A túrós rudis tizenhetes mindenkit megtréfált! Ilyen váratlanul nehéz volt a matek érettségi, de most bemutatjuk a lehetséges megoldást!

A középszintű matematika érettségi idén is két különálló feladatlapra bontva zajlott.
A vizsgázók első részében 10-12 feladatot kellett teljesíteniük, amelyre összesen 45 perc állt rendelkezésükre. Ebben a szakaszban főként alapvető összefüggéseket és fogalmakat teszteltek. Az idei feladatsorban megtalálhatóak voltak halmazok, a valós számok halmazán végzett egyenletek, gráfok, valamint vektorok is. Ezen kívül a diákoknak térfogatot kellett számolniuk, valamint a mértani sorozatok összegét is meghatározniuk. A matematikai teszt első része 30 pontot ért, míg a második rész 70 pontot jelentett.
A matematika érettségi feladatokra alaposan felkészültek
A Miskolci SZC Bláthy Ottó Villamosipari Technikum tizenkettedik évfolyamos ipari informatikai technikus diákjaival beszélgettünk arról, hogy mennyire voltak kihívást jelentő a számukra a feladatok megoldása.
Rónai Zoltán Richárd vidáman és magabiztosan lépett ki a vizsgateremből.
Richárd elmondása szerint a matematika első része meglepően egyszerűnek tűnt számára, ami talán annak köszönhető, hogy az utóbbi időszakban rengeteget gyakoroltak az osztályfőnökkel az ehhez hasonló feladatokkal. Így a vizsga során gyorsan és magabiztosan tudott haladni. A második feladatrész már nem volt ennyire sima; amikor osztálytársait kérdezte, szinte mindenki a tizenhetes, úgynevezett "túró rudis" feladatot hagyta ki a választhatóak közül. Szokásuk, hogy a vizsga végén összegyűlnek a folyosón, és megvitatják a megoldásokat – a magyarérettségi után is így tettek, és most sem volt ez másképp. Richárd hozzáfűzte, hogy egy kis pihenő után nekilát a történelem átnézésének. Kissé aggódik, mert míg a magyar és a matek érettségi viszonylag könnyedén ment, tart attól, hogy a történelem esetleg nehezebb kihívást jelent majd.
A matek érettségi réme, a túró rudis feladat
A www.eduline.hu weboldalon bárki hozzáférhet a "túró rudis" feladathoz és annak nem hivatalos megoldásához, amely még Molnár Zoltán számára is kihívást jelentett.
Zoltán úgy véli, hogy a felkészülésük sikeres volt, és az iskolai támogatás is segített azoknak, akiknek a tantárgy nem ment olyan jól. A feladatok nem okoztak különösebb nehézséget, hiszen hasonlóakat gyakoroltak korábban. A második érettségi részében a tizenhetes feladatot nem tudta megoldani, de mivel az kihagyható volt, így ezt elengedte. Meggyőződése, hogy míg a matek és a magyar tantárgyak könnyűnek bizonyultak, a történelem várhatóan komolyabb kihívást jelent majd, ezért a délutánt inkább a pihenés helyett a felkészülésre szánja.