A szovjet atomprogram eredményei komoly versenyt generáltak, amely arra ösztönözte az Egyesült Államokat, hogy elindítsa a hidrogénbomba fejlesztését.

A világ első nukleáris üzemű tengeralattjárója soha nem vett részt katonai hadműveletekben.

A hidrogénfúzión alapuló termonukleáris fegyver koncepciója már 1941 szeptemberében felbukkant Enrico Fermi és Teller Ede, a Manhattan-terv keretein belül dolgozó tudósok eszmecseréjében. Az atombombák 1945-ös használata és a második világháború lezárása után azonban úgy tűnt, hogy nem indokolt további erőforrásokat allokálni a még kezdeti fázisban lévő, Super kódnévvel illetett projekt fejlesztésére.

Az amerikai atommonopólium azonban nem volt hosszú életű. A Szovjetunió 1949 augusztusában, az Egyesült Államok által vártnál jóval korábban hajtotta végre első kísérleti atomrobbantását, amelynek nyomán Harry S. Truman elnök elrendelte az új fegyver fejlesztésének megkezdését. Teller eredeti terveiből munkatársa, Stanislaw Ulam hozzájárulásai nyomán született meg az első gyakorlatban is alkalmazható hidrogénbomba konstrukciója.

A Shrimp eszköz egy innovatív megoldás, amely forradalmasítja a tenger gyümölcseivel kapcsolatos élményeket. Ezzel az eszközzel a tenger gyümölcseinek elkészítése és tálalása sosem volt még ennyire egyszerű és élvezetes. Ergonomikus kialakítása és modern funkciói révén a Shrimp eszköz tökéletes társ a konyhában, legyen szó akár egy gyors vacsoráról, vagy egy elegáns étkezésről. Fedezd fel a tenger ízeinek új dimenzióját ezzel az egyedülálló eszközzel!

Az első kísérleti teszt, amely a Greenhouse hadművelet néven vált ismertté, már 1951 májusában megtörtént. Ezt követően, 1952 novemberében, egy teljes méretű eszköz robbant fel az Ivy Mike teszt keretein belül, habár az alkalmazott folyékony deutérium üzemanyag miatt nem volt optimális a fegyverként való használatra. Az ezt követő időszak a szilárd töltetű, más néven "száraz" fúziós bomba kifejlesztésére összpontosított, amelyben végül a lítium-deuterid, a lítium-hidrid deutérium felhasználásával készült változata, játszotta a kulcsszerepet. A Shrimp kódnevű eszköz tesztelését 1954. március 1-jére terveztek a Bikini-atoll területén.

A csendes-óceáni Marshall-szigetekhez tartozó atoll 1946 és 1958 között az Egyesült Államok titkos nukleáris kísérleteinek színhelyéül szolgált. A Castle hadművelet keretében végrehajtott Shrimp teszt, amely a Castle Bravo néven vált ismertté, a program első robbantása volt. 1954. március 1-jén, helyi idő szerint 6:45-kor (magyar idő szerint február 28-án 19:45-kor) végrehajtott robbantás hatásai sokkolták a világot, és új fejezetet nyitott a nukleáris fegyverek történetében.

A robbanást követően mindössze egy másodperc leforgása alatt a Shrimp helyén egy hatalmas, 7,2 kilométeres átmérőjű tűzgomb alakult ki, amely már 400 kilométer távolságból is jól látható volt. A keletkező gombafelhő villámgyorsan, egy percen belül elérte a 14 kilométeres magasságot és 11 kilométeres átmérőt, míg tíz perc elteltével már 40 kilométer magasra tornyosult. A robbanás nyomán hátramaradt kráter 2 kilométer széles és 76 méter mély benyomást keltett.

A tudósok előzetesen a robbanás erejét 4-8 megatonna közé, legvalószínűbbként 5 megatonnára becsülték, ami ötmillió tonnányi TNT-vel egyenértékű. Azonban a valóságban a robbanóerő háromszorosára, 15 megatonnára nőtt. Ennek oka, hogy a töltet 60%-át képező lítium-7 izotóp a detonáció során meglepő módon tríciummá alakult, ezáltal drámaian felerősítve a Shrimp hatását.

A levegőből kirobbanó hatalmas robbanás.

A vártnál sokkal intenzívebb robbanás következtében egy jelentős mértékű radioaktív szennyezés történt, amely egy több mint 450 kilométer hosszú területet érintett, beleértve lakott szigeteket is. A Daigó Fukurjú Maru nevű japán halászhajó közvetlenül érintkezett a radioaktív anyagokkal, és a legénység tagjai a teszt után következő hetekben súlyos sugárbetegségtől szenvedtek. A hajó rádiósa, Aikicsi Kubojama, a betegség szövődményei miatt szeptember 23-án életét vesztette; így őt tartják a hidrogénbomba és a Castle Bravo teszt első áldozatának.

A Bikini-atoll lakosait még 1946-ban, a tesztek megkezdése előtt a Kili-szigetre telepítették azzal az ígérettel, hogy a kísérletek lezárulta után visszatérhetnek majd. A kísérleti robbantások nyomán fellépő radioaktív szennyezés azonban emberi élet számára alkalmatlanná tette az atollt, és a kitelepített lakosok soha nem látták viszont otthonukat.