Még a legszkeptikusabbak is vallásos fohászt mormolhatnak, amikor a kék vércsék elképesztő sokasága egyszer csak megjelenik. Az a pillanat, amikor a levegő megtelik e gyönyörű madarak szárnycsapásaival, mintha egy másik dimenzióba repítene minket, ahol a

Kék vércsék érkeznek pihenőhelyükre az angolai Mungóban, hajnalhasadáskor, 2023. március 22-én. - Kép: Stiller Ákos / National Geographic

A magyar madarászok egy lenyűgöző és eddig ismeretlen természeti csodát fedeztek fel Angolában, amely a tudomány számára is újdonságot jelent. E terület, amit Falcopolisnak (Sólyomvárosnak) neveztek el, évről évre kék vércsék százezreit vonzza, akik itt gyűlnek össze, mielőtt megkezdik vonulásukat. Azok, akik tanúi lehetnek annak, ahogy a madarak sűrű fekete felhőként szállnak be az éjszakázó helyükre, egyedülálló katartikus élményről számolnak be, amely mély vallásos áhítatot ébreszt bennük. 2023-ban egy magyar expedíciós csapat látogatott el Falcopolisba, és útjukat Stiller Ákos fotós örökítette meg. A kék vércsék különleges világán túl betekintést nyerhetünk Angola sok szempontból idilli, ám összetett társadalmi életébe is.

Ahogy a legtöbb ragadozó madarunk, a kék vércse is nehéz évtizedeket élt át. A nagyüzemi mezőgazdaság felszámolta az élőhelyeiket, csökkentette a prédájuknak számító állatfajok populációját, de nagy csapást jelentett nekik az is, hogy csökkent a városokban és a földeken is sokak által ellenszenvesnek tartott vetési varjú állománya. A kék vércse ugyanis nem épít fészket, egyszerűen einstandolja a varjakét, és ott költi ki a fiókáit. Az 1990-es években legálisan is irtott vetési varjú megmaradt csoportjainak egy része bemenekült a városokba, a pusztai élőhelyeken csak szórványosan maradt jelen, így fészkek híján a kék vércsék állománya is megcsappant.

A hazai kékvércse-populáció az utóbbi időszakban jelentős növekedést mutatott, hiszen a korábbi ötszáz pár körüli mélypontról a különböző élőhelyfejlesztések, költőládák kihelyezése és környezetvédelmi programok révén mára már körülbelül 1300 párra emelkedett.

"Nem vágyunk többre ennél. Az állomány többsége nemzeti parkokban vagy Natura 2000-es területek kedvezőbb élőhelyein fészkel, és a természetvédelmi intézkedések jelentős hatással bírnak arra, hogy ezek a madarak élőhelyei ne változzanak meg drasztikusan. Így hosszú távon megmarad a gyepek aránya" – nyilatkozta Palatitz Péter, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) projektvezetője.

A kék vércsék vonuló madarak, októberben Afrika felé veszik az irányt, ahonnan áprilisban térnek vissza. "Felfedeztük, hogy nem arra vonulnak, ahogy azt ötven éven át gondolták. A kék vércsék egy csomó nehézséggel megküzdve keresztülmennek a sivatagon és az esőerdőn is. Elkezdtük felmérni azokat a populációs veszteségeket, amelyek a telelőhelyeken érik őket. Kiderült, hogy van egy hely, ahol a tavaszi visszautazás előtt gyakorlatilag a teljes populáció gyülekezik. Jeladókat tettünk fel Kazahsztánban, Romániában, Olaszországban és Magyarországon is, és ezekből láttuk, hogy az év egyik szakában mindegyik madár megfordult ugyanazon a helyen Angolában" - mondta Palatitz Péter.

Ez a sejtés már 2012-ben megvolt, de igazolni csak sokkal később sikerült. 2012 és 2018 között több afrikai országot, Botswanát, Zambiát, Dél-Afrikát és Namíbiát is bejárták, ahol találtak telelőhelyeket, de nem olyanokat, amire számítottak. Angolába ekkor nem jutottak el a magyar madarászok, és afrikai kollégáik beszámolói alapján nem is tűnt úgy, hogy valami nagy dologra lelhetnek ott. Senkinek nem volt olyan élménye, hogy a kék vércsék hatalmas tömegben gyülekeznének valahol. Palatitz szerint azért, mert esténként kevesen mennek ki terepre, főleg az esős évszakban, amikor a kék vércsék készülnek az útra.

