"Az erőszak sajnos az életünk elkerülhetetlen része, ezt minden férfi tudja - kivéve engem!" - Átéltem a 'Legjobban a nőktől féltem' című előadást.

Fedezd fel 11 ezer forintért a vonattal megközelíthető varázslatos városokat: 6 különleges úti cél, ahol elkerülheted a zsúfoltságot!

A fiatal felnőttkor párkeresése sokszor egy zűrzavaros dráma, ahol a megfelelési kényszer és a homályos vágyak keverednek az önismeret hiányosságaival. Egy férfi számára ez a helyzet ritkán ígérkezik könnyűnek. Az első nagy szerelem emléke, tele gyermekkori szorongásokkal, különösen megnehezíti a bizalom kiépítését. A gátlások leküzdése igazi kihívásnak tűnik, mintha egy labirintusban bolyonganánk, ahol a kiutat keresve minden egyes kanyar újabb akadályokat gördít elénk.

Horváth András Dezső "Legjobban a nőktől féltem" című művét Deés Enikő ültette át a színpadra. Az Orlai Produkciós Iroda azonos című előadását először a Benczúr Ház Rendezvényközpontban, majd a Jurányi Inkubátorházban mutatták be. A produkciót Dékány Barnabás lenyűgöző játékával, valamint gazdag zenei, fény- és hanghatásokkal színesítették, mindezt Georgita Máté Dezső rendezésében.

A színpadon egy különösen érzékeny, félénk mosollyal bíró huszonhat éves férfi áll, akinek hamarosan nyilvánvalóvá válik, hogy az élet nem mindig a legegyszerűbb ösvényen vezet a megoldásokhoz. Néha olyan akadályok tornyosulnak előtte, amelyek mások számára csupán apróbb kihívásoknak tűnnek, és látszólag könnyedén átlépnek rajtuk. Ilyenkor mennyire irigylésre méltóak azok a boldog, szerencsés emberek, akiknek az útja simábbnak látszik!

Nincs szükség hatalmas, világot felforgató traumákra ahhoz, hogy valaki meginogjon a létezése szélén; elegendő egy érzékeny lélek, és a társadalom által támasztott maszkulinitás követelményei. Néha talán már egy Kuroszava-film is elegendő ahhoz, hogy gyermekkorunkban az apa óvatos telefonhívása évtizedekig visszhangozzon: "Valami probléma van a gyerekkel." Elég egy mindent elpusztító szerelem vége, vagy egy váratlan, sokkoló utcai támadás, hogy a világ súlya a gyenge lábakat a földre kényszerítse. "Az erőszak az élet része, ezt minden férfi tudja. Csak rajtam kívül" - hangzik el a színpadon az önmagunk elé tárt beismerés, amely az apától kapott tanácsokra reflektál.

A férfi, aki éppen csak most kezdte felfedezni a világot újságírói szárnyain, egy tapasztalt szexuálpszichológussal ül le egy beszélgetésre. Az idősebb szakember, akinek bölcsessége és élettapasztalata a szavak mögött rejlik, azt tanácsolja a fiatalnak, hogy két fontos hívást indítson: az egyik a húsz éve nem látott édesapjához, a másik pedig egy prostituálthoz, akit talán a megértés és az elfogadás kulcsaként emelhetne be életébe. A fiatal újságíró, aki színes és sokszor ellentmondásos érzelmekkel teli életét meséli el, elragadó stílusban vezet végig minket saját szerelmi kalandjain. Elkezdődik a történet Hannával, az első igazival, aki lángra lobbantotta szívét, majd következnek a könnyű prédák, akikkel a flörtölés és a szenvedély gyorsan felváltotta a mélyebb kötődéseket. A fiatal férfi megosztja velünk a kötődési nehézségeit, a sokszor egymás után lehúzott vodkákat, amelyek mögött az elköteleződés és a szexualitás zűrzavara bújik meg. Mindezek közepette a férfi nem csupán saját magát keresi, hanem azt a választ is, hogy mit jelent igazán szeretni és szeretve lenni.

Megküzdési stratégiája nemhogy a gödörből húzza ki, hanem éppen ellenkezőleg: egyre mélyebbre süllyeszti. Az útkeresés nehézségei sem véletlenek, hiszen a szexuálpszichológus szájából elhangzó kulcsszó így szól: "a szex bizalom" – Csákányi Eszter hangján. De vajon képes-e még egy lélek, akit sérelmek sújtanak és gátlások bénítanak, megtanulni bízni?

Mindennapi esetlenségünkre pedig valószínűleg csak egyetlen igazi gyógyír létezik: az önirónia. A szerethető humor végigkíséri a történetet, és emberivé tesz minden közös ügyetlenkedést. Mert a világon nincs természetesebb, és még sincs nevetségesebb, mint szeretkezés közben puszta időhúzás végett 1956 tankjaira gondolni. És nincs hétköznapibb a szabadkozásnál: bocs, tudod, a pia. Vagy a zavartan suttogott kérésnél: csak segíts betenni. Vagy ziláltan, összepisilt nadrággal metróra szállni egy utcai késelést megúszva. Vagy megírni, majd el nem küldeni egy megkésett szerelmi vallomást. Vagy a prostituált előtt fejtetőig pirulva habogni: csak szeretnélek... meztelenül látni. Csak soha nem beszélünk róla.

Dékány Barnabás másfél órás utazásra invitál minket egy párhuzamos belső világba, ahol a magányos szorongás válik a norma. Magasra épített falaink védelme alatt, itt senki más nem léphet be. A feloldozó sorsközösség csupán másfél óra elteltével kezd el halkulni, és észrevétlenül visszahúzódik a falak mögé, miközben a Beton.Hofi Plasztik poharak című dalának ritmusai zengenek a fülünkben. A vastaps után viszont továbbra is zizeg a bőrünk alatt az a sok közös élmény, amelyet sosem merünk hangosan megfogalmazni egymás között.