Salieri tisztára mosásánák vágya az Amadeus után

Amadeus-536177596-large

Salieri tisztára mosásánák vágya az Amadeus után

MILOS FORMAN: AMADEUS (1984)
Mozart Requiemjének Lacrimosa-tétele számomra, írom ezt minden zenei képzettség nélkül, az a mű, melyhez nem tudott hozzáérni az élet, a muzsika, mely nem ebből a világból való. A Lacrimosát hallgatva az ember megnyugodhat, a remény létezik, de nem ebben a világban.
Ehhez képest nem is tudom, mit akartam Mozart életével, miért vágytam közelebbről megvizsgálni azt a művészt, mely elmúlhatatlan világok közvetítője. Talán azt hittem, ha ismerem az alkotót, közelebb kerülhetek remekművei rejtélyéhez. De a nyolc Oscart nyert Amadeus című filmmel csapdába kerültem, mely a zene gyönyörűségétől csak eltávolított.48-Amadeus_1984
A Milos Forman rendezte, Peter Shaffer drámájából készített, 1984-es mozi témája tértől és időtől függetlenül is aktuális. A középszerűség és a zsenialitás nagy csatája ez. A film kapcsán egyértelmű Forman álláspontja, és ebben tökéletesen egyetértek vele. A tehetség irtózatos teher, magasfeszültségre kapcsoltság egy olyan világban, ahol az ember idegrendszere 220 voltra van beállítva. Ehhez képest Mozart megkapta ennek háromszorosát, ráadásul az idegpályái sem voltam kellőképpen leszigetelve.. Kész csoda, hogy egyáltalán harmincöt évig bírta ezen a hőfokon.
A film szerint Mozart zsenialitásának ellenpontja a középszerűséget, irigységet megtestesítő Salieri, akinek személyes tragédiája, hogy Mozartban vélte felfedezni az isteni tehetséget, amit ő kitartó munkával és hithű magatartással igyekezett elérni, miközben ő csak a talentum felismerésének képességét kapta meg. Salieri képtelen feldolgozni, hogy Isten egy ilyen mocskos szájú, pimasz, önelégült embert választott eszközéül és küldött az életbe. Meg van győződve arról, hogy Mozart az Úr küldöttje, aki a zene által dicsőíti önmagát. Ebből következik: Salieri nem Mozartra haragszik, hanem konkrétan Istenre. Számára Mozart égi kiválasztott, aki szembeköpi őt, és gúnyosan röhög bele a képébe, hogy hiába az erőfeszítés, az akarat, ő csupán a középszerűség egyik megtestesítője, mint a legtöbb földi halandó. A film szerint Salieri felelős Mozart haláláért is.
Mindez jól hangzik, de a valóság máshogy nézett ki. Kutatásaim kapcsán nagy segítségemre volt Horváth Tibor barátom, a következőkben beszélgetéseinkből is idézek. Tibor nagy zenerajongó, a komolyzenei ismereteiből sokat merítek.
Amadeus-694032088-largeForman egy az egyben átvette Shaffer drámáját. Ám Shaffer sem tett mást, mint lemásolt és kiegészített egy egyfelvonásos Puskin-drámácskát Mozartról, mely már eredetileg a gonosz képében ábrázolta Salierit, akinek csak valami korabeli pletykából kreálta legendáját.
A valóságban Salieri és Mozart jóban voltak, sőt, Salieri sokszor segítette Mozartot. Pusztán a dramaturgia kedvéért besározni egy valós személy emlékét inkorrekt dolog! Mindezt nem Forman találta ki, hanem a szerző, Shaffer, és Forman kontroll nélkül átvette ezt, ami viszont már az ő felelőssége. Pedig bőven lett volna lehetőségük arra, hogy alaposabb kutatásokat végezzenek, ugyanis rendelkezésre álltak olyan források, melyek alapján egy valósághűbb Mozart-életrajzot lehetett volna készíteni, mely nem piszkolja be Salieri emlékét.
Rengeteg dráma volt Mozart életében, elég a leveleit végigolvasni – az apjával meg Constanze-val való viszonya tele van durva konfliktusokkal, csak meg kellett volna fejteni őket! Ám mindez sok empátiát és nagy munkát követelt volna, ezt nem vállalták, könnyebb volt gyilkost kreálni valakiből. De hát a fake news, a lejáratás korszakát éljük.
Salieri nagyszerű zeneszerző volt, akinek az égvilágon semmi köze nem volt Mozart halálához, s aki természetes halált halt. A nagy rejtély az a titokzatos alak, aki egyszer csak megjelent Mozartéknál, és megrendelte a Requiemet, és máris adott egy csomó aranyat előlegbe. Az biztos, hogy ő nem Salieri volt. (Még azt is óvatosan kezelném, hogy Walsegg von Stuppach gróf rendelte, ahogy manapság tartják.)
Mozart akkoriban sokat betegeskedett, Constanze gyakran magára hagyta, Baden Badenbe és más fürdőhelyekre járt, szórta a pénzt. S noha a zeneszerző sokat keresett már, mégis állandó pénzzavarban voltak. Amadeo szinte teljes függésben volt a feleségétől, annyira imádta, de kapcsolatuk semmiképp sem volt kiegyensúlyozott; jellemző, hogy Mozart halála után Constanze nem sokáig bánkódott, hamar újra férjhez ment, és üzletasszonyként próbált kereskedni Wolfgang műveivel.090-Amadeus
És még egy dolog: mi lett a Requiemért kapott pénzzel? Arra nem telt belőle, hogy az asszony tisztességesen eltemesse a férjét? Mozart harmadosztályú sorsírba került, ahol három koporsót helyeztek egymásra. Constanze pedig a temetésre sem ment el.
Ha Peter Shaffer kutatott volna, akkor megtudhatta volna, hogy Mozart gyűlölte a latinos névalakot, ezt az egész környezete tudta, és mindenki “olaszosan”, Amadeo-nak szólította (néhányan Wolfinak)… Egyszerűbb volt Puskin után menni, és lemásolni annak drámáját.
A kérdésem az, Peter Shaffernek miért kellett egy eleve valótlan történetből drámát írnia? Ha a középszer és a zsenialitás párharcát vágyta bemutatni, miért nem vett művéhez alapul kitalált személyeket, akikkel aztán úgy bánhatott volna, ahogy akart? Persze azért, mert Mozarttal durrant nagyot a sztori, kit érdekelt volna egy ismeretlen név.
Hallgassunk hát Salierit:
Itt pedig egy a filmet nagyszerűen körbejáró beszélgetés Puzsér Robitól és FAM-tól:
(megjelent az ARTium Kulturális és Művészeti Magazinban)

 

No Comments

Sorry, the comment form is closed at this time.