A szombat a megelőzés jegyében telt.

A soproni rendőrök két helyi iskola diákjaihoz látogattak el, hogy közelebb hozzák a fiatalokhoz a közbiztonság fontosságát.
A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai 2025. április 12-én két különleges helyszínen is aktívan részt vettek a soproni iskolások életében. A Bűnmegelőzés Napja alkalmából az Eötvös József Evangélikus Gimnázium, Egészségügyi Technikum és Művészeti Szakgimnázium 9. évfolyamos diákjai a Delta program keretében megrendezett Drogprevenciós Roadshow izgalmas előadás-sorozatán vehettek részt. Az esemény során három különböző helyszínen is fogadták őket a bűnmegelőzési témában jártas kollégáink, akik interaktív és figyelemfelkeltő módon osztották meg tudásukat a fiatalokkal.
Rafai Zoltán szenior rendőr alezredes lebilincselő előadás keretében osztotta meg tudását a kábítószerek világáról és hatásaikról. Ezt követően Kránitz Tamás rendőr őrnagy és Béni Boglárka rendőr főhadnagy interaktív formában mutatták be a "Hétköznapi jogesetek" címmel a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket, valamint a személy- és vagyon elleni bűncselekmények gyakorlati példáit, amelyek a mindennapi életben is előfordulhatnak. Cservenák Helga rendőr őrnagy izgalmasan tárta fel az alternatív dohánytermékek és a függőség összefüggéseit, ezzel további fontos ismereteket nyújtva a résztvevők számára.
A Hunyadi János Evangélikus Általános Óvoda és Általános Iskola Szent György napi rendezvényén 1200 fő vett részt. Az eseményen Kocsis Judit r. alezredes, Szabó Noémi rendőr zászlós és Dobsa János r. alezredes a rendőrség szakmai tevékenységén túl edukatív módon mutatta be a közlekedésbiztonság fontosságát. A szimulációs szemüvegek, KRESZ-tesztek és az ügyességi feladatok élménydús programokat kínáltak minden korosztály számára.