Az ukrán földgáz kulcsszerepet játszhat Magyarország és a környező országok energiaellátásának biztosításában - G7 - Gazdasági történetek világosan és érthetően.

Az írás szerzője energetikai szakértő, aki mélyreható ismeretekkel rendelkezik a területen. Az Ekonomi rovat a G7 platformján keresztül osztja meg gondolatait és véleményeit az aktuális energetikai kihívásokról és lehetőségekről.

Az utóbbi időszakban számos hazai és európai szakmai fórum foglalkozik az EU Oroszországgal szembeni energetikai szankcióinak esetleges fokozásával, valamint az ebből eredő következményekkel. Ezek az elemzések – a szerzők eltérő nézőpontjaitól és érdekeiktől függően – általában két fő kérdéskörre összpontosítanak: az ellátásbiztonságra és a társadalmi költségekre. De vajon mi az a tényező, amely valódi áttörést hozhat a térség földgázellátásában, és hosszú távon formálhatja a helyzetet? Melyik az az aspektus, amelyet gyakran figyelmen kívül hagynak a diskurzus során?

Gyakran elhangzik, hogy a fosszilis energiának középtávon sincs valós alternatívája energetikai rendszereinkben. Bár sokan a zöldenergiában európai kitörési pontot és egyedi hozzáadott értéket látunk, mintsem rövidtávú önsorsrontó hóbortot, el kell ismerni, hogy az egyre inkább áramalapú termelési és életviteli rendszereink jelenleg műszakilag nem képesek helytállni a fosszilis bázis és szabályozó kapacitások nélkül. Emellett az átviteli- és elosztórendszerek költséghatékonysága sem teszi lehetővé ezek azonnali kiiktatását. A szóba jöhető technológiák közül a környezeti terhelés, gazdaságosság és modularitás szempontjából az olaj és szén aranykora letűnt, de a földgáz valószínűleg még sokáig velünk marad.

A földgáz iránti kereslet tehát továbbra is jelentős marad. Mivel hazánkban és a térség más fontos uniós felhasználó területein nem találhatóak olyan számottevő és gazdaságosan kitermelhető földgázlelőhelyek, egyértelmű, hogy a régió továbbra is földgázimportőr státuszban marad, méghozzá az EU-n kívüli forrásokból.

Elérkeztünk a jelen pillanathoz, amely a jövő alapköveként szolgál. A legfrissebb elemzések szerzői egyöntetűen arra figyelmeztetnek, hogy jelentős átalakulások előtt állunk: egyfajta kataklizma vagy legalábbis a szállítási és kereskedelmi rendszerek gyökeres átszervezése fenyeget.

Pedig a nagy változás valójában már lezajlott 2015-18-ban és 2021-22-ben.

Az utóbbi időszak jelentős változásokat hozott az ukrán gázpiac önállóvá válásában, amely szinte olyan, mintha visszafordítottuk volna a folyók természetes áramlását. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a tömeges LNG-kapacitások megjelenése, ami a korábbi hosszú távú, monopolhelyzetet biztosító szerződések dominanciájának végét jelenti. Az utolsó fázis pedig a Déli Áramlat megőrzésére irányuló erőfeszítések köré épül, függetlenül attól, hogy milyen indokkal, és milyen piacbefolyásoló eszközökkel – legyen az árazás, határ- és tárolói kapacitások kereskedelme, vagy szabályozási intézkedések.

Ennek megfelelően, ha 2026-27 után tényleg le kell válni az orosz csővezetékes szállításokról, se az nem lesz újdonság, ha mondjuk Lengyelországból jön a cseppfolyós állapotból visszaalakított gáz (bár nem fog), se az, ha LNG-szerződésekből. (Ezek is lehetnek hosszútávúak, csak sokkal több a lehetséges forrás.)

Az igazi "game changer" egy új, jelentős energiakapacitás megjelenése lenne, amely nem vet fel kérdéseket az orosz gáz azeri vagy török "újracsomagolásáról", ugyanakkor helyben, stabilan hozzáférhető. Ilyen potenciális forrásként tekinthetünk Ukrajnára, amely már legalább hat csővezetéken keresztül kapcsolódik hozzánk és a régió más országaihoz. Ukrajna energiarendszere az EU-val és így Magyarországgal is összhangban működik, ami lehetőséget teremt egy újfajta együttműködésre és a régió energetikai biztonságának erősítésére.

A 2022-es orosz invázió előtt az ukrán magán- és állami vállalatok termelése elérte, sőt meghaladta az évi 20 milliárd köbmétert.

Összehasonlításképpen, a teljes éves magyar fogyasztás kétszeresének megfelelő mennyiségről van szó, ami a hazai kitermeléshez képest majdnem tízszeres értéket képvisel. Ráadásul, ellentétben a belföldi termeléssel, ez a mennyiség bizonyítottan növelhető, és a prognózisok alapján akár évi 25-30 milliárd köbméterre is emelkedhet. Ami pedig a legmegdöbbentőbb, hogy ez a kitermelési szint még a háború közepén is eléri az évi 15 milliárd köbmétert, ami körülbelül lefedi Ukrajna jelenlegi éves fogyasztását!

Valóban, jelen pillanatban nem támaszkodhatunk erre a forrásra. Hazánk és piacaink ellátásbiztonságát nem lehet erre a lehetőségre építeni. (Sokan valószínűleg felvetik, hogy az ukránok is vásárolnak tőlünk. Ez kétségtelen, ám ennek inkább a szállítással és elosztással kapcsolatos technológiai aspektusai vannak a középpontban, semmint a mennyiségi tényezők.)

Amint sikerül tartós tűzszünetet kialakítani, a jelenlegi ukrán földgáztermelést akadályozó exporttilalom gyorsan átadhatja helyét egy újfajta regionális együttműködésnek. Megfigyelhető, hogy rendelkeznek gázkészletekkel, de a pénzügyi forrásokra és exportbevételre nagy szükségük lesz, különösen a súlyosan érintett kitermelési, szállítási és tárolási infrastruktúra helyreállításához.

Nagyon sajnálatos, hogy míg korábban a hazai vállalkozások kedvező helyzetben voltak az ukrán mezőgazdasági rendszerek és projektek fejlesztésében, a háború utáni időszakban, amikor egy új rendszer kiépítése kezdődik, nem biztos, hogy részt vehetünk a döntéshozatalban. Pedig - és ezt csak halkan jegyzem meg - Ukrajna várhatóan középtávon uniós tagállammá válik, ami új lehetőségeket jelentene a belső piacon... ám mi könnyen kívül rekedhetünk.