Ez a hét a Kereskedelmi és Vendéglátó Technikumban az egészséges életmódról szól. Az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a tudatos táplálkozásra, a rendszeres testmozgásra és a mentális jólét fontosságára. Színes programokkal, workshopokkal és előadá


Ez a hét a Kereskedelmi és Vendéglátó Technikumban az egészséges életmód jegyében telik. A diákok számos izgalmas előadáson vehetnek részt, ahol a bőrápolás titkait, az egészséges táplálkozás alapjait, valamint relaxációs technikákat ismerhetnek meg. Emellett lehetőségük nyílik az elsősegélynyújtás alapvető ismereteinek elsajátítására is. A programok során különös hangsúlyt fektetünk a mentális jólét fontosságára, hogy a fiatalok tudatosan építhessék testi és lelki egészségüket.

Csütörtökön délelőtt a Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum tornateremében relaxációs gyakorlatokat lehetett elsajátítani, a konyhában pedig ötféle vitamindús főzelék elkészítését tanították meg a diákoknak. A héten a fizikai- és a mentális egészség áll a programok középpontjában.

“Az iskola nagymértékben hozzájárul ebben az egy hétben, hogy minden különös egészségi dologra rámennek és tényleg nagyon jók ezek a programok. Voltak az Oladiból, volt újraélesztésről, volt a véradásról, és volt egy lelki tanácsadás is és számomra ez nagyon fontos, hogy a diákok mindenképpen ezekre figyeljenek.”

“Számomra nagyon fontos az egészség mivel versenytáncolok és ezért én is próbálom tartani ezt az egészséges életmódot és ezt az iskola is segít nekem betartani. A büfében is kaphatók saláták meg gyümölcssaláták, a véradást is próbálják elterjeszteni a gyerekek körében. Szerintem ez nagyon fontos, az Oladi technikumból is jöttek a bőrápolással kapcsolatban tartani előadásokat.”

Az iskola zenekara minden szünetben lelkesen előveszi hangszereit a héten. Az Egészséghét alkalmából pedig egy saját szerzeménnyel is meglepik a közönséget.

„Minden a helyén van, ha kellő figyelmet szentelek rá… minden a legnagyobb rendben lesz.”

A programsorozat megalkotásában számos partner, beleértve civil szervezeteket, pszichológusokat és az Egészségfejlesztési Irodát, működött közre. A diákok számára nem csupán előadások és interaktív foglalkozások állnak rendelkezésre, hanem az egészséges életmódról szóló témák is integrálva lettek a tananyagba.

Sárayné Süle Gabriella - igazgató, VMSZC Kereskedelmi és Vendéglátó Technikum

„Az osztályfőnöki munkaközösség kezdeményezésére alakítottuk ki ezt a programot, amely lehetőséget biztosít a diákok számára, hogy egy teljes héten keresztül az egészségre fókuszáljanak. A különböző munkaközösségek egy-egy képviselőt delegáltak a szervezőcsapatba, így közösen állították össze az órarendet. Ebben nem csupán a szokatlan órák szerepelnek, hanem minden tantárgyhoz kapcsolódóan a kollégák részére segítő óraterveket is készítettek, amelyek útmutatót nyújtanak az egészség témakörének integrálásához a tananyagokba.”

Az iskolában az egészséghéten kívül is próbálják arra ösztönözni a diákokat, hogy figyeljenek oda a fizikai és a mentális épségükre egyaránt.

Related posts