Amerikai és kínai vámtárgyalások várhatóak, Trump pedig a vámok csökkentéséről nyilatkozott.

Donald Trump arra utalt egy pénteki rendezvényen, hogy csökkenhetnek a kínai árukra kivetett amerikai vámok.
"Nem lehetséges tovább emelkedni. Jelenleg 145-ön stagnál, így biztosak lehetünk benne, hogy a tendencia csökkenés felé fog elmozdulni."
- Hangsúlyozta az amerikai elnök az első brit-amerikai vámmegállapodásról tartott eseményen, ahogy azt a BBC is beszámolt róla.
A folyamatosan fokozódó vámháború keretében a Trump-adminisztráció drámai lépésre szánta el magát, és 145 százalékos importvámokat vezetett be a Kínából érkező termékekre. A legfrissebb, pénteki külkereskedelmi statisztikák szerint a Kínából az Egyesült Államokba irányuló export már 20 százalékkal csökkent az előző évhez képest, és az újabb vámemelések következményei a közeljövőben még inkább meg fognak mutatkozni.
Többek szerint ezt Washingtonban is szeretnék megelőzni, a hétvégén pedig Genfben elindulnak a magasszintű személyes tárgyalások a felek között. Ezt a hét elején jelentették be, amerikai részről Scott Bessent pénzügyminiszterrel és Jamieson Greer amerikai kereskedelmi képviselő, a kínaiaktól pedig Ho Lifeng miniszterelnök-helyettes vesz részt a megbeszéléseken.
Hszi Csin-Ping elnök kereskedelmi főmegbízottja, Ho Lifeng, kulcsszerepet játszik a kínai gazdasági döntéshozatalban, ahogy azt a Financial Times is kiemeli. Az utóbbi hetekben Ho Lifeng több amerikai nagyvállalat, például a Goldman Sachs, a Pfizer, az Apple és az Nvidia vezetőivel folytatott megbeszéléseket. Célja, hogy kérje tőlük: segítsenek befolyásolni a Fehér Házat a két ország közötti feszültségek csökkentése érdekében. Azonban a végső döntés, mint mindig, Donald Trump kezében van. A genfi találkozók csupán az alapozás szerepét tölthetik be, hiszen a végső megállapodást várhatóan az amerikai és kínai elnöknek kell tető alá hoznia.