Öl vagy ölel?

DSC_1030 (2) másolata másolata másolata

Öl vagy ölel?

Akkor még nem tudtam, azzal, hogy ölel meg is ölhet, és amikor megöl, majd akkor ölel át igazán. Egyelőre csak egymásnak feszültünk, nem tudtam, örömömben sírjak vagy félelmemben nevessek-e ezen.

DSC_1030 (5) másolata másolata másolata

Megőrjített már a hónapok óta a tájon szétbomló bizonytalanság, minden porcikámmal vártam a telet, mely végre végez az évvel. A novembert gyorsan át is kereszteltem decemberre és elsötétítettem délután négykor az eget. Hisz kudarcba fulladt a kezdetek óta tartó összes próbálkozásom, hogy két lábon eljuthatok itt bárhova is, folyton egymásba gabalyodott a bal és a jobb, és csak mutogattak egymásra. Untam a kettőt, a nőt és a férfit, a meleget és a hideget, az ellentétpárokkal kitapétázott életem.

Időtlent próbáltam időbe gyömöszölni, szeretetet életbe. Fáradt voltam és elcsüggedt, a legjobb  barátom sem értett már meg. Ő is a kettőről mesélt ott, ahol én az egyet sem láttam.

DSC_1030 (3) másolata másolata másolata

Ekkor fordultam meg, s álltam a fejem tetejére, gyakorolnom sem kellett, hisz kislányként hosszú perceket sétáltam a levegőben, miközben a fejem búbja tartott meg. Ebben a hajszálaimmal, mint  gyökerekkel a földbe kapaszkodó mozdulatommal végre azon a tájon tehettem kirándulást, mely nem volt idegen. Végre nem volt jelen a kettő, a nő nem vágyta a férfit, a nyár a telet.

Egy ideig elég sokan voltak ebben a pózban köröttem, aztán ahogy fogytak, én is elbizonytalanodtam, hogy talán mégiscsak meg kéne próbálni ezt a két lábbal haladó életet.

Pedig minden egyes lépésem a jobbal és a ballal teljes hiábavalóság volt, talán még időben beismerhetem.

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.