A Recirquel jégbirodalma újra életre kel, és most még lenyűgözőbb, mint valaha!


A Recirquel varázslatos előadása Hólandia jégbe zárt birodalmában játszódik, ahol az érzelmeknek nem jut hely. A jókedv, a nevetés és a bánat mind-mind elfojtott érzések, hiszen a királynő, Kristály, elvesztette hitét az emberi érzések erejében. Ő fagyasztotta le a világot, és csillogó, ám dermesztő falak mögé zárta birodalmának lakóit, akikkel szemben a szív mélyéig hatoló, rideg fegyelmet követel. Azonban Hólandia jégpáncélján időnként repedések keletkeznek, és a tiltott szerelem lángja felolvasztja a jégtáblák hűvös felszínét, felfedve az érzelmek titkos erejét.

A Vági Bence művészeti vezető által megálmodott Kristály című produkció története a cirkusz és a tánc eszközeivel idézi meg a klasszikus téli mesék világát. Az elsőként 2018-ban bemutatott, évről évre telt házas előadásban a közönség egészen közelről csodálhatja meg a fejük felett elsuhanó artisták mutatványait. Az immerzív színházi műfaj különlegessége, hogy a nézők maguk is a cirkuszi tér részévé válnak: együtt mozognak és lélegeznek a művészekkel, a mesébe feledkezve együtt keresik a szeretet melegségét az illúziókkal teli, hóval borított térben.

A Müpa szervezésében megvalósuló produkció 2024-ban megújult díszletekkel és új jelmezekkel, valamint kétféle szereposztással várja a közönséget a Millenáris Üvegcsarnokban. December közepén a társulat jól ismert artistaművészei váltják egymást a szerepekben, január 3-tól pedig, a Recirquel és a Győri Balett együttműködésének köszönhetően, a győri együttes két táncosát is láthatják a nézők egy lírikus táncduettben.

A Kristály december 6. és január 5. között összesen 56 alkalommal látható a Millenáris Üvegcsarnokban.

Related posts