A hárem titkos világából a hatalom csúcsára - Hürrem szultána lenyűgöző története.

A népszerű Szulejmán-sorozat során bepillantást nyerhetünk Szulejmán és Hürrem szenvedélyes kapcsolatának alakulásába. Azonban az ágyasból uralkodónővé vált Hürrem élete a valóságban talán még izgalmasabb és színesebb volt, mint ahogyan azt a képernyőn láthatjuk. Miklya Luzsányi Mónika írásában felfedezhetjük a történet valódi mélységeit.

A szappanoperák világában a romantika elengedhetetlen elem, amely gyakran felerősíti a történelmi valóság színét és árnyalatát. Érdemes azonban betekinteni a történelem sötétebb oldalába is: a szultáni háremek jövendőbeli ágyasait sok esetben már 6-12 évesen vásárolták meg rabszolgaként. Ezek a kislányok jellemzően keresztény háttérrel rendelkeztek, mivel muszlim nőkből nem lehetett ágyas. A fiatal korukból adódóan könnyebben nevelhetőnek tartották őket, és fiatalságuk garantálta a szüzességüket is. Ezzel a gyakorlatokkal a történelem árnyoldalai és a kultúra romantizálása közötti feszültség még inkább kiemelődik.

Hürrem élete is hasonló fordulatokat vehetett, hiszen a nyugati források gyakran Roxelanaként említik őt. Azonban az eredeti, keresztény neve valószínűleg Aleksandra Lisowska volt. Körülbelül 1502 és 1505 között született a mai Ukrajna területén, Ruténiában. Ebben az időszakban Ukrajna mint politikai entitás még nem létezett, hiszen Ruténia a Lengyel Királyság része volt, és Hürrem eredeti neve is lengyel gyökerekkel bír.

A lengyel néphit szerint egy ruszin pap leánya élt, akit Lviv közelében, a Dnyeszter partján fekvő Rogatin városából hurcoltak el tatár fosztogatók.

Valószínű, hogy őt is gyermekként rabszolgaságra kényszerítették, hiszen mielőtt a szultáni hárembe került volna, éveken át a krími udvarban részesült kiemelkedő oktatásban és nevelésben. Ezzel arra készítették fel, hogy uralkodói háremhölgyként minden feladatot maradéktalanul ellásson. A lány valószínűleg a krími kán ajándéka volt Szulejmán 1520-as koronázásának ünnepségére.

Hürrem szépsége és lenyűgöző vörös haja nem csupán a történelem könyveiben, hanem a kortársak beszédeiben is gyakran felbukkant. Vidám természetével és elbűvölő mosolyával azonnal rabul ejtette Szulejmán szívét, amiért a Hürrem névre keresztelték, jelentése pedig „aki mindig boldog”. Hürrem a legmegfelelőbb időpontban lépett be a szultán udvarába, hiszen Szulejmán frissen koronázott uralkodóként éppen csak elkezdte pályafutását. Korábbi otthona, a Manisa, Izmír közelében volt, ahonnan a háremét kellett áttelepítenie, ami nem volt kis feladat a korabeli viszonyok között. Szulejmán másik ágyasa csak a következő évben érkezett Isztambulba, de addigra Hürrem már teljesen elbűvölte a szultánt, és várandós volt első gyermekükkel.

1521-ben, mikor a szultáni hárem megérkezett a Topkapi palotába, Szulejmánnak már több gyereke is volt. Azonban még annak az évnek az őszén szörnyű pestisjárvány tombolt a városban, amely nem kímélte a háremet sem. Szulejmán több gyereke meghalt, így a negyedikként született Musztafa lett hirtelen a születési rangsorban az első. Ezzel édesanyja, Mahidevran elnyerte a baş hatun, a hárem első asszonya rangját. Ám a szultán szívét Hürrem birtokolta.

Az ágyasok feladata az volt, hogy utódokat szüljenek az uralkodónak, és amelyikük már szült egy fiút a szultánnak, az többé nem kerülhetett szexuális kapcsolatba vele. Ez volt az "egy ágyas, egy fiú" törvénye. Az ágyasok a szülés után csak a fiuknak éltek, és az uralkodóval elveszítették az intim kapcsolat lehetőségét is.

Szulejmán, a nagy szultán, Hürremet nem csupán első fiuk, Mehmed születése után is a közelében tartotta, ezzel már önmagában is a hagyományos normák megszegését jelentette. Ám a szokások figyelmen kívül hagyása nem állt meg itt: uralkodói feladatként új ágyasokat kellett volna választania, hogy biztosítsa a dinasztia folytatását, mégis, Szulejmán elhanyagolta ezt a kötelezettségét.

