BROKEN – egyszer volt, hol nem volt tökéletes ölelés

277300171_3104893949769641_221514703947711181_n

BROKEN – egyszer volt, hol nem volt tökéletes ölelés

276989151_390629469160246_8113786130276252392_n(alexandra és ciccio emlékére)

A művészet egyik célja önmagunk történeteinktől való megtisztítása.  Az élet önmagában semmi okot nem ad optimizmusra, s a legnagyobb becsapása az, hogy elhitette velünk, a dolgok mélyén rend van. Pedig ameddig a szem ellát, a szív elér téboly van, összevisszaság elválasztottság és egymásról lehasítottság. A rend éppen csak pillanatokra érkezik a földre, de ahogy körülnéz, és megtapasztalja a kettétörtség irdatlan, mindenütt jelenlévő drámáját, melynek egyenes következménye a sóvárgás az elvesztett rész után, menekül  innen. Ám életem egyik nagy szerencséje vagy simán csak a mániám, hogy ezeket a tökéletes pillanatokat egy gyűjteménybe válogatom össze.

Barlangfürdő, március. Mint anyaméhben lebegtünk a sötétben, a víz elfelejtette velünk nevünk, nemünk, és idegen anyanyelvünk ellenére végre először hallottunk és értettük a csendet Bábel előtt. Felemelt, ringatott, noha férfi volt, de lehetett volna akkor akár az anyám is, eltűnt belőlem minden óhajtozás, testi vágy, de úgy ahogy voltam eltűntem én is, nem is volt már kit ringatni. Aztán  – mert érkezett a következő pillanat, – s ahogy lassan tértem vissza a testembe, óvatosan kiléptem  a vízből, és eldöntöttem: akkor most újra indulok. Nem úgy, mint 1974 nyarán, amikor eszem ágában sem volt megszületni és erőnek erejével kellett kirángatni az életbe. Most megfontolt voltam és céltudatos, mert már tudtam, miért jövök. Gyűjtögetni fogom eztán a teljes pillanatokat,  eltanulom, lemásolom mintázatuk, és szépen lassan átrajzolnom  velük az életem. S ha csak másodpercekre is, de megvalósítom a tökéletes ölelést, hogy onnantól az összes többi ölelésnek megtanítsam, hogyan is képzelték el eredetileg.

A fürdőzés után egyszerre dőltünk le a pihenőszobában, éppen csak egymásra néztünk, megállapítva, ez most így jó, nagyon jó, majd  egyszerre nyújtózkodtunk mindketten valahova  belülre, s azon is túlra, anélkül, hogy megmozdultunk volna. Csak  a mellkasunk emelkedett egyenletesen le és fel, akkor is egy ritmusban vettük a levegőt, mint azt ahogy az előző hónapokban mindig megállapítottam. S ebben az ismeretlen irányú, minden rezzenéstől mentes mozdulatban érinthettük meg egymást először igazán, anélkül, hogy a testek találkozásának még csak a gondolata is megjelent volna bennünk.

277300171_3104893949769641_221514703947711181_n (2)

Ám a tökély árnyékában, mint vérszomjas ragadozó ott settenkedett az eredetéről elfeledkezett élet, és alig várta, hogy szétszaggassa a pillanatot. Irigy volt, féltékeny, de leginkább birtokolni vágyta a tökéletes ölelésünket. Onnantól már csak az önmaga szépségéről régen levált, álmai után kétségbeesetten loholó, módosult tudatállapotokba menekülő  férfi volt jelen. Afféle hétköznapi típus, Otto  der Normalverbraucher, szürke vágyakkal. S hirtelen ott termett mellette a pontosan belé illeszkedő párja is, a divatezotériában, gyógyítás áltudományában tetszelgő, féltékenységtől félőrültté vált, irdatlan nyelvű boszorkány, na meg az ő évekig tartó gyilkos egymásra hatásuk, melynek hatósugarai elértek engem is.

Rettenetes ijedtségemben felkaptam ezt a csodálatos másodpercet, melyben ölelésünk megjelenhetett, és csak szaladtam, szaladtam vele messze el történetünktől,  egészen a kedvenc  Gérard Fromanger-festményemig, hogy ott végre a művészet szentélyébe léphessek bele, abba a térbe, ahol tökéletes pillanataimat gyűjtöm össze.

275459486_1004336170463311_782349022270946869_n

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.