Két millió évvel ezelőtt, őseink mellett egy másik emberfaj is létezett, amely szintén képes volt a két lábon járásra. Helló Magyar!
Egy újonnan felfedezett fosszilis lelet izgalmas fordulatot hozott a paleoantropológiai kutatások terén. A Paranthropus robustus, amely a Homo nemzetség közvetlen rokonaként élt, szintén felegyenesedve mozgott, ami új fényt vet a korai emberféle evolúciójára és életmódjára.
Ez nemcsak megerősíti a velünk való hasonlóságot, hanem rávilágít a Paranthropus apró méretére és sebezhetőségére is a környezetükben élő félelmetes ragadozók között, emellett bonyolítja a nemi életükről eddig alkotott képet. A Paranthropus robustust 1938-ban nevezték el a dél-afrikai fosszíliák alapján. Bár hat barlangból kerültek elő példányok, mindegyik az emberiség bölcsőjében található. A fosszilis leletek között pedig rengetek koponyát, fogat és állkapcsot találtak, amelyek sokat elárulnak az agyi kapacitásukról, viszont homályba burkolják a testtartásukat és életmódjukat, írja az IFLScience.
A Swartkrans barlangban fellelt csípő-, comb- és sípcsontok különleges jelentőséggel bírnak, mivel ez az első olyan lelőhely, ahol egy helyen találkoznak a Paranthropus robustus és Homo fosszíliák. Ezek az ősi maradványok a modern emberi anatómiának kisebb megfelelői, és világosan mutatják, hogy a P. robustus egy felegyenesedve járó faj volt, nem pedig egy majomszerű testtartással rendelkező lény, amely a fák között élt. A Paranthropus besorolása régóta vitatott; egyes szakértők szerint az Australopithecusok közé tartozik, míg mások úgy vélik, hogy saját nemzetsége van. Figyelembe véve, hogy Lucy, a leghíresebb Australopithecus, valószínűleg fákon élt, a felegyenesedett testtartásra vonatkozó bizonyítékok megerősíthetik a P. robustus önállóságát a hominidák családjában.
A fosszília egy apró egyed maradványa, amely mindössze 103 centiméter magas és 27 kilogramm súlyú volt. A fosszíliák elemzése során gyakran felmerül a tévedés lehetősége, miszerint egy gyermek csontját felnőttnek nézik, de a csontról készült tanulmány szerzői megerősítették, hogy ez a példány egy fiatal felnőttől származik. Travis Pickering professzor a Wisconsin-Madison Egyetemről megjegyezte, hogy a becslések alapján valószínűleg nőstény egyed volt. Ez azt jelenti, hogy mérete még kisebb, mint más korai emberfajok felnőtt példányaié, például a híres Lucy-é, amely körülbelül 3,2 millió évvel ezelőtt élt, illetve a Homo floresiensis, melynek maradványai körülbelül 90 ezer évesek. Ezzel szemben a P. boisei, a nemzetség másik képviselője, jelentősen nagyobb méretekkel rendelkezett.
A Swartkrans barlang környékét egykor óriás hiénák és kardfogú macskák népesítették be, akik uralták a tájat. A csontok vizsgálatakor olyan nyomokra bukkantak, amelyek a modern leopárdokhoz köthetők. Egy ilyen apró teremtmény szinte ideális zsákmányként szolgálhatott volna a leopárdok számára, és valószínűleg nem rendelkezett megfelelő védekezési mechanizmusokkal az ilyen veszélyek ellen, még a kőszerszámok használatával sem.
Pickering megállapítása szerint a Paranthropus robustus faj valamilyen módon mégis képes volt a fennmaradásra. "Bár úgy tűnik, hogy ez az egyed a ragadozók szerencsétlen áldozataként végzett, ez nem jelenti, hogy az egész faj eleve alkalmatlan volt a túlélésre. Valójában tudjuk, hogy a Paranthropus robustus több mint egymillió éven át sikeresen létezett Dél-Afrikában." A csípő- és lábszárcsontok, amelyek egy 2,3 és 1,7 millió év közötti geológiai rétegből származnak, a P. robustus hosszú időtartamú jelenlétének korábbi szakaszából erednek.
A fosszíliák körül mindig kőszerszámok nyomaira bukkannak, ami folyamatos viták tárgyát képezi. Kérdéses, hogy valóban ők készítették-e ezeket, vagy a Homo ergaster, aki a mi közvetlen ősünknek számít, és szintén ugyanabban az időszakban élt a területen. A felegyenesedett járás önmagában nem elegendő bizonyíték arra, hogy a P. robustus szerszámkészítőként működött, azonban a két lábra emelkedés egyik fő mozgatórugója a kezek használata, ami azt jelenti, hogy nem zárható ki, hogy ők is hozzájárultak az eszközök előállításához.
A P. robustus koponyái és fogai két különböző méretben találhatóak. Bár a koponyák alapján nem lehet teljesen biztosan megállapítani az egyedek nemét, a legelterjedtebb nézet szerint a hímek jelentősen nagyobbak voltak a nőstényekhez képest. Ilyen nemi dimorfizmus esetén, mint például a gorillák között, általában az a helyzet, hogy egy domináns hím több nősténnyel párosodik, míg más hímeknek esélyük sincs, kivéve, ha sikerül legyőzniük az uralkodó hímet.
Ez a fosszília azonban bonyolítja a helyzetet, mivel a becsült súly pontosan a hímek 32 kilogrammos és a nőstények 24 kilogrammos becslése közé esik. Más jellemzők sem segítenek, a csontok alakjának egyes aspektusai általában a hím emberfélékkel, míg egy másik sokkal inkább a nőstényekkel hozható összefüggésbe. Azonban néhány ilyenről kiderült, hogy nem alkalmazható az Ausztralopitekuszok fosszíliáira.