Leslie Peirce, a New York-i Egyetem történészprofesszora, aki Hürrem Szultána életének alapos kutatója, úgy gondolja, hogy Mehmed születését követően Szulejmán és Hürrem kapcsolatára a monogámia jellemző. Peirce egy kortárs forrásra hivatkozva meséli el, hogy egy alkalommal két orosz szűzlányt küldtek ajándékba a szultán számára. Hürrem, aki nem tűrte a riválisokat, hatalmas jelenetet rendezett, és zokogva vetette magát a földre, így Szulejmán végül visszaküldte a lányokat. A velencei diplomaták 1526-os jelentésében pedig már megfigyelhető, hogy a szultán egyre inkább figyelmen kívül hagyta Mahidevran-t, legidősebb fia édesanyját, és minden figyelmét, szeretetét Hürremre irányította.

Bár Mahidevran volt a hárem első asszonya, a valódi befolyás Hürrem kezében összpontosult. Hürrem előnyös helyzete állítólag annyira felbosszantotta Mahidevrant, hogy egy összetűzésbe keveredtek, mely során Hürrem ügyesen a saját hasznára fordította a konfliktust, bemutatva a szultánnak a verekedés során keletkezett karmolásnyomokat az arcán. Herman Julianna történész megjegyzi, hogy a hajtépéssel és karmolásokkal tarkított összecsapás gyakorlatilag elképzelhetetlen volt a szultáni hárem keretein belül, mivel a nők testi épségét erős testőrség védte. Ezen felül Ayşe Hafsa, Szulejmán édesanyja, aki rangban mindkét nőt felülmúlta, igyekezett csillapítani a köztük lévő feszültséget. Ennek ellenére a korabeli források egyértelműen utalnak arra, hogy Mahidevran és Hürrem között több vitás helyzet és akár verekedés is történt.

Mivel Szulejmán Hürremet pártolta, Mahidevran helyzete tovább romlott. Hiába volt ő a hárem első asszonya, a politikai erőviszonyok átbillentek Hürrem oldalára.

Az oszmán udvarban a trónöröklés nem csupán egy automatikus folyamat volt, ahol a legidősebb fiú apja halála után azonnal átvehette volna a szultáni címet. A fiúk között gyakran komoly harcok dúltak a trónért, hiszen a hatalomért való küzdelem elkerülhetetlen volt. Hürrem, mint a szultán kiváltságos kedvese, jelentős támogatást tudott mozgósítani fia érdekében, ellentétben Mahidevran-nal. A hagyományokat felrúgva Hürrem több fiút is szült Szulejmánnak, ezzel pedig megnövelte az esélyét annak, hogy gyermekeiből valamelyik a jövőben elfoglalja a szultáni trónt.

Hürrem egyik fő politikai tette épp az oszmán dinasztikus politika megreformálása volt. Az "egy ágyas, egy fiú" szokás megtörése, a lényegében monogám házasság, és az, hogy öt fiút és egy lányt szült az uralkodónak, önmagában is egyedülálló volt. Ám

Hürrem életében még ennél is jelentősebb fordulat következett be: 1534-ben Szulejmán feleségül vette, ami forradalmi lépés volt a történelemben. Ekkor már két évszázada a szultánok csupán ágyasokat tartottak, feleség nem állt mellettük.

Szulejmán a haseki szultána címet Hürremnek adományozta, ezzel őt a Topkapi palota első asszonyává emelte, és a hárem mindenható úrnőjévé tette. Hürrem döntéseit teljes mértékben önállóan hozta meg, amelyeket még a szultán sem tudott megvétózni. Zahra Adal történész kutatásai szerint ez az önálló döntéshozatali jog, valamint a jelentős gazdasági erő és vagyon birtoklása gyökeresen átalakította az Oszmán Birodalom vezető rétegének hatalmi viszonyait. Az első feleségek olyan hatalomra tettek szert, amely lehetővé tette számukra, hogy a politikai és gazdasági élet kulcsszereplőivé váljanak, így a történelem alakulásában is jelentős szerepet játszottak. Zahra Adal állítása szerint Hürrem volt az, aki megalapozta azt a női befolyást, amely később a nők szultanátusa (1534-1683) néven vált ismertté.

