutatás, ez a mészréteggel polgárivá szelídített világ. De ebben a korszakban csak provokált, kész megoldásai valódi változásra még nem voltak. Csak azt tudta, mit nem akar. S milyen az az élet, mely őt az elektrosokk-gépbe kényszerítette, hogy a tudomány “jótékony” módon kiölje belőle nagyszerű egyediségét.olrkwcxiggo31

A múltunkat, örökségünket készen kapjuk, ám az már rajtunk áll, mit kezdünk ezzel. Niki de Saint Phalle az egyik legjobb példa arra, miként lehet a nyomorúságból lassan és kitartóan boldogságot építeni. Mert miután eleget lövöldözött és sokszor nézte végig, ahogy a vörös festék lefolyik az alkotásain, lassan  elmúlt belőle minden fájdalom. Egyszerre megszűnt benne az apja és a miatta az egész férfitársadalomra kivetített gyűlölete. Sőt, miután már eleget látta műveit lövései miatt “szenvedni”, az egykori gyűlölet helyén először együttérzés, majd később szeretet jelent meg benne. Ekkor vette kezdetét művészete új fejezete.

Mintha a benne lévő gyűlöletkutak, miután azokat alkotásaival kiürítette, szeretettel telítődtek volna meg. Sőt egyszer csak túl is csordultak benne. Hamar belátta, egymaga kevés arra, hogy mindezt a szépséget elbírja. Túl kicsike, el kell hát hatalmasodnia. Ekkor kezdte el magát megsokszorozni a Nana szobraiban.

Niki_De_Saint_Phalle-Les_trois_gracesA Nana-szobrok kiemelték sérült önmagából. Az alkotásai valódi gyógyítóerővel hatottak rá. E nagy testű, amorf, eltúlzott mellméretű, furcsán kicsi fejű, vaskos, de mégis lebegő lények kilépve a térbe önálló, színpompás táncba kezdtek. Ha a rendszerbe merevedett, polgári eszmény szembenézett e frivol, buja, behatolást sóvárgó alakokkal, elszégyellte kisszerűségét.  A Nanák a szerepek börtönében sínylődő nők első szabadulási kísérletei voltak.

De a Nanák nem csak a mindent megtartó és meggyógyító nők, hanem az örökkévalóság anyaméhének földi leképeződései is, ahova öntudatlan visszavágyunk. És, hogy ennek ténye még nyilvánvalóbb legyen, Niki a stockholmi Moderna Museetben felépítette a legnagyobb, fekvő, szétnyitott lábú Nanáját, akinek az ölén keresztül bejárat nyílt. Aki oltalomra vágyott, egy kiállításjegyért visszasétálhatott oda, ahol egyszer a legboldogabb volt.

Ez is kevés volt azonban, hisz egy gyerekkori trauma egész életen át kísérte, és miatta lénye létfontosságú alapjai hiányoztak. Niki csak akkor érzett védelmet, ha alkotott. Már régen nem gyűlölt, de azt nem tudta letagadni, hogy rettentő ingatag, hiányzik belőle a bizalom és megvédettség érzése. Amikor az apja kiskorában inzultálta, egy életre elvette tőle lénye ezen tartópilléreit. Folyamatos félelemben élt, nehogy újra erőszakosan beléhatoljon egy külső erő.ndsp-ps1-hon

Amikor úgy döntött, hogy még több és szebb Nanát alkot, sőt azok mintájára fel akar építeni egy egész kis falut, valójában védelmi rendszert vágyott teremteni maga köré. S amikor a tizenkét tarotkártyából készült Niki-Nana-féle épületegyüttes kivitelézését elkezdte, elsősorban az a vágy vezérelte, hogy legyen egy olyan odúja, ahol biztos, hogy senki sem törhet be sem a testébe, sem a lelkébe.

Innentől követhetetlen és káprázatos az a gyönyörűség, ami ebből e vágyból a fizikai térben megjelent. Niki saját tervei alapján, önköltségből, néhány barát segítségével huszadik századi édenkertet épített Toszkána közepén.

Egy műalkotás ez, melyben emberi összefogás, szakértelem, látnoki képesség, egyfajta nagyzási hóbort keveredik a csipkeverők aprólékosságával. Döbbenetes tett, ahogy a többéves munkafolyamat alatt  tizenkét bejárható, megmászható és lakható tarot alak nőtt ki a földből. Ha rá kellene mutatnom, mit jelent számomra a boldogság, egyértelműen Niki Tarot kertjét emelném ki.

Sőt, ezzel a művével Niki feloldotta a művészember végtelen magányát, hisz az alkotása körüli tér közös műhellyé lett, ahol a művésznő mellett számos mérnök, több tucat iparos, ács, burkoló, vízvezetékszerelő, villanyszerelő tevékenykedett. Niki hosszú éveken át a Császárnő nevű tarotépítményében élt, ahol végre olyan védelmet élvezett, hogy meg tudta írni kislánykori abúzusának történetét.

index

Persze az óvatlan látogató a toszkán tarot kertbe érve erről mit sem sejt, hisz gyakran szimplán csak lenyűgözik a színek, a formák, a kerámiák, a tükrök, a csiszolt üvegek, a márvány és a vasszerkezetek. Sőt talán az odaérkező zavarban van, nem érti, hogy kerülhet ide. Talán a pallóst a kezében tartó angyalnak épp ebédidője volt, s véletlen nyitva hagyta a kertkaput? Így beléphetett oda, ahol Ádám és Éva óta senki sem járt?

 

Niki munkája számomra pontos művészetdefiníció. Mert azért a tény, hogy a legtöbben sérülten érkeztünk az életbe, ha nem is mi vagyunk sebesültek, de felmenőink története hetedíziglen hat ránk is. Így nekünk, kik érzékenyek vagyunk és emlékezünk, az élet egyetlen hatalmas fájdalom, melyet kicsike, múlandó örömök díszítenek. Ám elképzelt isteneink azért adták a művészet csodálatos eszközét a kezünkbe, hogy annak segítségével lemossuk történeteinkről a mocskot, a vért, a gyalázatot, s hogy aztán felfedhesse magát minden dolog eredetileg aranyló természete.

Ez az öröm viszont nem múlik el, mert nem a miénk, egyetlen birtokos jelzőt sem tudunk kapcsolni hozzá.

images

 

 

 

 

 

 

 

 

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.