Marina Abramović és Ulay, szerelem széles vásznon

ulay4

Marina Abramović és Ulay, szerelem széles vásznon

 Marina Abramović és Ulay kapcsolata kikerülhetetlen jelenség. Lehet őket szeretni, lehet nem szeretni, de közömbös irántuk az ember nehezen marad.  Náluk nincs szépítés, mismásolás, párosuknak köszönhetően kinagyítva, széles vászonra vetítve, kihangosítva tapasztalom meg, mi az, hogy pár, s hogy meddig tart e fogalom szavatossága.  S míg én eszközöket, festéket, szavakat, selymet használok önmagam kifejezésére, tehát valamelyest már torzított képet adok vissza az énről, addig ők a teljes eszköztelenséggel dolgoznak. Pontosabban, mint legutolsó eszközt az alkotáshoz saját testüket használják.

ulay7Úgy elképzelem, ahogy a fiatal Marina megállt az élet elején és eltűnődött azon, miből is tud dolgozni. Persze bízom benne, a célunk egy volt, önmagunk a művészet általi ellehetetlenítése, kifakítása és végül megsemmisítse. Ő direktben a legkézenfekvőbbhöz nyúlt, egy tapodtat sem indult el ezért a külvilágba. Aztán pontosan ehhez a gyönyörű mániához talált egy társat is, egy pont belé illő, az őrületébe, a művészi exhibicionizmusába passzoló puzzledarabot. Ami persze még nem jelenti azt, hogy egész lényét lefedte a másik, de alkotó énjét igen.

Számomra végtelen jóleső, hogy szerelmüket, szenvedélyüket, majd küzdelmüket, – 9 évnyi boldogságuk és 3 évnyi pokluk, – nem rejtették el előlünk. Nincs titok, nem kell találgatni, mint ahogy az ember alapesetben ezt teszi, mikor más párokat lát és elképzel: vajon, hogy töltenek el egy estét, mivel bélelik ki a mindennapjaikat? Teljes transzparenciával mindent megmutattak, semmit nem tartanak meg maguknak. Persze nem lehetünk ott minden reggelijüknél és vacsorájuknál, de például az egyik leghíresebb akciójuk, ahol meztelenül támadnak egymásra, pont feltárja azt, ahogy két ember karambolozik, s hogy lehet szó égig érő szerelemről, de ők sem ússzák meg a nehezet. Nem hiszem, hogy ne fájt volna  a pucér, csontos Ulay bordáinak ütközni fedetlen mellel..

ulay

Én meg óvom magam így-úgy-amúgy és művészetnek becézem a tevékenységem, de számomra sokkal inkább az a művészet, amit Marina csinál, ahol saját magát közvetlen viszi a csatatérre egy-egy alkotásért.
Na meg az íjas jelenet, ahol tényleg nem babra megy a játék, ha elvéti szíven lövi, semmi cicoma. Ott tényleg a halál a tét. Láttunk már ennél közvetlenebb művészetet?
És ahol egyhuzamban a másikra okádják, ordítják nyomorúságuk, mi megnézhetjük magunkat párkapcsolati kínjaikban, mint tükörben..

ulay3

Ha létezik számomra példaértékű párkapcsolat, akkor minimum kibír ennyit, mint az övék, persze ez csak akkor sikerül, ha szerelem idején nem hazudtam azt a másiknak, hogy szeretem. (Vagy na jó, elnézem, hisz fogalmad sem volt, mit jelent szeretni, szóval csak füllentettél..) És törvényszerű, hogy ez a fajta szenvedélyes ragaszkodás, ez az egyszerre jelenlévő imádat és gyűlölet nem tarthat örökké, ez egy idő múlva kisül és kiégeti a szereplőket is, és akkor – egy időre búcsút kell venni, – egy valódi találkozás reményében, ahol már talán tényleg beszélhetünk szeretetről, mely még azt is elbírta, hogy Ulay beperelte xmillió euróval  a jogdíjakért Marinát. Micsoda egy kicsinyes senki..

De aki szeret, azt ezen is túljut, én nem szeretem Ulayt, úgyhogy én ezen eddig nem jutottam túl. Nagyon genyó állítás, de vajon nem ebbe a gonoszságába betegedett bele?

Búcsút kell venni egy időre, nem is akárhogyan, legalább a Kínai Nagy Fal közepén. Vannak, akik nem kispályáznak. Megnéztem erről a filmet, kicsit túlszínezett, kicsit (nagyon) megcsinált, kreált, ahogy 2500 kilómétert hátizsák és mindennemű felszerelés nélkül teszik meg. És persze ott, ahol madár is alig járhat a falon, de a nevük gondolom, kötelez, itt még Kína is kitárta kapuit.

ulay2

Na de mindegy is az út, a cél számít, hisz  három hónap gyaloglás után a fal két végpontjából indulva eljutottak annak közepéig, egymáshoz. És ott performensszé tették búcsújukat. Ott nem volt jelen semmi póz, minden kitakarás nélküli áttetsző művészet az a pillanat. Persze megtörténik ilyen minden nappal, itt is csak a díszletek, – a magányos vándorlás, a sok nehéz ezért az utolsó pontért, maga az ötlet egyedisége, mert nekem nem jutott ilyen eszembe, – tette azzá.
Csinálja utánuk, aki tudja. Nekem mondjuk először is egy ilyen Ulay kéne, aki kibírja az én irdatlan nehezemet, de aztán el is nyeri érte méltó jutalmát. Ám azt az egyet tudom, ez jutalom nem én vagyok.

Vagyis inkább Ulayok kellenének, mert egyet már találtam. Csak velem az a baj, hogy Marinánál is telhetetlenebb vagyok.

említett videók:

búcsú a Nagy Falon: https://www.youtube.com/watch?v=KtX7yZo_5vg

Marina és Ulay, összefoglaló interjú: https://vimeo.com/224530065

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.