A Magyarok Világszépe is részt vesz az érettségizők sorában.
Ebből botrány lesz: az Arsenal korábbi játékosa nem adná meg a tiszteletet Szoboszlai Dominikéknak
A Blikk rendszeresen foglalkozott Molnár Ramónával, kezdve azzal a csodálatos pillanattal, amikor tavaly ő lett a Magyarok Világszépe, egészen addig, hogy átvette a megérdemelt nyereményét. Emellett arról is beszámoltak, hogy a fiatal tehetség a pingpongasztalon verhetetlen. Most pedig újabb fontos állomás következik az életében, mivel mától megkezdi érettségi vizsgáit.
"Az érettségire való felkészülés stresszes és megterhelő feladat. Egy hullámvasútra hasonlít: vannak napok, amikor magabiztosnak érzem magam, máskor pedig úgy érzem, sosem érek a végére. A legnagyobb kihívás a stressz kezelése, de igyekszem hinni abban, hogy a sok befektetett munka meghozza a gyümölcsét. Ez az időszak nemcsak a tanulásról szól, hanem arról is, hogy jobban megismerhetem önmagamat és a határaimat" - mesélte Ramóna a BEOL-nak, hozzátéve, hogy a matektól fél a legjobban. Ezután pedig arról is beszélt, mi vár rá, ha sikeresen elvégezte a középiskolát.
"Kicsit megpihenhetek, és a körülöttem zajló események is csillapodnak. Július 19-én Karcagon, a Magyarok Világszépe Szépségverseny keretein belül, fájó szívvel, de mégis büszkén adom át koronámat a következő királynőnek. Izgatottan várom a lenyűgöző műsort, a látványos show-t és a tehetséges fellépőket, amelyekkel a Fásy család ismét varázslatos élményt nyújt majd mindannyiunknak."
Végül pedig azt is elárulta, hogy ha sikerült a felvételije, Szegedre megy továbbtanulni, de ha valamivel elakadna, bármikor fordulhat tanácsért és támogatásért a volt iskolájához.