A demográfia, a foglalkoztatás és a béremelés alkotják a nyugdíjak három alapvető pillérét. E három tényező összefonódása kulcsfontosságú a fenntartható nyugdíjrendszer megteremtésében és működtetésében. A demográfiai változások, mint például a népesség e

Ha valaki azt gondolná, hogy a termékenységi ráta csupán egy száraz statisztika, érdemes pillantást vetnie Dél-Koreára. 2023-ban a teljes termékenységi ráta mindössze 0,72-re csökkent, ami a világ legmagasabb ütemű csökkenését jelenti. Nem meglepő, hogy a koreai Nemzetgyűlés Költségvetési Hivatala már megnevezte a válság időpontját: a nyugdíjalap várhatóan 2055-re teljesen kiürül, ha a jelenlegi tendenciák folytatódnak. Yoon Suk Yeol elnök 2024. június 19-én hivatalosan is bejelentette a demográfiai válságot, ezzel figyelmeztetve az országot a súlyos kihívásokra, amelyek a jövő előtt állnak.

Egy olyan országban, ahol a nyugdíjrendszer alapvetően a felosztó-kirovó elven működik, a gyermekszám csökkenése hosszú távon komoly problémákat vet fel. Ha a következő 20-50 évben kevesebb fiatal munkavállaló áll a nyugdíjasok mögött, akkor ennek következményeként egyre nehezebb lesz egy nyugdíjast eltartani. Ez a helyzet elkerülhetetlenül a járulékok emeléséhez, a nyugdíjak csökkentéséhez, vagy akár a nyugdíjkorhatár emeléséhez vezethet.

Japán helyzete sem túl kedvező. A 2024-es termékenységi ráta csupán 1,15-re tehető, és Fumio Kishida miniszterelnök figyelmeztetett, hogy az ország a társadalmi kötelezettségeinek teljesítése szempontjából kritikus ponthoz érkezett.

De mi a helyzet Magyarországgal? Jól látszik, hogy a kormányzati ciklusok más-más nyomot hagytak a születési mutató alakulásán. A termékenységi ráta éves átlagos változást mutatja az 1. ábra a vizsgált kormányzati ciklusokban.

Az MSZMP kormányok alatt még csak viszonylag enyhe, 0,3 százalékos éves csökkenést mutattak a statisztikák. Az Antall-kormány idején a demográfiai visszaesés felgyorsult, átlagosan évi 3,2 százalék volt.

Az I. Orbán-kormány hatékony lépésekkel állította meg a demográfiai válságot, azonban a növekedés terén még nem tudtak számottevő eredményeket felmutatni. A termékenységi mutató lényegében stagnáló tendenciát mutatott, éves átlagban -0,4 százalékos változással. Ezzel szemben a Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai által irányított időszakban a népességcsökkenés üteme tovább gyorsult, a vizsgált mutató értéke -0,5 százalékra emelkedett.

Az elmúlt 65 év kormányzati ciklusai közül csak a II-V. Orbán-kormányok alatt tapasztalhattuk a termékenységi mutató kedvező alakulását. Ez alatt az időszak alatt a termékenységi arányszám éves átlagos növekedése 0,8 százalékot tett ki.

A termékenységi ráta mellett a második legfontosabb mutató a foglalkoztatottsági ráta. Hiába születik elegendő gyermek, ha felnőve nem lépnek be a munkaerőpiacra. Ennek fontosságát jól mutatja Olaszország és Románia példája.

Olaszországban 2024-re a foglalkoztatottsági ráta csupán 67,1 százalékra csökkent, míg az Európai Unió átlagos értéke 75,8 százalék körül alakult. Ez a jelenség azt tükrözi, hogy a viszonylag alacsony számú aktív munkavállaló kénytelen fenntartani az ország egyik legdrágább nyugdíjrendszerét, amely előrejelzések szerint 2036-ra a bruttó hazai termék (GDP) 17,3 százalékát fogja felemészteni.

