A zene díszpolgára: Ruha István | Nőileg Ruha István, a zene világának kiemelkedő alakja, nem csupán művészetével, hanem személyiségével is lenyűgöz mindenkit. Az ő élete és munkássága a zene iránti szenvedélyt és elkötelezettséget tükrözi, amely inspirá
Máig a Kárpát-medence legkiválóbb hegedűművészei közé sorolják, aki változatlan szenvedéllyel játszott a hangversenytermekben, templomokban vagy baráti társaságban. Kortársai visszaemlékezései szerint mindig magával hordta a hegedűjét, és ha lehetőség adódott, használta is. Ruha István, Erdély "századosa", a Trianon utáni Erdély egyik legismertebb zeneművésze.
Nagykárolyban látta meg a napvilágot 1931-ben, és ahogy az egy igazi csodagyermekhez illik, már négyéves korától kezdve hangszerrel a kezében felnőttként is megállta a helyét. Első tanára Orosz Rózsika volt, aki a 19. század utolsó negyedének neves hegedűművészei közé tartozó Hubay Jenő tanítványaként szerzett hírnevet.
Első iskolai éveit a nagykárolyi Piarista Gimnázium falai között töltötte, ahol nemcsak ő, hanem olyan neves elődök is tanultak, mint Ady Endre költő, Pop Aurel festőművész, és Jászi Oszkár szociológus, későbbi politikai alak. A második világháború után, a nagykárolyi piarista atyák támogatásával, Kolozsvárra került, ahol további tudásra tett szert. A konzervatóriumban Balogh Ferenc, majd Zsurka Péter és Kouba Paula irányításával bontogatta szárnyait, mígnem Ruhát stílusa Antonin Ciolan karmester keze alatt tovább formálódott.
A Kolozsvári Magyar Opera koncertmestereként 1949-ben debütált, majd 1958-tól a Kolozsvári Filharmónia kiemelkedő szólistájaként varázsolta el a közönséget. 1962-ben elnyerte az Érdemes Művész kitüntetést, és egy év elteltével már a Gheorghe Dima Zeneakadémia tanáraként folytatta pályafutását, amely négy évtizeden át tartott. E közben folyamatosan bejárta a világ koncerttermeit, és kamarazenélésével is hozzájárult a zenei élethez, mindeközben sosem feledkezett meg hazai közönségéről sem.
A kolozsvári Napoca vonósnégyes egyik alapító tagjaként tevékenykedett, és pályafutása során számos rangos elismerést szerzett, amelyek felsorolása szinte lehetetlen. 1953-ban részt vett a Bukarestben megrendezett Világifjúsági Találkozón, ahol kiemelkedő teljesítménye révén elnyerte az első díjat. Ezt követően számos koncertre kapott meghívást, ami tovább növelte hírnevét. Az 1958-as Moszkvában rendezett Csajkovszkij Nemzetközi Hegedűversenyen harmadik díjat nyert, bár a pletykák szerint a hazai zenészek, köztük a világhírű David Ojsztrah, előnyben részesültek a zsűri döntésénél. Ugyanebben az évben a bukaresti Nemzetközi Enescu Fesztiválon szintén első díjat szerzett, amellyel egy újabb mérföldkövet állított fel pályafutásában.
Életéről és munkásságáról egykori tanítványa, Mirela Capătă, doktori értekezést készített. A "Ruha István fenomén: a 20. század hegedűművészetének virtuóza és szimbóluma" című dolgozatban részletesen elemzi a művész pályafutását és hatását a hegedűjáték világára.
a zenei kifejezés iránti mély elkötelezettsége és szenvedélye is hozzájárult ahhoz, hogy minden egyes előadásában életre keltette a zenét. Tanítványai számára nem csupán egy mester volt, hanem egy inspiráló figura, aki a zene varázsát és mélységét érthetővé tette számukra. Ruha István nemcsak technikai tudásával, hanem az érzelmek kifejezésének mesterségével is lenyűgözte hallgatóságát. Előadásai során a dallamok szinte megelevenedtek, és a közönség számára egy különleges utazás részeseivé váltak, ahol a zene minden egyes hangja új élményeket és érzéseket hozott magával. Mindezek a tulajdonságok együtt formálták őt olyan művésszé, akinek zenei öröksége a jövő generációi számára is inspiráló forrás marad.
Az elismerések sora valóban figyelemre méltó: 1994-ben Kolozsvár díszpolgári címmel tüntette ki, majd három évvel később, 65. születésnapján Nagykároly is díszpolgárává avatta. 2001-ben pedig a hegedűvirtuóz a Magyar Köztársaság Kiváló Művésze díjat vehette át. Ruha István 2004. szeptember 28-án hunyt el, Kolozsváron ravatalozták fel, később pedig Nagykárolyban talált végső nyugalomra. Szülővárosában emlékszoba és szobor őrzi emlékét, hirdetve örök nagyságát és megingathatatlan "nagykárolyiságát". Számunkra pedig megmarad hegedűjének egyedi hangzása, a felejthetetlen koncertek varázsa, és egy egész zeneszerető közösség, amelynek szívébe játékával örökre belopta a szép muzsikát.
