Éva 2.0

Éva 2.0

Mintha évszázadokon át csak a bennem lakó, almát rágcsáló, Ádámot csábító, a kettétörtségbe világunk beletaszajtó Évával érintkeztem volna, és nem győztem az ő külvilágban, végül is belőlem felbukkanó arcaimmal a csatát.

Soha annyi sebesülést nem szereztem, mint átélve azt, ahogy nőtársaim mosolyogva-édesen, de az asztal alatt szurkálva és csipdesve elárultak engemet. A férfi  kétségbeesett, háborúskodó, a nőt legyőzni vágyó szánalmas, kisstílű igyekezete már csak következménye ennek. Mert míg a nő a lélek sötétjében, észrevétlen gyilkol, addig a férfi, noha látványosan és véresen, de csak a felszínen dönt le világokat. A nőnél a terv a világ elpusztítására, amit az őt szolgáló, a paradicsomból is követő férfivel végeztet el.

Nincs mentség, csakis én vagyok felelős azért a sorsért, amit cipelek, nem létezik egyetlen Éva sem kívülem. Én néztem rossz helyre, én nem hatoltam túl a saját lelkemen, mert még mindig megértésre, oltalomra szomjaztam e világban, a nem megfelelő helyen.

Egy ideje búcsúzkodom Éváimtól, és egy találkozásra, a világmindenség legszebb randevúja készülök és a köztünk lévő áthatolhatatlan, ám valójában soha nem is  létező távolságban gyönyörködöm. A teljes kétségbeesés szélén vagyok, itt  a lehetetlennel szembesülve, mert felfogtam, Isten úgy döntött, hozzácsap még egy napot a teremtéshez.