Hiába mozgattam hullámot és vájtam ki azokkal hegyeket. Hiába hívtam hóval teli fellegeket, oda ahol még sohasem esett.. Hiába kulcsoltam egyik kezem a képzeletbeli másikba, akiről azt hittem, megtart, hiába húztam havas egű zoknimat magamra, s díszítettem ki a pálmákat a parton karácsonyira, hiába akartam,...
Read More
Én meg, ki úgy tűnik, kettő lettem, mert felbukkanni csak e folyó két partján tudok, kortyolgatok hát végek felé iramló önmagamból. ...
Read More
Amíg tudtam, hárítottam. Nem gondoltam rá. Aztán egyszer csak nem tudtam már nem mindig csak rágondolni, hisz reggeltől estig hallottam a muzsikaszót a fedélzetéről. Ahogy úszott felém egyre hangosabban. Aztán egyik reggel csak rávettem magam, és elhúztam a függönyt. Sőt még az ablakot is kitártam....
Read More
Ma már nem ismerek senkit magamban, aki a szerelem szó kapcsán a mellkasának bal oldalára mutatna.Pedig mennyi fájdalmat okoztak lelkecském, kertecském égig érő fellobbanásai, hisz minden nappal találtam tárgyat ahhoz, hogy lángolhasson a szív. Édes, kicsi érzelmi viharokban élő ártatlan szív! Te, aki soha egyetlen ponton...
Read More
Időtlen idők óta ez az őrületes hajsza. A fekete a fehéret vágyja, a fehér meg a feketét. Megpihenni egymásban éppen csak egy pillanatig tudnak. Bárcsak zebra lennék, vágyakoztam sokáig. Így egyszerre fehér is meg fekete. Pontot téve ezzel szűnni nem akaró sóvárgásom végére. Gyakran rajzoló kézzel...
Read More
Drága testemnek gyönyörű vágyai. Tajtékzó, lankadatlan, szilaj paripám. Megszelídíthetetlen hévvel száguldó, történeteim legvégére utaztató. És akkor egyszer csak hátamon megpihenő, sóvárgásom csókjával lehűtő, tekintetemet elfedő, tavaiban lángolásom fürdető. Van egy lovasom, az utat végre ő sem ismerő, a semmibe bátran belevesző. Behunyt szemek, visszatartott lélegzet, a végletekig kiélesített...
Read More
Megfestettem magamnak a férfit. Rilke is már körültáncolta gyönyörű szép versében. R. M. Rilke: Archaikus Apolló-torzó Nem ismerhettük hallatlan fejét, melyben szeme almái értek. Ám a csonka test mégis izzik, mint a lámpa, melybe mintegy visszacsavarva ég nézése. Különben nem hintene melle káprázatot, s a csöndes ágyék íves mosollyal, mely remegve lágy még, a...
Read More
Túl számtalan gyönyörön és fájdalmon, túl a kettőn, nőn, férfin, az eggyé válás szűnni nem akaró kínjain, melyek a halál felé közeledve egyre csak kínzóbbak, mert már könyörögve nem akarok kettő lenni, szóval itt árkon-bokron túl átölelt a Szerencsém. S nem elég, hogy eljött, rám mutatott...
Read More
Nagyon siettem élni, hogy mire ideérsz kész legyek mindennel. Elcsituljon végre az élettel kapcsolatos oly sok vágyódásom. A fagylaltozóban ki akartam próbálni az összes ízt, hogy mire megjössz már mindet ismerjem. De aztán a tizenvalahanyadik íz után – és tényleg volt itt néhány különleges, a tökmagos,...
Read More