Nem véletlenül mondta az olasz pénzügyminiszter, Giancarlo Giorgetti: "Ezek a kegyetlen számok cselekvésre kell, hogy ösztönözzenek." A közgazdasági logika egyszerű. Ha kevesen dolgoznak, ellenben sokan vannak nyugellátásban, akkor a finanszírozási mérleg tartósan negatív lesz.

Románia egy kritikus ponthoz érkezett. 2024-ben a foglalkoztatottsági ráta mindössze 69,5 százalék volt, és a jövőbeni előrejelzések arra utalnak, hogy a nyugdíjrendszer finanszírozási hiánya akár a GDP 5 százalékáig is növekedhet a 2040-es évek közepére. A helyzet világosan kirajzolódik: ha délkeleti szomszédunk nem képes jelentős mértékben javítani a foglalkoztatottsági statisztikákat, a nyugdíjalap komoly pénzügyi nehézségekkel fog szembenézni.

Mi a helyzet Magyarországon? A statisztikák világosan tükrözik a helyzetet. Az MSZMP kormányzása alatt a foglalkoztatási mutatót nem követték figyelemmel, mivel (elméletben, és részben a gyakorlatban is) teljes foglalkoztatásról beszélhettünk. Ennek következtében a mutató értéke nem változott, amit a 2. ábra is jól szemléltet.

Az Antall-kormány időszaka alatt a foglalkoztatottság évi átlagos csökkenése 2,0 százalékot mutatott (érdemes hangsúlyozni, hogy összehasonlítható adatok csak 1992-től kezdve állnak rendelkezésre, így az ábra csupán az utolsó két év átlagát tükrözi). Ezzel szemben a Horn-kormány idején mindössze -0,2 százalékos csökkenést tapasztalhattunk. Ez alapján megállapítható, hogy a nyugdíjrendszer fenntarthatósága mindkét politikai ciklus alatt kedvezőtlen irányba változott.

Az I. Orbán-kormány alatt fordult először pozitívra a mutató. Az évi 1,0 százalékos növekedés jelezte, hogy egyre többen kapcsolódtak be a munka világába. A Medgyessy/Gyurcsány/Bajnai időszak stagnálást hozott (a mutató értéke tizedesre pontosen 0,0 százalék volt), majd a II-V. Orbán-kormányok alatt a foglalkoztatottság ismét erősen emelkedett, átlagosan évi 1,3 százalékot.

A nyugdíjrendszer harmadik, talán legfinomabb részlete a reálbér-változás, amely kulcsfontosságú tényező. Akárhányszor születnek új gyermekek, vagy akárhányan dolgoznak, ha a befizetések vásárlóereje nem emelkedik, a rendszer fenntarthatósága veszélybe kerül. Nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy ez nem csupán elméleti kihívás, hanem egy kézzelfogható, sürgető probléma, amely közvetlenül érinti a jövőnket.

Japánban 2024-ben a reálbérek ismét csökkenésnek indultak, ezzel immár harmadik egymást követő évben tapasztalható ez a kedvezőtlen tendencia. A negatív folyamat 2025 első felében is folytatódott, és júniusra már hat hónapja folyamatosan csökkent a fizetések vásárlóereje.

Kazuo Ueda, a japán jegybank vezetője hangsúlyozta, hogy a gazdaság stabilizálása érdekében elengedhetetlen a termelékenység növelése Japán egész területén. Ez a lépés kulcsfontosságú ahhoz, hogy a reálbérek tartósan emelkedjenek. A helyzet egyértelmű: ha a bérek stagnálnak, a befizetések értéke is csökken, ami komoly veszélyt jelent a nyugdíjrendszer pénzügyi fundamentumaira.

Az Egyesült Királyság helyzete sem tűnik túl rózsásnak. Az utolsó másfél évtized során a reálbérek alig növekedtek, és az Office for Budget Responsibility előrejelzései szerint 2026-27-re is szinte nulla növekedés prognosztizálható. A keresetek stagnálása, párosulva a nyugdíjak folyamatos emelkedésével, komoly fiskális kockázatokat hordoz magában az ország számára.