2018 karácsonyán az unokatestvérem, aki az ENSZ-nél fegyverleszerelési szakértőként dolgozott, megosztotta velem, hogy van egy remek útmutatója Angolában. José Pedro Agostinho, ismertebb nevén Zeca, nemcsak neves szakértő, hanem az Orbis Angola természetvédelmi szervezet alapítója is. Korábban aknamentesítéssel foglalkozott, most pedig külföldieket kalauzol. Végül rajta keresztül, 2019-ben eljutottunk a kék vércsékhez. Izgalmas pillanat volt, hiszen lehetett volna, hogy félreértelmezzük az adatokat, és a megfigyelt madarak nem egyszerre jelennek meg a helyszínen, amiért hazaérve nem éppen pozitív fogadtatásban lenne részünk. De az is benne volt a pakliban, hogy ott találkozunk a világ legcsodálatosabb látványával - mesélte Palatitz Péter. Ma már tudjuk, hogy ez a csoda az angolai Huambo városától körülbelül két óra autóútra várta a felfedezőket.

Angolában 1975 és 2002 között véres polgárháború dúlt, amiben legalább félmillió ember halt meg. Az ország az azóta eltelt bő két évtizedben megpróbált talpra állni, de egyelőre nem ugrásszerű a fejlődés, ami részben előnyös a természetnek. Még rengeteg, szinte érintetlen élőhely van változatos, nem is teljesen kutatott élővilággal. Ugyanakkor az országot behálózó aknamezők miatt a nagyvadak megfogyatkoztak, ahogy a legeltetéses állattenyésztés is lehetetlenné vált: az oroszlánok vagy az elkóborolt tehenek is felrobbantak. A táplálkozásban még ma is fehérjehiány van, ezért fogyasztják el a kék vércséket is. Általában az átázott tollú madarakat riasztják fel, amik aztán a földre esve könnyen begyűjthető prédának számítanak.

Palatitz véleménye szerint önmagában nem tekinthető ökológiai katasztrófának, ha a kék vércséket kis mértékben fogyasztják. Ugyanakkor elengedhetetlen, hogy meghatározzák, milyen mértékű ez a fenntarthatóság, hasonlóan ahhoz, ahogyan a nyugati országokban a vadászható vadkacsák és vadlibák esetében történik. A jogi környezet világos: mind a nemzetközi megállapodások, mind a helyi jogszabályok szigorúan védik a kék vércsék populációját Angolában. A sikeres védelmi program megvalósítása érdekében fontos, hogy a szélsőséges nézőpontokat figyelembe vegyék, és elengedhetetlen a helyi hatóságok, de főként a lakosság támogatása is.

Angola a népességrobbanás küszöbén áll, és gazdag ásványkincsei, mint például a kőolaj, réz és ritkaföldfémek, várhatóan felpörgetik a bányászati ágazatot. A mezőgazdasági gyakorlatok is átalakuláson mennek keresztül; jelenleg egy hektár, alapvető eszközökkel művelt terület képes eltartani egy családot, ami környezeti problémákhoz vezethet. Palatitz aggodalmát fejezte ki a potenciálisan megjelenő vegyszerek, például a DDT és glifozát miatt, amelyek a fejlett országokban már betiltásra kerültek, és jelentős károkat okozhatnak az ökoszisztémában. Ugyanakkor az ország rendelkezik olyan előremutató szabályozásokkal is, mint például az, hogy ötévesnél idősebb használt autók nem kerülhetnek forgalomba, így elkerülve a roncsteleppé válást. "Ha meg tudjuk óvni őket a múltban elkövetett hibáinktól, már elértünk valamit. Szerencsére a természet még mindig kiemelt szerepet játszik az életükben, mint visszatartó erő" - mondta Palatitz Péter.

Az első benyomásod valószínűleg az, hogy Angola egy elzárt világ, valami olyasmi, mint Észak-Korea. A címerükben szereplő machete sem éppen barátságos első látásra. Ehhez képest nehéz elképzelni egy ennél hívogatóbb helyet, ahol megdöbbentő kedvességgel találkoztunk. Ha annyit tudsz portugálul, hogy "jó napot" mondj, az máris megnyitja az ajtókat. A nyugati világhoz képest itt még mindig van lehetőség embereket fényképezni, nem kell magyarázkodnod. A templom előtt és egy fodrászüzletben is készíthettem portrékat róluk – mesélte Stiller Ákos.

