A világ harmóniája
Tisztelt biztos úr, kérem, ne nézzen rám annyira zordon arccal! Engedje meg, hogy megismételjem: közterületen tartózkodom, de ez nem jelenti azt, hogy itt élnék. Néha elüldögélek a téren, máskor a hegyoldalban pihenek. De nem teszem ezt céltalanul, dehogy is! Tisztában vagyok azzal, miért vagyok itt. A Főfőnökért vagyok itt, hiszen ő az, aki majd megsegít engem.
A Főfőnököt csak egyszer láttam életem során, és éppen akkor nem nyújtott segítséget. Aznap reggel búcsúztunk Mamácskától. Még iskoláskorú gyerek voltam, amikor anya és apa útnak indultak Németországba, hogy hazatérve elég márkát hozzanak, amiből rendbe tudják hozni Mamácska házát, és talán egy saját otthont is vásárolnak nekünk hárman. A tervből azonban tragédia lett: apát koporsóban hozták haza, egy késelés következtében. Anya pedig soha nem tért vissza, bár egy ideig érkeztek hírek, hogy Amszterdamban látták. Talán Nyíregyházát is említették, de már nem emlékszem pontosan. Innentől kezdve Mamácska vette át a gondoskodást, és ha néha kevés volt a kenyér, mindig azt mondta: ne csüggedjek, a Főfőnök majd megsegít. Ő pedig várta a napot, amikor találkozhat vele.
Sohasem találkoztak. A Főfőnök csak néhány órával azután érkezett, hogy Mamácskámat eltemettük. Pár nappal korábban az Alfőnök egy színes plakátot tűzött ki a kocsma ajtajára, amelyen a Főfőnök büszke mosolya tündökölt, mellette pedig a látogatás pontos dátuma állt. Nem sokkal később telefonált, és néhány perc múlva egy teherautó gördült be a térre, tele friss, nagy zsák krumplival. Mindenki hazavihetett egy-egy zsákot, így végső soron az Alfőnök, amennyire csak tudott, segített nekünk. Amikor a plakát kihelyezése és a krumpliosztás után becsengetett hozzánk, elmondta Mamácskának, hogy a Főfőnök, aki tehetségével és szorgalmával messzire jutott, a szívében mindig is a mi falunk gyermeke maradt. Minden alkalommal, amikor kötelességei engedték, hogy hazalátogasson, igyekezett valakinek meglepetést szerezni – és most Mamácska és én lettünk a kiválasztottak. Készülődnünk kellett. Én a padlót fényeztem, Mamácskám az ingemet gyúrta és a kendőjét simítgatta. Annyira belemerült a munkába, hogy csak jóval éjfél után pihent le. És soha többé nem ébredt fel.
