Szavakkal takartam be magam. Mint július, kánikula, erdőtűz, óceán és nyár, nyár, nyár. Aztán kicsikék lettek a szavak, nem fedtek be igazán, fáztam. Mondatrészek kellettek már, például ilyenek, mint május negyedike reggele, csukd be a szemed az autónál és úgy várj rám, kell egy kis...
Read More
November utolsó napja van, ismét egy egész esztendőt kell várnom arra, hogy eljöjjön a tizenegyedik hónapom. A számkivetett, prímszámú novemberem, mellyel egyik utazási iroda sem hirdet nyaralást. A kedvencem, a kicsikém, az édesem. Szeretném minden napját kétszeresére húzni, szeretném, hogy november után még egy november...
Read More
Az élet közepe, a válság legmélyebbje. Mióta megszületett e pont felé haladt. Szeretett volna már korábban ideérni, minél előbb túllenni rajta, de nem lehetett siettetni, sem lassítani az érkezést. El kellett idáig jutni, a kútnak legmélyére, hol már annyira összeszűkül a tér, hogy esélye se...
Read More
Amíg tudtam, hárítottam. Nem gondoltam rá. Aztán egyszer csak nem tudtam már nem mindig csak rágondolni, hisz reggeltől estig hallottam a muzsikaszót a fedélzetéről. Minden perccel hangosabban, mert egyre csak úszott felém. Napszerű, tűzszínű, lángoló óceánon. Ha egy kis békét akartam, bedugtam a fülem, hogy...
Read More
Ma már nem ismerek senkit magamban, aki a szerelem szó kapcsán a mellkasának bal oldalára mutatott volna. Ma már nem érdekelnek a lelkecském, kertecském égig érő érzelmi fellobbanásai. Pedig én aztán minden nappal találtam tárgyat ahhoz, hogy lángolhasson a szív. Doboghasson hol erősen, hol gyengébben,...
Read More
Időtlen idők óta ez az őrületes hajsza. A fekete a fehéret vágyja, a fehér meg a feketét. Megpihenni egymásban éppen csak egy pillanatig tudnak. Bárcsak zebra lennék, vágyakoztam sokáig. Így egyszerre fehér is meg fekete. Pontot téve ezzel szűnni nem akaró sóvárgásom végére.. S lehetnék...
Read More
Drága testemnek gyönyörű vágyai. Tajtékzó, lankadatlan, szilaj paripám. Megszelídíthetetlen hévvel száguldó, történeteim legvégére utaztató. Mélykék egemen csillagaimmal lángoló, nyugtot soha nem adó. Pompás kéjjel gyilkoló. És akkor egyszer csak hátamon megpihenő, őrjítő sóvárgásom csókjával lehűtő, tekintetemet elfedő, tavaiban lángolásom fürdető. Van egy lovasom, az utat végre ő...
Read More
Megfestettem magamnak a férfiideálom, na jó, a szerszáma csak utalás, abból azért nem ez a kisfiús a kedvencem. Rilke is már körültáncolta gyönyörűszép versében. R. M. Rilke: Archaikus Apolló-torzó Nem ismerhettük hallatlan fejét, melyben szeme almái értek. Ám a csonka test mégis izzik, mint a lámpa, melybe mintegy visszacsavarva ég nézése....
Read More
Egyetlen szerencsém - és nem tudom, mit tettem érte, hogy kiérdemeljem, hány képzeletbeli kört futottam egy képzeletbeli körkörös pályán - hogy jött egy pont, felcsendült egy hang: Elég, megállj! Úgysem futhatsz utána, csak magadat kergeted, hallgathatod élethossziglan a legszebb szent szövegeket, jegybe kelhetsz Krisztussal, fogadhatsz...
Read More
Túl számtalan gyönyörön és fájdalmon, mely az emberré válásom egyértelmű hozadéka, túl a kettőn, mely reggeltől estig kínlódik kettőnek lenni, mert fal van, akadály, és ami élet az halál, túl a nőn és a férfin, az eggyé válás őrjöngő és szűnni nem akaró kínjain, melyek...
Read More