Baranyi Krisztina a lakók érdekei helyett Puzsérnak kedvez - a Tűzoltó utca lezárásának nincs ésszerű indoka, csupán egyéni érdekek húzódnak meg mögötte.

Most szembesültünk azzal, hogy a Tűzoltó utcai lezárás kapcsán az ott élőket nem tájékoztatták kellő figyelemmel. Egyes lakók, akik éppen költözés előtt állnak, teljes tanácstalanságban vannak, hiszen a bútorok elszállítását nem tudják megoldani, mivel a szállítókat nem engedik be a lezárt területre. Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere, ráadásul a közterület-felügyeletet is a Tűzoltó utcába irányította, hogy megakadályozza a behajtást – nyilatkozta Gyurákovics Andrea, a ferencvárosi Fidesz-KDNP frakcióvezetője. Hozzátette, hogy a lezárás a környező utcák forgalmát teljes mértékben megbénította. Mint ismeretes:
- A szomszédos Tompa utcán és Angyal utcán érezhetően nagyobb lett a forgalom. Tulajdonképpen az autósok csak a kis sétálóutcákon keresztül tudnak kijutni a Mester utcára.
Itt bizony jól látható, hogy a magánérdek dominál a közérdekkel szemben. Ráadásul Puzsér Róbert cinikus módon a múlt héten bejárta az érintett társasházakat, és "fájdalomdíjként" tíz százalék kedvezményt ajánlott fel a saját kávézójában. Ez a lépés valójában csak az ő üzleti érdekeit szolgálja, hiszen ezzel tovább növelné a vendégei számát - így részletezte a kávézó körüli bonyodalmakat a Fidesz frakcióvezetője. Gyurákovics beszélgetései során a lakókkal kiderült, hogy az önkormányzatnak folyamatosan jelezték a problémáikat, miszerint...
Elképesztő válaszokat kaptak az érintettek, amelyek közül a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a kellemetlenségek orvoslására gyerekprogramokat terveznek. Mintha a gyerekek életéről és jólétéről lenne szó, nem csupán a szórakoztatásukról - hangsúlyozta a frakcióvezető. Rámutatott arra is, hogy a helyi lakosok élete egyre bonyolultabbá válik, hiszen a mindennapi tevékenységeik is akadályokba ütköznek. A kukásautók, mentőautók, taxik, ételfutárok és költöztető járművek sem képesek bejutni az utcába. Az egyik lakó arról számolt be, hogy hazavitte feleségét a kórházból, aki stroke-ot kapott, de amikor megállt a ház előtt, büntetést kapott. Ezen felül a már így is szűk parkolóhelyekből is eltűntek néhány, így a helyiek még nehezebben találnak helyet, amikor hazaérnek.
Állítólag csak átmeneti a lezárás, és mindez csupán egy próbaüzem.
Baranyi a támogatás érdekében már régen elintézte a haverokat, akik cégvezetői pozíciókat töltenek be, most pedig Puzsér Róbert kompenzálása következik a kampányban nyújtott segítsége miatt. Az utca lezárását titokban, hosszú ideje szervezték, senki sem volt tisztában azzal, mi készül, sem a képviselők, sem a bizottságok, senki sem tárgyalta ezt az ügyet - emelte ki Gyurkovics Andrea. Hozzátette: most, utólag tartottak egy lakossági fórumot, amelyen a polgármester nem vett részt, mivel láthatóan ez nem olyan fontos számára, mint a pride esemény vagy a fővárosi ügyek.
A vendéglátóhelyek teraszainak száma egyre nő, és Baranyi egy olyan koncepciót valósít meg, amelyet nem igazán gondoltak át. Ha valaki lakásvásárlásra készül a kerületben, és azt tapasztalja, hogy az ablak alatt állandóan zajlik a mulatozás, valószínűleg azt fogja mondani, hogy köszönöm, de ebből inkább nem kérek.
Nagyon negatív folyamatokat indított el a jelenlegi városvezetés - mondta a kormánypárti képviselő. Gyurákovics kitért arra, hogy amikor ők vezették a várost, akkor a kerületnek volt egy vendéglátóegységekre vonatkozó elképzelése, a Ráday utca folytatásaként a Tompa utcát tervezték a kulturált teraszos beülős helyek utcájává. Ráadásul a közelben szinte csak egyirányú utcák vannak, és Mester utcát átalakítják, a munkálatok alatt pedig újabb lezárások lesznek.
A Tompa utca sokkal inkább megfelelő lett volna sétálóutcának. Az utca mentén számos vendéglátóhely található egészen a Ferenc térig, ami kiváló lehetőséget biztosít a kulturált szórakozásra. A Tűzoltó utca lezárásának semmi nem ad alapot, csupán egyéni érdekek húzódnak mögötte - zárta le a diskurzust a frakcióvezető.
Mivel az önkormányzat nem hallgatta meg a lakók szavát, a csütörtök esti megnyitóra transzparensekkel érkeztek. Az eseményen megjelent az összes érintett, Baranyi Krisztina polgármester, Döme Zsuzsanna alpolgármester, Reiner Roland alpolgármester, Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője, fővárosi képviselő, Biczók Péter, a Tisza Párt bizottsági tagja és a tulajdonosok, Puzsér Róbert és Záránd Péter. A megnyitó részben átalakult lakossági fórummá, ahol a lakók elmondták: nem akarnak Erzsébetváros sorsára jutni, és nem hiszik el, hogy a lezárás csak ideiglenes lesz.
Vitézy Dávid, a Podmaniczky Mozgalom frakcióvezetője a közösségi médiában kifejtette, hogy a belső pesti kerületek bulinegyeddé való átalakulása még nem ért véget. Az esti diskurzus során szélesebb perspektívából tárgyalták a Nagykörút környékén már létező (mint például a Frankel Leó utca és a Hollán Ernő utca) és tervezett (például a Népszínház utca) gyalogos közlekedési csomópontokat, a Nagykörút revitalizációját, valamint a vendéglátóipari egységek jelentőségét.