Vizsgáljuk most meg Magyarországot. A számok ezúttal is sokatmondóak. Az MSZMP kormányok alatt átlagosan évi 1,2 százalékkal nőttek a reálbérek. Az Antall-kormány idején azonban évi 1,3 százalékkal, a Horn-kormány alatt pedig még ennél is nagyobb mértékben, éves átlagban 2,2 százalékkal esett vissza a fizetések vásárlóértéke (lásd 3. ábra).

A fordulat az I. Orbán-kormány idején jött, amikor évi átlagban 6,0 százalékkal nőtt a reálbér. A Medgyessy/Gyurcsány/Bajnai kormányok alatt a növekedés jóval szerényebb, mindössze évente 1,7 százalékos volt. A II-V. Orbán-kormányok viszont újra jelentős bérnövekedést hoztak, átlagosan 4,4 százalékot emelkedett a fizetések reálértéke minden egyes évben.

Melyik volt tehát a nyugdíjasok szempontjából a legjobb kormányzati ciklus? Mely gazdaságpolitikai gépezet működött a legjobban? Ezen kérdés megválaszolásához nem kell mást tennünk, mint a három kritikus alkatrész egyéni teljesítményét együtt, összességében vizsgálni.

A nyugdíjak reálértékének növekedése három kulcsfontosságú tényezőtől függ. Ezek közé tartozik a születésszám változása, a foglalkoztatási ráta alakulása, valamint a reálbérek emelkedési üteme. Amikor e három tényező együttes hatását elemezzük, a 4. ábrán bemutatott potenciális reálnövekedési ütemet kapjuk a nyugdíjak szempontjából.

Az ábra alapján a magyar gazdaságpolitikák a nyugdíjak értékének hosszú távú alakulása szempontjából három csoportba sorolhatóak: csapnivaló, nem igazán jó, illetve kiváló.

Az első csoportba az Antall és a Horn kormányok tartoznak. Ezek gazdaságpolitikája nagyjából hasonló mértékű csökkenését okozta volna a reálnyugdíjaknak hosszú távon. A zsugorodás mértéke éves átlagban rendre 6,4 és 7,4 százalékot mutatott.

Abban nem volt különbség a két rezsim között, hogy minkét esetben mind a három vizsgált tényező (demográfia, foglalkoztatás, reálbérek) negatívan hatott a nyugdíjak alakulására. Az eltérés csupán annyi volt, hogy míg az Antall kormány idején e három faktor hatása közel kiegyensúlyozott volt,

A második csoportba sorolható az MSZMP, valamint a Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai vezette kormányok. E kormányok gazdasági stratégiája hosszú távon a nyugdíjak reálértékének évi 0,9, illetve 1,2 százalékos emelkedését tette lehetővé. A foglalkoztatási mutatók mindkét esetben stabilan alakultak, azonban az alacsony reálbér-növekedés kedvező hatásait a kedvezőtlen demográfiai trendek mérsékelték.

Csak az Orbán-kormányok részesültek kiváló minősítésben, és ez minden esetben igaz rájuk. Az I. Orbán-kormány, valamint a II.-V. Orbán-kormányok gazdaságpolitikája szinte teljesen azonos nyomvonalon haladt, lehetővé téve a nyugdíjak reálértékének hosszú távú, 6,6, illetve 6,7 százalékos növekedését.

Mindkét rezsimet jelentős reálbér-növekedés és dinamikus foglalkoztatottsági bővülés jellemezte. A fő eltérés csupán annyi, hogy az első időszakban a demográfiai tényezők csupán minimális hátrányt jelentettek, míg a 2010 utáni kormányok esetében a nyugdíjak reálértékének fenntartható növekedésére pozitív hatással bírt a demográfiai helyzet.