Andrea Navagero velencei nagykövet így írt Hürremről: "Az oszmán ház történetében soha nem volt még olyan hölgy, aki nagyobb hatalommal bírt volna."

Hürrem törekvése világosan kirajzolódik: fiának, Mehmednek a trónra juttatása apja, Szulejmán halála után. Ennek érdekében minden politikai befolyását latba vetette, és nem habozott a politikai házasság intézményét is felhasználni. Lányát, Mihrimah hercegnőt Rüsztem pasához adta feleségül, aki Hürrem támogatása révén hihetetlen karriert futott be a politikai színtéren. A szakértők úgy vélik, Hürrem bonyolult intrikái révén több nagyvezírt is eltávolított, míg végül veje és pártfogoltja, Rüsztem került a hatalmas pozícióba.

Azonban Hürrem első fia, Mehmed 1543 őszén meghalt. A mai kutatók szerint halálát himlő okozta, de a korszakban sokan úgy vélték, Mahidevran mérgeztette meg, hogy fia, Musztafa hatalmi pozícióit erősítse. Musztafa egyébként közkedvelt személyiség volt: több nyelven beszélt, jártas volt a politikai tudományokban, és kiválóan értett a hadviseléshez, a kardforgatás művészetéhez. A katonaság egyértelműen az ő oldalán állt, ami labilis helyzetet teremtett a birodalom vezetésében.

A hatalmas népszerűség, amely körüllengte, végül a vesztét jelentette: 1553-ban azzal vádolták meg, hogy szultánellenes lázadást szít. A szakértők véleménye szerint ez csupán egy koncepciós per volt, de Musztafát ennek ellenére kivégezték.

Hürrem bosszúja mesterien valósult meg: az elsőszülött fiú, aki egyedüli komoly trónörökös volt, életét vesztette, míg Mahidevran a kegyvesztettek sorába került az udvar intrikáiban. A fia halála olyan mély sebet ejtett rajta, amelyet soha nem tudott begyógyítani.

Innentől lényegében minden akadály elhárult az elől, hogy Hürrem valamelyik fia kövesse apját a trónon. A hatalomért végül Bayezid és Szelim harcolt, és ez utóbbi került ki győztesen. Fiaik küzdelmét Hürrem már nem érte meg, 1558-ban meghalt. Így nem lehetett tanúja annak sem, hogy Szelim lényegében alkalmatlan volt az ország vezetésére.

Nyilvánvaló, hogy amikor egy nő ilyen mértékű politikai és gazdasági befolyást gyakorol, a társadalom gyorsan gyanakodni kezd, és a boszorkányság vádja sem marad el. Már a házasságkötésük időszakában is felütötték a fejüket azok a pletykák, amelyek szerint Szulejmán szenvedélye nem pusztán természetes vonzalom, hanem Hürrem varázslatos hatása alatt áll. Ahogy Hürrem hatalma egyre nőtt, úgy egyre inkább fokozódtak az ilyen jellegű vádaskodások, amelyek azt sugallták, hogy megigézte a szultánt. Hürrem jó hírnevét véglegesen aláásta Nicolas de Moffan 1555-ös politikai pamfletje, amely Musztafa kivégzésének hátterét boncolgatta, és azt állította, hogy Hürrem "bizonyos varázslatok" segítségével "megrontotta a király elméjét".

Hürrem negatív megítélését tovább erősítik azok az irodalmi művek, amelyek több évszázaddal halála után születtek. Zrínyi Miklós híres "Szigeti veszedelem" című alkotásában például Hürrem, akit Roxa néven emleget, Szulejmán rossz szellemeként tűnik fel, ami árnyékot vet a karakterére és a történelmi szerepére.

"Ám amikor Musztafát, fiát, végül megölte,"

Akkor mélyen elgondolkodott önmagán,

Természetesen! Íme egy egyedi változat: "Sőt, a saját népével való kapcsolatát is megmérgezi."

"Roxa szívéért ezt a tettet végzem el."

Hürrem hírneve egészen a 20. századig megmaradt, és noha nem volt hibátlan jellem, politikai zsenialitásának köszönhetően rendkívüli módon kihasználta a rendelkezésére álló lehetőségeket. Csak a modern történetírás kezdte el igazán feltárni azt a reformtörekvést, amelyet Hürrem a női politikai szerep és az öröklési rend átalakításával valósított meg - mindezt már a 16. században, az Oszmán Birodalom férfiközpontú társadalmában.