A portugál nyelv elterjedtsége miatt az ott élőkkel való kommunikáció rendkívül egyszerűvé válik, így könnyedén juthatunk információkhoz. Az afrikai madarászok számára azonban gyakran okoz gondot, hogy a kiváló élőhelyeken élő közösségek sokszor csak helyi törzsi nyelveken beszélnek, ami megnehezíti a kapcsolatteremtést. Angolában viszont ez a probléma nem jelentkezik, hiszen a portugál nyelv dominál, ami megkönnyíti a madarászok dolgát.

A hivatalos közigazgatás mellett létezik egy másik, sokkal ősi és törzsi alapú hierarchikus rendszer is, amely vidéken, különösen a keleti és déli területeken működik. Itt, amikor az emberekre ténylegesen hatást kell gyakorolni, a közösség vezetőihez, azaz a törzsfőnökökhöz és a sobákhoz fordulnak. A sobák a helyi vének tanácsának bölcsességére támaszkodva hozzák meg döntéseiket, amelyeket aztán gyorsan eljuttatnak a közösség tagjaihoz. A sobák hatalmának mértékét jól illusztrálja egy eset, amikor a magyar madarászok egyik hegymászókötelük eltűnt, és a helyi törzsfőnökhöz fordultak segítségért. Meglepetésükre a kötél néhány órán belül előkerült, ami csak megerősítette a helyiek hiedelmét: a sobák átka valóságos önbeteljesítő jóslatként működik, így az emberek tiszteletteljesen engedelmeskednek a helyi vezetőknek.

A kék vércsék a helyiek emlékezetében csupán ritkán bukkantak fel. A falu polgármesternője, aki a madarászat iránti érdeklődéséről ismert, határozottan kijelentette, hogy a faluban nincsenek vércsék. Ám ekkor a madarászok az égboltra mutattak, ahol mintegy negyven madár körözött szabadon a hivatal udvarának felett, megcáfolva ezzel a hölgy állítását.

A 2019-es felfedezést a magyar madarászok viszonylag csendben kezelték, csupán belsős szakmai körökben osztották meg az információkat. A madarak visszatérését a Covid-járvány nehezítette, de végül 2023 tavaszán egy nagyobb létszámú expedíció indult Angolába. E különleges kutatócsoporthoz csatlakozott Stiller Ákos is, aki a National Geographic ösztöndíjasa, és fényképezőgépével dokumentálta az eseményeket. A madarászok nemcsak a jelenség vizsgálatára összpontosítottak, hanem GPS-jeladókat is rögzítettek a vércsékre, hogy nyomon követhessék mozgásukat.

Az országban, ahol a főváros, Luanda uralja a turizmust, a vidéki területek szinte ismeretlenek a látogatók számára. A Huampo és Luanda közötti 700 kilométeres úton csupán egyetlen európai színvonalú szálloda található, amelyhez az eljutás sem zökkenőmentes. Bár jelentős területet aknamentesítettek, a szabad barangolás még mindig kockázatos lehet. A magyar expedíció során világossá vált, hogy a helyiek is gyakran bizonytalan információkkal rendelkeznek saját környezetükről. "Ha három embert kérdez meg az útirányról, valószínűleg mindhárman eltérő válaszokat adnak. Érdemes minifelméréseket végezni, és a többségi véleményt figyelembe venni, de még ez sem garantálja a megbízhatóságot."

"Én nem vagyok természetfotós, rá kellett keresnem, hogy mi is az a kék vércse. Mielőtt Angolába kiutaztunk volna, elmentünk a Borsodi-Mezőségbe, hogy gyakoroljak. Azt vettem észre, hogy a madarászok úgy beszélnek a kék vércséről, mintha egy Porsche lenne. Könnyek szöktek a szemükbe, ha egyszerre 10-20 párt láttak Magyarországon, itt pedig egyetlen fán több ezer ült. Fotóban nehéz is visszaadni az élményt. Ott állsz egy mezőn, tudod, hogy valami készülődik, de sokáig nem történik semmi. Aztán ahogy megy le a nap, megjelenik egy raj, irtózatos madártömeg, és ez csak egy csapat. Aztán jön sorban a többi.

Az a számosság döbbenetes, beleborzongsz, ahogy az a rengeteg apró szárny hajtja maga előtt a levegőt, érzed a hőjüket, a szagukat, a kipárolgásukat. Aki nem vallásos, egy pillanatra az is azzá tud válni, amikor ezt megtapasztalja. Zord, szakállas emberek is megkönnyezik, amikor több százezer vércse érkezik meg" - mondta Stiller Ákos. A hazai sajtóból is jól ismert fotós azért került be a csapatba, mert úgy gondolták a National Geographicnál, hogy emberfókuszúnak kell lennie az elmesélt történetnek, ebben pedig nagy gyakorlata van.

