A kis jégkorszak pusztításai Erdélyben: nem volt ez a tündérkert, amit sokan elképzelnek. A táj, amely egykor virágzó életet hordozott, a hideg és kegyetlen időjárás áldozatává vált. A fák, melyek zöldellő lombjukkal hívták a látogatókat, most csupasz ága

Az időjárási extrém jelenségek súlyos következményekkel jártak, amelyek nemcsak katasztrófákhoz vezettek, hanem a települések életvitelének átalakulását is hozták magukkal.

A gleccserek, üledékek és pollenek elemzésével a tudósok képesek visszafejteni a múlt éghajlati viszonyait, amelyek egyes feltételezések szerint egyfajta mini jégkorszakot idéznek. A "természet archívumán" kívül más források is rendelkezésre állnak, mint például naplók, utazási feljegyzések, plébániák vagy kolostorok nyilvántartásai, amelyek mind a "társadalom archívumát" képviselik. Ezek az írásos dokumentumok értékes információkat nyújtanak az elmúlt évszázadok helyi éghajlatáról. Kutatók a 16. századi forrásokat elemezve értek el eredményeket, amelyek éhínségekről, jelentős áradásokról és járványokról számolnak be, különösen a mai Románia területén.

A tanulmányban egy érdekes ellentmondásra bukkantam. A szerzők a 16. századi Erdélyt lényegében román fejedelemségként jellemzik, a Vallachia és Moldova mellett. Érdemes megjegyezni, hogy az erdélyi románság aránya még a 18. század elején sem éri el az egyharmadot, és a bevándorlásuk csak később gyorsul fel. Továbbá, az 1437-es kápolnai uniót követően, amely 1848-ig meghatározta Erdély politikai berendezkedését, a magyarok, székelyek és szászok politikai státusza sokkal erősebb volt a románokénál. Kár ezért a különös értelmezésért, hiszen ezzel csorbítják a dolgozat egyébként izgalmas alapját és hitelességét.

Most, hogy némileg felborzoltuk a kedélyeket, jegyezzük meg, a kutatók azért választották Erdélyt tanulmányaik helyszínéül, mert itt (szemben a másik két fejedelemséggel, ahonnan csak töredékes adatok állnak rendelkezésre) feljegyezték a történéseket, szélesebb volt az írásbeliség, voltak egyetemek, nyomdák. Így aztán nem véletlen, hogy a Frontiers közleményének illusztrálásához három magyar nyelvű mellékletet csatoltak (Heltai Gáspár Cancionale azaz históriás énekeskönyve és Tinódi Sebestyén Erdéli históriájának címlapját, és az utóbbi mű egy strófáját.)

A 16. században, amikor a "kis jégkorszak" hatásai felerősödtek, az európai kontinens nyugati részein a hőmérséklet jelentős csökkenésen ment keresztül. A század második felében a hőmérséklet körülbelül 0,5 °C-kal esett vissza. Ezzel szemben Erdély területén ebben az időszakban meglepően gyakran tapasztaltak meleg időjárási viszonyokat, ami ellentmondott a kontinens többi részén uralkodó hideg tendenciának.

"Az egyik meggyőző részlet egy történelmi dokumentumból származik, amely 1540 nyarát írja le. 'A források kiszáradtak, és a folyók puszta csordogálássá apadtak. Az állatok elhullottak a mezőkön, és a levegő sűrű volt a kétségbeeséstől, amikor az emberek körmenetben gyűltek össze, és esőért imádkoztak'. Ez az eleven beszámoló kiemeli az éghajlati szélsőségekben való élet érzelmi és spirituális dimenzióit" - jegyezte meg Tudor Caciora a Nagyváradi Egyetem doktorandusza, a Frontiers folyóiratban nemrégiben megjelent tanulmány egyik szerzője a lap közleményében.

Ezzel szemben a század második felét heves esőzések és áradások jellemezték, különösen az 1590-es években. Ami arra enged következtetni, hogy a kis jégkorszak később jelentkezhetett Európának ezen a részén. Későbbi írások, amelyekben több hideghullámot és kemény telet említenek, szintén alátámasztják ezt a tézist.

Az ilyen időjárás-változások gyakran eredményeztek katasztrófákat, amelyek közvetlenül vagy közvetve az éghajlattal függtek össze. Ezek közé tartozott 30 év, amikor a fekete halál pusztított az országban, 23 évben volt éhínség, és kilenc olyan év volt, amikor sáskajárást jegyeztek fel.

A kutatók szerint az időjárási szélsőségek és a belőlük fakadó tragédiák jelentős hatással voltak a települési szokások alakulására. "Lehetséges, hogy a városok árvízálló infrastruktúrákat kezdtek építeni, vagy az emberek a kedvezőbb területek felé húzódtak" - mondta Caciora. "Ezek a kihívások technológiai újításokat is inspirálhattak, például fejlettebb öntözőrendszerek vagy víztározók létrehozását" - tette hozzá. "A krónikák és naplók betekintést nyújtanak abba, hogyan élték meg az emberek ezeket az eseményeket, milyen reakciókat váltottak ki belőlük, és milyen hatásokkal kellett szembenézniük" - hangsúlyozta.

A kutatók megállapították, hogy bár a vizsgálódásuk során különböző forrásokhoz fértek hozzá, számos korlátozó tényezővel kellett szembenézniük. A korabeli írástudás hiánya miatt a rendelkezésre álló beszámolók gyakran szubjektív természetűek voltak, és sok esetben csak lokális szinten érvényesek. Ezen kívül a történeti feljegyzések is meglehetősen hiányosnak bizonyultak. Például a 16. század 15 éves időszakáról szóló dokumentumok nem voltak felhasználhatók, mivel vagy nem álltak rendelkezésre, vagy eléggé ellentmondásosak voltak ahhoz, hogy megbízhatóan alkalmazhatóak legyenek a kutatás során.

Ezek az írások azonban nemcsak abba engednek bepillantást, hogy a múltban hogyan élhettek az emberek, hanem a modern éghajlati ellenálló képességgel kapcsolatos stratégiák szempontjából is fontosak, különösen a szélsőséges időjárási események társadalmi-gazdasági következményeinek és az emberi történelem alakításában játszott szerepüknek a megértése szempontjából. "A társadalom archívumából származó éghajlati feljegyzések tanulmányozása éppoly fontos, mint a természetes proxyk elemzése. Emberközpontú perspektívát nyújt a múltbeli éghajlati eseményekről" - fejtette ki Caciora.