Daniele De Rossi a korábbi Bajnokok Ligája döntős csapatához szerződhet.


Persze van egy aprócska akadályt, amelyet még le kell gyűrnie a klubnak ahhoz, hogy Daniele De Rossi valóban az ő trénerük legyen

A másodosztályban való tartózkodás elengedhetetlen. A korábbi AS Roma ikonikus játékosa és edzője, De Rossi azonban nem kívánja magát a Serie C-hez kötni.

Mert a genovai együttesről van szó, amely az élvonalból való kihullása után majdnem tovább zuhant a harmadik ligába. Azonban az égiek végül megmentették a gárdát.

A Sampdoria valóban búcsúzott az élvonaltól, de a helyzet korántsem egyszerű. A Brescia, amely a tabella 16. helyén végzett, súlyos problémával néz szembe: a klub tulajdonosa ugyanis "elfelejtette" kifizetni a játékosok bérét. Ennek következményeként a szezon végén négypontos levonással sújtották a csapatot, ami végül a Brescia kieséséhez vezetett. Így a Sampdoria helyzete mégis kedvezőbbé vált, hiszen osztályozót játszhat a megmaradásért.

Az első hazai mérkőzését a Salernitana ellen sikerült megnyernie, mégpedig 2-0 arányban.

A klub számára ő az elsődleges jelölt és nagyjából már kezet is fogtak a megállapodásra. De a hírek szerint a tréner ezt az egy kikötést tette.

A 2006-os olasz világbajnok azóta nem találta meg új otthonát a klubfutballban, mióta a Roma 2024 szeptemberében elbúcsúztatta őt.

A korábbi középpályás már folytatott tárgyalásokat a Parmával, illetve egy másik élvonalbeli csapattal is. Azonban úgy tűnik, hogy a következő lépése a Sampdoriahoz vezet. Itt lehetősége nyílik arra, hogy nyugodt körülmények között építkezzen, hiszen nem támasztanak vele szemben azonnali elvárásokat a kiemelkedő teljesítmény terén.

Igaz az idei szezon után, ha a középmezőnybe vezeti a gárdát már az is nagy siker.

Érdekességként megemlíthetjük, hogy De Rossinak jelenleg is érvényes szerződése van az AS Romával, azonban ennek felbontása nem okozna problémát sem a játékos, sem a klub számára.

Mielőtt bármi másra gondolnánk, a legfontosabb, hogy a Sampdoria megőrizze kétgólos előnyét a visszavágón, és biztosítsa helyét a Serie B-ben.

Ettől csupán egy vasárnapi 90 perces összecsapás választja el a csapatot.

Related posts