Hajnal

DSC_0007 - Copy

Hajnal

A nyári napforduló felé közeledve minden hajnalban előbb ébredtem fel, mint a madarak. Először csak egy bátortalan csipogás, s mire harmadszorra kinyitotta kicsi torkát már az egész tájat bezengte. Párt kerestek az apró madárszívek.

Lehúzták rólam a takarót, belecsipogták a fülembe, gyere kelj fel, nézd milyen szép az ébredő nap.

 

prow-featured

 

Pedig a nyártól eleve rettegek, ilyenkor nincs hova elbújni, a fény bevilágít mindenhova. A nyár harsogó és jókedvű, én meg nem vagyok az.

A telet szeretem, mely passzív és mélysötét. Csillag világít, hold ragyog, sokat alszik a világ és vele együtt szunnyad az én is. E sötét gyógyír mindenre.

 

18892908_1979130292373467_3327294923763951261_n

 

Ám vészesen közeledett  a tavasz,  mire eszméltem, már ott álltam a június előtt, s tudtam, most már haladéktalanul cselekednem kell.

Megszakad a szív. Amilyen mélységes bánatos ugyanannyira gyönyörű  is nekem ez a kifejezés. Lenyűgöz az az ember, aki feladja, nem bírja  egyedül,  kiáll a hajnalba és segítséget kér.

Éreztem, ez enyém sem bír el már túl sokat.. Sorra igyekeztem lemásolni a környezetem nagy fájdalom esetén használatos túlélő mintáit, de kiderült, nálam egyik sem működik. A világ önmagában nem gyógyít meg.  Télen csak elfelejtettem kicsit, mennyire is fáj, hisz a fekete nyugalma mint sebesültre, jótékony takarót borított rám. Lábadoztam e puha védelem alatt. Ám ahogy rázendítettek a hajnali madarak lehúzták rólam a takarót.

Fel kellett húzni a ketyegő szívemet, vagy legalább elemet tenni belé.

A nap már majdnem teljesen felbukkant, s tudtam, ha az egész korongot meglátom, fel kell állnom és folytatnom tovább.

A hullámzás az életben pedig nem lett kevesebb, az ébredező világ ugyanolyan harsány volt. Hol vagy édes, csendes telem? Ezzel a szívvel ezt nem csinálom tovább..

És akkor kiálltam a madarakkal együtt a hajnalba, és kivettem magamból a régi, elfáradt szívemet.

DSC00286

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.