A Dambusters hadművelet: a pattogó bombák rémisztő valósága A Dambusters hadművelet, mely 1943 májusában zajlott, a második világháború egyik leghíresebb és legmerészebb akciója volt. A brit légierő célja az volt, hogy a német ipari termelést súlyosan me

1943 áprilisi napjaiban Jack Buckley belépett a RAF által nemrégiben megalakított 617-es század kötelékébe. Az alakulatot egyetlen, titokzatos küldetés motiválta, amely mindenki számára ismeretlen és életveszélyes volt. A század tagjai között 133 brit, amerikai, ausztrál, kanadai és új-zélandi pilóta szolgált, mindannyian eltökélten készen álltak a kihívásokra. A titoktartás mértéke olyan szigorú volt, hogy senki sem tudta, mi vár rájuk. "Néhányan azt pletykálták, hogy tankokat fogunk ledobni a sivatagban, mások a Tirpitz csatahajó ellen tervezett támadást sejtettek. De senki sem sejtette meg a valós célt" - emlékezett vissza Buckley a BBC-nek 1976-ban, a Scampton-i RAF bázison történtekre. Végül felfedte az alakulat feladatát: három kulcsfontosságú gát, a németországi Möhne, Eder és Sorpe gátak megsemmisítése volt a cél, amelyek alapvető szerepet játszottak a német háborús ipar működésében.

A bomba, amelynek kódneve Upkeep, a víz felszínén ugrálva került át a gátakat védő torpedóhálókon, majd alámerülve robbant fel. Wallis a gyermekkorában kedvelt játékából merítette az inspirációt, amikor lapos köveket pattintott a víz felszínén, amit magyarul "kacsázásnak" hívnak. Az ötlet hatékonyságát saját kertjében, vízzel teli fürdőkádakban tesztelte, hogy biztos legyen benne, hogy működik. A bombák bevetéséhez a négymotoros Lancaster nehézbombázóknak mindössze 18 méterrel a vízfelszín felett kellett repülniük, 373 km/h sebességgel. Mivel a bombák mérete rendkívül nagy volt, a repülőgépeket át kellett alakítani: a bombatér páncélzatát eltávolították, hogy a pattogó bombákat kívülről tudják felfüggeszteni.

1943. május 16-án 19 Lancaster bombázó emelkedett a levegőbe az RAF Scampton-i bázisról. A gépek három különböző hullámban indultak útnak, hogy teljesítsék küldetésüket. Jack Buckley, aki Dave Shannon bombázógépének hátsó lövészeként szolgált, szintén az első hullám részeként szállt fel.

Buckley visszaemlékezve mesélte: "Örömmel töltött el, hogy úton vagyunk. A telihold fénye olyan ragyogó volt, mintha nappal lennénk." Az éjszaka kihívásait tovább fokozta, hogy a bombázók a radarok elkerülése érdekében szinte a földfelszínt súrolva repültek. A légvédelmi tűz, a navigációs hibák és a természetes akadályok miatt már a célpontokhoz vezető úton is több gép eltűnt.

Buckley gépe elérte a Möhne-gátat, amelyet fákkal borított dombok védtek, a toronyból tüzelő légvédelmi lövegekkel. A megfelelő magasságot reflektorokkal ellenőrizték: az orrban és a farokban elhelyezett fények éppen 18 méter magasságban értek össze. Több kísérlet után David Maltby bombája szakította át a gátat. "Éppen kifutottunk volna az időből, amikor Gibson leállította a küldetést, a gát eltűnt" - mondta Buckley. A víz hatalmas hullámokban zúdult ki, letarolva a környező vidéket.

A következő célpont az Eder-gát volt, amely nem rendelkezett lövegvédelemmel, viszont a megközelítése rendkívül kihívásokkal teli volt. A Lancaster bombázóknak meredek völgyön kellett leereszkedniük, elérve a pontosan 18 méteres magasságot, majd teljes gázzal kellett kiemelkedniük a mélyből. "Ötször szálltunk rá a célpontra, mire végül sikerült lebombáznunk" - emlékezett vissza Buckley. A támadás végül áttörte az Eder-gátat is. Knight gépe követte Buckleyt, és újabb robbanás rázta meg a levegőt. A harmadik célpont, a Sorpe-gát, részben földből készült, ami további kihívást jelentett a bombázók számára.

A robusztus szerkezet csak részleges sérülést szenvedett, mivel a bombák nem tudták megfelelően meggyengíteni a falát.

A mezőgazdasági területek megsemmisültek, jószágok tömegei fulladtak meg. Az emberi veszteség is súlyos volt: 1200-1600 civil vesztette életét, köztük 749 kényszermunkás nő, főként lengyel, orosz és ukrán származásúak, akiket a gátak alatti táborokban szállásoltak el.

A Dambusters rajtaütés rövid távon súlyosan károsította a német hadiipart, de a gátakat mindössze öt hónap alatt helyreállították, kényszermunkások, a Hitlerjugend és hadifoglyok bevonásával. A haditermelés hamar újraindult, de a náci vezetés kénytelen volt erőforrásokat átcsoportosítani, amelyek más frontokon hiányoztak.

A 617-es század hőseinek teljesítményét a történelem lapjaira írták. Guy Gibson, a csapat vezetője, Viktória-keresztet kapott bátorságáért, míg Buckley és George "Johnny" Johnson Kiváló Repülő Kereszttel tértek haza. Az akció emlékét az 1955-ös "The Dam Busters" című film örökítette meg, amely a brit kultúra szerves részévé vált, és sokakat inspirált. Johnson később így fogalmazott: "Mindent megtettünk, amit csak tudtunk. De ez a tapasztalat arra figyelmeztetett, hogy a háborúnak milyen súlyos következményei vannak a civilek életére." Barnes Wallis, a bomba feltalálója, mély fájdalommal a hangjában így nyilatkozott: "Megöltem azokat a fiatal férfiakat és nőket. Soha nem tudom ezt jóvá tenni." A bevetésre induló 133 férfiból mindössze 48-an élték meg a háború végét, ami a hősiesség és a tragédia paradoxonát példázza.