"A természetfotózás elsajátítása igazi kihívás volt számomra. Az első lépéseként azonnal belemerültem a YouTube világába, ahol számos videót néztem arról, hogyan készíthetünk madárfotókat. Azonban megnyugtatott az a gondolat, hogy ha már egy olyan gazdag élővilág, mint a több százezer érkező madár sem elegendő a jó felvételekhez, akkor szinte semmiből sem lehet igazán szép anyagot létrehozni" - osztotta meg tapasztalatait a fotós.

A kék vércsék gyülekezése nem csupán lenyűgöző látvány, hanem tudományos szempontból is izgalmas rejtélyek tárháza. Az a tény, hogy ezek a madarak, akik több százezer kilométert tesznek meg a világ különböző tájain, mégis képesek elkerülni a paraziták és vírusok okozta veszélyeket, már önmagában is figyelemre méltó. Továbbá, amikor ezek a több tízezres csapatok éjszakázó fáikhoz érkeznek, a sötétben való közlekedés és az ütközések elkerülése újabb érdekes kérdéseket vet fel. Palatitz úgy véli, hogy a madarak légi navigációja iránt a légi irányítók és a drónprogramozók is érdeklődhetnek. Nem meglepő tehát, hogy az ELTE Biofizika Tanszékén dr. Nagy Máté és Lendület-kutatócsoportja is aktívan részt vesz e különleges madarak viselkedésének és életmódjának kutatásában.

Palatitz Péter azt mondta, sikerült rájönniük, hogy miért gyűlik össze egy helyen olyan sok kék vércse. Márciusban már szárazodik a vidék klímája, de az Egyenlítő felé tartó nedves légtömegek még április elején is csinálnak egy csapadékcsúcsot. Ezzel együtt jár a fehér felhőként megjelenő termeszek rajzása. "A vércséknek ez olyan, mint egy repülő étterem, nem kell hozzá leszállniuk, ami rengeteg energiát emésztene fel, csak felkapnak a levegőbe és bekajálnak a fehérjedús táplálékból. A kevés kitinnel rendelkező termeszeket tonnaszám pusztítják. Aztán összegyűlnek, és látják, hogy melyik madár van jobban tele és köpetel egész éjszaka. Ebből rájönnek a többiek, hogy melyik madarak tudják jobban, hogy hol vannak a könnyebben elérhető táplálékforrások, és aztán ezeket követik csapatokban. A termesz nem fogy el, mindegy, hány szomszéddal együtt kajáltok. A sok apró fehérjedús falat olyan a vércséknek, mintha szusiznál egész nap, de közben maratont kéne futni."

Ez a terület kulcsszerepet játszik abban, hogy jobban megértsük a vonuló madarak alkalmazkodási határait, és hogy mennyire képesek reagálni a klímaváltozás által előidézett kihívásokra. E madarak rendkívül gyorsan vándorolnak, és különösen érzékenyek a táplálékforrások elérhetőségére. Kiváló bioindikátorok, amelyek előre jelzik a rovarrajzások időszakait, így segítenek meghatározni, hogy hol várható bőséges termés. Az általuk nyújtott információk a humán rendszerek szempontjából is hasznosak, hiszen Kazahsztántól Dél-Afrikáig terjedően, gyakorlatilag költségmentesen szolgáltatnak adatokat a környezeti állapotokról. A bioindikációs képességeik különösen értékessé válnak, amikor a globális klímakatasztrófák elkezdenek kibontakozni; talán olyan információkat is megoszthatnak, amelyeket a legfejlettebb műszerek sem képesek észlelni.

A nemzetközi kékvércse-projekt az egész világnak fontos és jól dekódolható üzenetet közvetíthet.

"Manapság, amikor a klímaszkepticizmus már állami szintre emelkedik, egyre sürgetőbbé válik, hogy olyan megoldásokat találjunk, amelyekkel elérhetjük a klímaváltozással eddig nem foglalkozó társadalmi rétegeket is. Szakértők szerint a madárvonulás lehet az egyik legkönnyebb és legvonzóbb módja ennek. A madarak nemcsak szemet gyönyörködtetőek, de sok fajuk kifejezetten aranyos is – bár persze az emlősök néha még bájosabbak, de velük nappal ritkán találkozunk. A madarak sokfélesége lehetővé teszi, hogy globálisan összekapcsolódjunk velük, és viszonylag kevés konfliktus forrásaiként léteznek. Senki sem mondhatja, hogy egy faj kizárólag az övé, hiszen például a kék vércse védelme itthon és Angolában egyaránt fontos, ha szeretnénk, hogy láthassuk őket. Ha ez az egységesítő gondolat nem képes összefogni a természetért aggódókat, akkor sajnos valószínű, hogy csak akkor fognak a figyelem felkeltésére reagálni, amikor a hét csapás már nem csupán mítosz, hanem valósággá válik, és az emberek egymásra fognak támadni." - vélekedett Palatitz Péter.

A madarászok bíznak abban, hogy Falcopolis látványossága érintetlen marad, és Angola ökoturisztikai attrakcióként tekint rá, még ha most a természetvédelem nem is a legfontosabb az országban. Palatitz szerint a Kalandula-vízesés mellett a második legnépszerűbb turistacélpont lehet, ezen dolgozik a helyi partner, az Orbis Angola. Az is az előnye, hogy a madarászok - akik évente több száz millió dollárt is elköltenek - nem igényelnek különleges ellátást, ötcsillagos szállodákat, így nagyobb befektetés nélkül is beindítható a hasznosítása. Angolában a legmagasabb állami szinteken is ismerik a kékvércse-projektet, és névleg támogatást is élvez, Falcopolis néhány ranger járőrözésével biztosítható is.

Ahhoz, hogy a fennmaradás garantált legyen, elengedhetetlen a nemzetközi szervezetek folyamatos jelenléte. Palatitz ezt a célt tűzte ki magának, és javaslata szerint egy önkéntes és egy helyi összekötő személynek mindig Falcopolisban kellene állomásoznia, még akkor is, ha a vércsék gyülekezése csupán egy hónapot ölel fel az év során. Véleménye szerint a munkájuk és a megóvandó értékek láthatóságát jelentősen növelheti, ha olyan neves kiadványok, mint a National Geographic, reflektorfénybe állítják az erőfeszítéseiket. Ezáltal az angolai közösség is tudomást szerezhet a kezdeményezés fontosságáról és súlyáról.

Az ismeretterjesztés jelentősége felbecsülhetetlen, és soha nem lehet eléggé hangsúlyozni. Az a cél, hogy különböző generációkat és érdeklődési körű embereket vonjunk be, éppen ezért tavaly a BirdLife International támogatásával a Magyar Zene Háza Hangdómjában bemutattak egy különleges kékvércse-panorámamozi élményt. Magával ragadó érzés, ahogy a gyülekezőhelyre érkező vércsék 360 fokban körülveszik az embert – ezt mindenkinek bátran ajánlom, hiszen most is műsoron van!

„Számomra ez a projekt túlmutat a madarak puszta védelmén. A kék vércsék olyan hidat képeznek, amely összeköti Angolát a magyar kultúrával és közösségekkel, még ha óriási eltérések is vannak a két nép szokásai között. Ahhoz, hogy ez a madárfaj túlélhessen, szükség van a két nemzet összefogására. A gyülekezőhelyet fenyegetheti bozóttűz, orvvadászat, vagy akár a városfejlesztés is elpusztíthatja a területét. De optimistán tekintek a jövőbe, bízva abban, hogy ez a hely a nemzeti identitás szerves részévé válik, és hogy közösen megóvják ezt az értékes természeti kincset" - nyilatkozta Stiller Ákos.

Stiller Ákos egy évtizeden át tevékenykedett a HVG szerkesztőségében, ahol fotóriporterként dolgozott, és a Nagyítás Fotógaléria szerkesztéséért is felelt. Ez az időszak alapozta meg elköteleződését a mélyebb, dokumentarista képriportok iránt. Karrierje során összesen 21 sajtófotódíjat nyert el, és 2014-ben részt vehetett a World Press Photo által szervezett Joop Swart mesterkurzuson. 2015-ben pedig a Pictures of the Year International (POYi) pályázaton első díjat érdemelt ki. Jelenleg szabadúszó fotós, aki neves nemzetközi médiaplatformok, mint például a New York Times, a National Geographic, a Bloomberg, a Washington Post, a CNN, a Spiegel, a Stern, a Wall Street Journal, a Le Figaro, és a Le Monde számára készít lenyűgöző fényképeket.